2010. augusztus 20., 12:072010. augusztus 20., 12:07
Marius Oprea csütörtök este azt nyilatkozta: megdőlt az a feltételezés, miszerint a kolozsvári gyerekpalota – a Szekuritáté egykori épületének – alagsorában, egy cellában falazták be az 1950-ben elítélt kommunistaellenes Dabija-csoport 13 tagjának holttestét.
A kutatás néhány nappal korábban kezdődött korabeli dokumentumok és visszaemlékezések alapján. A CICCR kutatói Oprea vezetésével megbontották az egyik alagsori falát, amely mögött a befalazott cellát remélték megtalálni. A munkálatok során azonban kiderült, hogy a fal mögötti föld nem feltöltésből származik, hanem természetes, soha meg nem mozgatott tömör talaj, amely semmiféle emberi maradványt nem rejt.
Az ásatás során találtak ugyan egy csontdarabot, erről azonban kiderült, hogy nem emberi, hanem állati eredetű.
Oprea hangsúlyozta: az 1950-ben a Szekuritáté által kivégzett 13 politikai elítélt rejtélye továbbra is megoldatlan marad. A 12 férfi és egy nő sorsáról ugyanis semmit nem tudni azóta, hogy 1950-ben elhagyták a törvényszék épületét, ahol kényszermunkára ítélték őket.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.