Népszámlálás: a szórvány apad inkább

„Erdélyben ott van magyar jövő, ahol többségben és tömbben él a magyarság” – szögezte le a Krónikának Antal Árpád a népszámlálás részleges eredményei kapcsán. Sepsiszentgyörgy szociológusvégzettségű polgármestere hangsúlyozta, a cenzus eddigi adatai megerősítették, hogy Erdélyben a Partium–Kolozsvár–Székelyföld-tengelyen van magyar élet. „Ezt a tengelyt kell politikailag és demográfiai szempontból megerősíteni, és erre kell alapozni a szórvány jövőjét is” – hangsúlyozta Antal Árpád, aki szerint a magyarság fogyása a szórványban nagyon nehezen állítható meg.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2012. február 08., 07:532012. február 08., 07:53

„Ám ha egy dévai magyar fiatalnak erős erdélyi magyar közösségeket tudunk mutatni, akkor nagyobb valószínűséggel ragaszkodik majd anyanyelvéhez, kultúrájához” – fejtette ki Antal. Az elöljáró rámutatott, a szórványban sokkal radikálisabb a magyarság fogyása, mint a Székelyföldön: az átlag 12,1 százalékos csökkenés a székely megyékben kisebb, a szórványban viszont sokkal nagyobb.

„A népességcsökkenést a beolvadás, a természetes fogyás és az elvándorlás okozza. A romániai magyar közösség esetében nem lehet egyelőre kimutatni, hogy melyik a domináns, azonban a szórványban a beolvadás nagyon fontos tényező” – véli Antal Árpád, aki szerint a szórványtelepüléseken matematikailag lehet valószínűsíteni, mekkora eséllyel találhatnak a magyarok olyan partnert, hogy a következő generáció megőrizze a magyar nyelvet, ennek a valószínűsége a harmadik nemzedéknél viszont még jobban csökken.

A szakember ugyanakkor elmondta, az erdélyi nagyvárosokban a legnagyobb a beolvadás veszélye. Példaként Brassót említette, ahol az elmúlt kilenc év alatt elfogyott a magyarság 40 százaléka. Antal szerint viszont egyelőre még sok a megválaszolatlan kérdés a népszámlálás kapcsán. Például gyanúsnak tartja, hogy az előzetesen bejelentett adatokhoz képest 650 ezerrel nőtt a megszámoltak száma. „A cenzus után azt mondták, hogy hiányoznak a diplomaták, az Afganisztánban levő katonák, a börtönben levők és még néhány más kategória, ez néhány tízezer fős eltérést jelenthetett volna, ám a 650 ezer nagyon sok” – szögezte le a polgármester.

Antal szerint az etnikai arányokat az is ronthatja, hogy az ideiglenes lakhelyen tartózkodók nemzetiségi hovatartozását nem vették figyelembe.
Amint arról beszámoltunk, 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képes a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) csütörtökön közzétett, nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.

 

Horváth: pénz nélkül hiába a stratégia

„Lehet stratégiákat kidolgozni a népességfogyás megakadályozása érdekében, a kérdés azonban az, hogy milyen eszközöket tudunk mellérendelni” – jelentette ki Horváth István kolozsvári szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, amikor arról faggattuk, szerinte hogyan lehetne megakadályozni, hogy az ország lakossága, ezen belül a magyarság lélekszáma tovább apadjon. Mint fogalmazott, az ország eladósodott, nincs miből finanszíroznia a hasonló stratégiákat, és egyhamar nem is lesz. Horváth emlékeztetett, kevés államnak sikerült olyan szociális programokat kidolgoznia és gyakorlatba ültetnie, amivel sikerült legalább stabilizálni a lakosság számát. Példaként Svédországot említette, ahol a kormány kemény szociális politikát alkalmazott, többek között hozzárendelte a szülők igényeihez az oktatási intézményeket, ám a szakember szerint a hasonló programok csak hosszú távon hoznak eredményt, s nagyon sok pénzbe kerülnek. Ugyanakkor a hagyományosan szociális gazdaságpolitikát folytató államokkal szemben Romániára inkább a neoliberális gazdaságpolitika jellemző, s ha a választások után a jelenleg ellenzékben politizáló alakulatok kerülnének hatalomra, ez akkor sem változna.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány