Nem létező vonatra toboroz utasokat a CFR

Nem létező vonatra toboroz utasokat a CFR

Fotó: Andrei Pintea

Kellemetlen meglepetést okozhat az utasoknak a Román Vasúttársaság (CFR) online menetrendje. Főleg a magán-vasúttársaságok járatainál lehetnek eltérések.

Pap Melinda

2018. február 01., 15:162018. február 01., 15:16

2018. február 01., 15:182018. február 01., 15:18

Az utasok ihatják meg a levét a Román Vasúttársaság (CFR) és az országban számos vasúti szakaszon járatokat működtető magáncégek közötti versenyhelyzetnek, kommunikációhiánynak. Bár a magáncégek a CFR-től bérlik a vasútvonalat és járataik szerepelnek az állami vasúttársaság menetrendjében, az ezekre vonatkozó adatok nem mindig valósak. Sőt a CFR online menetrendje olykor még az állomások kijelzőinél is elavultabbnak bizonyul.

Egyik olvasónk egy magáncég által működtetett vonatjárattal szeretett volna eljutni Beszterce-Naszód megyéből Kolozsvárra, és bár kinézte azt a CFR online menetrendjében, az állomáson kellett megtudnia, hogy az illető vonat nem jár, sőt mint utólag kiderült, valójában nem is létezik – hívta fel lapunk figyelmét. Mint olvasónk mondta, az Interregional Călători cég Beszterce–Kolozsvár reggeli (az online menetrend szerint Besztercéről 9.20-kor, a kincses városba 12.14 órakor érkező) járatával szeretett volna visszatérni szüleinél tett látogatása után Kolozsvárra, azonban hoppon maradt, ugyanis az online tájékoztatás tévesnek bizonyult.

Idézet
„Ezt a vonatot néztem ki, mert az Interregional járatai általában melegebbek, tisztábbak, a jegyellenőrök is civilizáltabbak, így gondoltam, inkább ezzel megyek a CFR télen sokszor fűtetlen reggeli személyvonata helyett” – mesélte olvasónk.

Azonban mint mondta, csalódnia kellett, ugyanis hiába várta a sajóudvarhelyi megállónál (Halta Căila) a vonatot, az nem érkezett. Sőt amikor mobiltelefonon próbálta ellenőrizni a társaság honlapján, az oldal nem működött, az ügyfélszolgálat megadott telefonszámán pedig angolul tudatták vele, hogy a szám nem üzemel.
Hiányos tájékoztatás

„Nem maradt más választásom, mint eljutni valahogy a közeli Bethlenbe és megvárni a következő, Kisilváról érkező vonatot” – mesélte olvasónk. Mint mondta, a bethleni állomáson az általa eredetileg kinézett magánjáratnál egy, a menetrendre ragasztott cetlin az anulat (Érvénytelenített) felirat szerepelt, és amikor jegyvételkor arról érdeklődött az eladótól, hogy mióta és miért nem jár, azt a választ kapta: nem is járt.

„A jegyárus enyhén felháborodottan mondta, hogy ő a CFR alkalmazottja és nem adhat információkat a magántársaságok járatairól. Azokat sokszor velük sem közlik” – mesélte olvasónk, aki így a tervezettnél egy órával később ért be Kolozsvárra.

Nem létező járat

A kolozsvári állomáson kifüggesztett menetrendben ottjártunkkor szintén szerepelt az említett, R-15833-as számú járat, igaz, az online menetrenddel ellentétben itt már egy megjegyzés is található nála: speciális rendelettel működik (circulă cu ordin special). Azt, hogy ez mit is jelent valójában, az Interregional kolozsvári jegyirodájának alkalmazottja magyarázta el lapunknak, miután tanácstalanul nála is rákérdeztünk a járatra, amely egyébként a társaság ablakára kifüggesztett menetrendjében is szerepelt.

„Ez a járat nem működik, valójában nincs is, csak tervezik, hogy beindítják, amikor igény lesz rá” – mondta nem kis meglepetésünkre az illetékes.

Hangsúlyozta, ezt a tényt a menetrendben szereplő megjegyzés is tudatja az utasokkal. Arról, hogy az online menetrendben ez már nem szerepel, ők nem tehetnek, az a CFR felelőssége, tette hozzá. Az online szolgáltatásait folyamatosan népszerűsítő, az online jegyvásárlást számos kedvezménnyel szorgalmazó állami vasúttársaság internetes menetrendje egyébként nemcsak a konkurens cégek járatait illetően bizonyul „elavultnak”.

„Tavaly a fél országot átszelő Kolozsvár–Iași gyorsvonattal akartam utazni, azonban hiába néztem meg az online menetrendben napra szólóan az indulás időpontját, az állomáson kiderült, hogy az adott időszakban nem közlekedik.

Online semmi információ nem szerepelt erről, holott pár percbe került volna beírni” – mesélte kellemetlen tapasztalatát egy kolozsvári olvasónk.

A hiányos tájékoztatásra lapunk sem talált magyarázatot, ugyanis, mint kiderült, az oldalt rendszeresen frissítik, legutóbb 2018. január 29-én, 10.25 órakor aktualizálták.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 09., szombat

Fiatalos lendülettel az erdélyi nemességért: aktívak és tettre készek a nemesi családok leszármazottai

Az erdélyi nemességet már nem egy démonizáló kép, inkább valamiféle történelmi misztikum lengi körül, az emberek érdekességként tekintenek rá.

Fiatalos lendülettel az erdélyi nemességért: aktívak és tettre készek a nemesi családok leszármazottai
2024. március 09., szombat

Átadták az első erdélyi bölcsődét, amely a román kormányprogram keretében épült

Átadták szombaton Kézdivásárhelyen az első új, korszerű és környezetbarát erdélyi bölcsődét, amelyet az RMDSZ által elindított kormányzati és európai uniós finanszírozási programból építettek.

Átadták az első erdélyi bölcsődét, amely a román kormányprogram keretében épült
2024. március 09., szombat

Tömény giccs vagy művészet? Megosztják a váradi közvéleményt a Szent László tér környékére javasolt street art alkotások

A nagyváradi Szent László tér környékére javasolt street art alkotásoktól – főként a Rimanóczy Kálmánnak emléket állító tűzfalfestménytől – lett „hangos” immár két napja a Facebook közösségi platform.

Tömény giccs vagy művészet? Megosztják a váradi közvéleményt a Szent László tér környékére javasolt street art alkotások
2024. március 08., péntek

Kiperelték a kártérítést a megaáramszünetért a nagykárolyiak a szolgáltatótól

Több mint 175 ezer lejes fájdalomdíjat ítélt meg a bíróság Nagykároly kétszáz lakosának a 2014 telén bekövetkezett háromnapos áramszünet során elszenvedett károkért.

Kiperelték a kártérítést a megaáramszünetért a nagykárolyiak a szolgáltatótól
2024. március 08., péntek

Felrobbant kerék okozott három férfi halálát követelő balesetet Szeben megyében

Három férfi meghalt egy közlekedési balesetben péntek délután a Szeben megyei Feleken (Avrig).

Felrobbant kerék okozott három férfi halálát követelő balesetet Szeben megyében
2024. március 08., péntek

Egészségvédelem a szórványban: ingyenes mellrákszűréssel ünneplik a nőnapot Bethlenszentmiklóson

Nőnap másként címmel egészségügyi tájékoztatást és ingyenes mellrákszűrést biztosít a Kis-Küküllő menti magyar közösségnek március 8–10. között a Jövőnk a Szórványban Egyesület.

Egészségvédelem a szórványban: ingyenes mellrákszűréssel ünneplik a nőnapot Bethlenszentmiklóson
2024. március 08., péntek

Szeptemberben kezdhetik építeni a több mint 130 millió eurós új kórházat Nagyváradon: aláírták a kivitelezési szerződést

Szeptemberben kezdődhetnek az új, 135 millió euróba kerülő nagyváradi járványkórház építési munkálatai, miután pénteken az önkormányzat aláírta a kivitelezési szerződést a Construcții Erbașu vezette háromtagú konzorciummal.

Szeptemberben kezdhetik építeni a több mint 130 millió eurós új kórházat Nagyváradon: aláírták a kivitelezési szerződést
2024. március 08., péntek

Három kamionban is migránsokat találtak a nagylaki határrendészek egy nap alatt

Az elmúlt nap során három kamionban is találtak migránsokat a román határrendészek a nagylaki autópálya-határátkelőnél.

Három kamionban is migránsokat találtak a nagylaki határrendészek egy nap alatt
2024. március 08., péntek

Együttműködik a BBTE és a Magyar Nemzeti Levéltár, Kolozsváron írták alá a megállapodást

Együttműködési keretegyezményt írtak alá a Magyar Nemzeti Levéltár és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetői pénteken Kolozsváron.

Együttműködik a BBTE és a Magyar Nemzeti Levéltár, Kolozsváron írták alá a megállapodást
2024. március 08., péntek

Balesetben elhunyt a váradi RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki felfüggesztett jogosítvánnyal vezethetett

Autóbalesetben életét vesztette csütörtökön Vindis László Zoltán ortopéd főorvos, a nagyváradi RMDSZ 42 éves ügyvezető alelnöke.

Balesetben elhunyt a váradi RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki felfüggesztett jogosítvánnyal vezethetett
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM