A nagyenyedi Rozmárok a döntőben, jobbra a végső győztes gödöllői diákok
Fotó: Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Negyedik helyen végzett a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium csapata a Középiskolai MTA Alumni Program keretében szervezett tanulmányi verseny szombaton Budapesten rendezett döntőjében; a megmérettetés fő témája a klímaváltozás és a fenntarthatóság volt.
2023. március 04., 22:212023. március 04., 22:21
2023. március 04., 22:362023. március 04., 22:36
„A Középiskolai MTA Alumni Program egyik célja közelebb hozni a fiatalokhoz a tudományt, a tudományos gondolkodás értékeit, a kutatás világát, módszertanát” – mondta a döntőbe jutott csapatokat és tanáraikat köszöntő beszédében Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Freund Tamás szerint
Az MTA által tavaly ősszel, a klímaváltozás és fenntarthatóság témakörében meghirdetett tanulmányi versenyén 686 magyarországi és határon túli csapat indult, ebből 152 jutott a második fordulóba, ahol a tesztkérdések mellett már egy esszét és egy saját gyártású rövid videót is be kellett küldeniük a diákoknak – ismertette szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az Akadémia. Az esszében egy projekttervet kellett kidolgozniuk részletes indoklással és költségvetéssel arra, hogyan költenének el 20 millió forintot annak érdekében, hogy iskolájuk működése környezetbarátabb, fenntarthatóbb legyen. A maximum 2 perces videóban egy a verseny témájához kapcsolódó fogalmat kellett közérthetően elmagyarázniuk. Ezeket a feladatokat végül 117 csapat teljesítette a rendelkezésre álló egy hónap alatt, és rengeteg kiváló tartalom született.
„Hozzatok magatokkal egy tárgyat 2061-ből és mondjátok el, hogy miért lesz fontos a klímaváltozás szempontjából” – ez volt az egyik „házi feladatuk” a csapatoknak, amelyeknek a két részből álló döntő első körében az ezeket a tárgyakat – egyebek mellett mesterséges intelligenciával működő mezőgazdasági munkagépet, új típusú akkumulátort, az erdők pillanatnyi állapotáról képet adó rendszert, környezetbarát klímaberendezést – bemutató prezentációk mellett kvízkérdésekre kellett válaszolniuk.
Fotó: Magyar Tudományos Akadémia
Az MTA YouTube-csatornáján élőben is közvetített döntő második részébe, a végső fináléba rendkívül szoros versenyben végül a szegedi, a kecskeméti és a gödöllői csapat jutott tovább. Itt pedig a fődíjat, egy többnapos szakmai utazást Dél-Franciaországba, az épülő ITER kísérleti fúziós erőműbe a gödöllői Trifolium csapata nyerte. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium csapatát, a Rozmárokat Gábor Farkas Ferenc, Gudor Eszter és Kerekes Noémi alkotta, felkészítő tanáruk László Enikő.
A döntő minden résztvevője értékes díjakban részesült: a diákok egy Galaxy Tab A8 tabletet kaptak Smart keyboarddal, a döntős csapatok felkészítő tanárai pedig 150 ezer forintos vásárlási utalványt vihettek haza. A díjakat Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Bozó László meteorológus, akadémikus, a zsűri elnöke adta át.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!