Nem igazolódtak be a vádak, mindent rendben találtak a szebeni Covid-osztályon

Nem igazolódtak be a vádak, mindent rendben találtak a szebeni Covid-osztályon

Fotó: Tribuna.ro

Megfelelőnek találták az állapotokat a belső vizsgálat során a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház intenzív terápiás osztályán, ahol a súlyos Covid-betegeket ápolják – jelentette az egészségügyi intézmény, cáfolva ezzel a helyi sajtóban megjelent vádakat.

Krónika

2021. március 09., 18:262021. március 09., 18:26

Az egészségügyi intézmény vezetősége azután indított belső vizsgálatot az osztályon, hogy a Turnul Sfatului helyi lapnak egy névtelen nyilatkozó, aki állítása szerint orvosként dolgozott az osztályon azt nyilatkozta, hogy a személyzet nem látta el megfelelően a súlyos betegeket és indokolatlanul benyugtatozta őket. Florin Neag kórházmenedzser az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményben rámutatott, hogy

a belső vizsgálat során mindent rendben találtak, sőt, a betegek is elégedettek voltak az ellátással.

„Továbbra is mindent megteszünk, hogy javítsunk a körülményeken” – fogalmazott az egészségügyi intézmény vezetője.

A közlemény szerint a belső vizsgálat idején az intenzív osztályon 18 Covid-beteget ápoltak, közülük csupán egy volt lélegeztetőgépre kötve. Mint rámutattak, a beutalási és kezelési körülmények megfelelőek, a személyzet pedig az orvosi protokollnak és procedúráknak megfelelően jár el, és a berendezések is működnek.

A kommüniké azt is megjegyzi, hogy a vádak nyomán felmerült, hogy biztonsági kamerákkal lássák el az osztályt,

és minél hamarabb megteszik az ehhez szükséges lépéseket. A mostani ellenőrzés egyébként vizsgálatok sorát nyitja a kórházban, teszi hozzá a vezetőség, miután hétfőn az ügyészség emberölés vádjával indított eljárást a helyi sajtóban megjelent cikk nyomán.

korábban írtuk

Emberölés gyanújával vizsgálódik az ügyészség Nagyszebenben a súlyos fertőzöttek ellátása kapcsán
Emberölés gyanújával vizsgálódik az ügyészség Nagyszebenben a súlyos fertőzöttek ellátása kapcsán

Vizsgálatot indított a Szeben megyei ügyészség, miután a Turnul Sfatului helyi lapban megjelent egy cikk, amelyben egy névtelen forrás azt nyilatkozza: a megyei kórház intenzív osztályának egykori alkalmazottjaként azt állítja, hogy az orvosi bánásmód miatt páciensek vesztették életüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést

Érvénytelenítette a nagyváradi bíróság azt a 10 ezer lejes bírságot, amit a Szatmár megyei művelődési igazgatóság rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra Kölcsey Ferenc szobrának tavalyi felavatása nyomán.

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést
2024. április 15., hétfő

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán

Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán
2024. április 15., hétfő

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében

Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében
2024. április 15., hétfő

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről

Június 15-től a FlyLili légitársaság járatokat indít Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, összekötve Brassó megyét – Románia szívét – a legfontosabb európai városokkal – jelentette be hétfőn Adrian Veștea fejlesztési miniszter.

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről
2024. április 15., hétfő

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens

Egy páciens meghalt a hétfőre virradó éjszaka, miután lezuhant a szatmárnémeti régi kórház emeletéről, közölte hétfőn Rodica Lohan, az intézmény szóvivője.

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens
2024. április 15., hétfő

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot

Hiába telepítettem napelemeket a telkemre, csak töredékét termelem annak az áramnak, amit termelhetnék; a hálózat ugyanis nem alkalmas az áram befogadására, és ha süt a nap, letiltja a napelemeimet – panaszolta a Krónikának egy olvasó.

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot
2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója