Múzeumban mutogatnák a román-magyar viszálykodást?

Az ország legnagyobb községében, a Kolozsvár melletti Szászfenesen épülne meg Erdélyi Identitások és Konfliktusok Múzeuma (Muzeului Identităților și Conflictelor Transilvănene – Mutra), a terv az országos helyreállítási tervben (PNRR) szerepel – eszerint 15 millió euróból valósulna meg, és 2026-ra készülne el. Ehhez a szászfenesi önkormányzat biztosít egy 12 ezer négyzetméteres területet az ANL-lakások szomszédságában. A PNRR-ben szereplő leírás szerint

a komplexum az erdélyi nemzetiségek történelmét, az ezek közötti interakciót, együttélést hivatott bemutatni.

Az új múzeum anyagát a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum gyűjteményére alapoznák, ezt konzerválnák, restaurálnák, digitalizálnák.

A Ziua de Cluj beszámolója szerint a múzeum háromszintes lenne, összesen 8000 négyzetméter, és környezetében parkolót, zöldövezetet is kialakítanának. Az építési költségek 15 millió euróra rúgnak – 12 milliót a tervezés és kivitelezés, 3 milliót a felszerelés és az áfa vinne el. A lap szerint az indoklás arra is kitér, hogy

Romániában alig létezik a „közös kultúra” elve, ezen szeretnének változtatni.

Mint rámutatnak, a történeti múzeum 150 éve gyűjti az erdélyi civilizáció értékeit, 457 806 kiállítási tárgya van, régészeti, történelmi, numizmatikai, dokumentarista anyag egyaránt. Azonban kevés tárhellyel rendelkezik, és a berendezés korszerűsítésére is szükség van, de a restaurátori műhelyeire is ráférne a korszerűsítés, bővítés. A szászfenesi múzeum tehát a Karolina téri intézmény gyűjteményét mutatná be, amit jelenleg a helyhiány miatt nem lehet közszemlére tenni.

A hangzatos szavak ellenére nem ért mindenki egyet a tervvel, számos szaktekintély és a román közvélemény is úgy véli, hogy az erdélyi etnikumközi konfliktusok helyett inkább a békés együttélésnek kellene múzeumot szentelni.

Attól is tartanak, hogy a tervezett intézmény a román nacionalizmus melegágya lesz.

Doru Radosav történész, egyetemi professzor például a Republica.ro portálon közölt írásában egyenesen cinikusnak nevezte a kezdeményezést, amelynek szerinte semmi köze a történelemhez.

„Amilyen perverz, olyan cinikus” a múzeum elnevezése, írja a kolozsvári egyetemi könyvtár volt igazgatója, aki szerint a név két tagja ellentmond egymásnak: egyrészt az együtt élő etnikumok történelmét akarja bemutatni, másrészt a konfliktusokat. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora szerint a helyszín sem ígér sok jót.

– tartott történelemleckét a döntéshozóknak a professzor.

Doru Radosav szerint a múzeum kezdeményezőinek el kellene dönteniük, hogy az együtt élő erdélyi nemzetiségeknek vagy a történelmi konfliktusoknak állítanak emléket. Utóbbit nem ajánlja, szerinte ugyanis „nehéz megtanulni a konfliktusokkal kapcsolatos nyilvános diskurzus európai leckéjét”. Németország és Franciaország példáját hozza fel, ahol a történelemkönyvek nem taglalják szőrszálhasogató módon a két ország közötti konfliktusokat, hogy ne szítsák a két nemzet közötti évszázados ellenségeskedést. „Ugyanígy leltárba lehet venni az erdélyi román–magyar konfliktusokat is, és arra fogunk jutni, hogy ezek csak jelentéktelen szekvenciák a több évszázados közös történelemben” – mutat rá a történész.

Hozzáteszi: a román és a magyar történelem párhuzamos ugyan, de a párhuzamosak együtt léteznek, még ha nem is találkoznak. Radosav szerint

az ezredforduló tükrében nem releváns az erdélyi konfliktusok történelme, ebből csak a kampányoló politikusok húzhatnak hasznot.

Rámutat, az Erdélyi Történeti Múzeumnak a grandiózus terv helyett a saját háza táján kellene szétnézni, az állandó kiállításait korszerűsíteni, releváns, vonzó időszakos tárlatokat szervezni, gyerekeknek múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartani.

Felix Marcu, az Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója tagadja, hogy a szászfenesi intézmény nacionalista propaganda lenne.

– jelentette ki a Transilvania Reporternek adott interjúban. Rámutatott, a múzeum tervét a helyhiány ihlette, a furcsa névválasztás pedig annak tudható be, hogy alkalmazkodni kellett az országos helyreállítási terv négyes pillérének (turizmus és kultúra) kiírásához, amely az „elnyomásnak és konfliktusoknak” emléket állító múzeumoknak, emlékházaknak biztosít támogatást.

„A projekt egyelőre csak javaslat, következnek a tárgyalások Brüsszellel, melyek több hónapig tarthatnak. Nyitott a kérdés, semmi sincs kőbe vésve” – biztosította az ellenzőket az igazgató, aki szerint a múzeum azért lesz Fenesen, mivel Kolozsváron nem sikerült alkalmas területet találni. A legfontosabb, hogy meglegyen a helyszín, mondta, a nevet „meg lehet tudományosan indokolni”, hiszen

a konfliktusok nemcsak a román és magyar történelem részei, a dákok és rómaiak között is voltak.

„Mindenki arra gondol, hogy mi csak a románokkal és magyarokkal foglalkozunk, de a közgyűjteményünk nagy része közvetlenül kapcsolódik a konfliktusokhoz. Nagyon sok fegyverünk van minden történelmi korból” – indokolta a névválasztást Marcu.

Benkő Levente történész szerint a tervezett múzeum megnevezésének két része két tartalomra utal. „Az első részével semmi gond nincs, amíg valóban az a cél, s az ebből megvalósuló valóság, hogy az intézmény bemutassa az Erdély területén élő/létező mindenkori identitásokat, amelyekbe természetesen kötelező módon bele kell tartozniuk a nemzeti, a felekezeti, sőt még az egyes tájegységi, vagyis regionális identitásoknak is” – jelentette ki a Krónika kérdésére a történész. Szerinte egy ilyen tartalom Erdély etnikai, kulturális, regionális és vallási sokszínűségét tükrözné, amiből mindenki tanulhat. Az intézménynév második része ellenben eleve beszűkített tartalomra utal, tette hozzá, és csak olyan tartalmakat mutatna be, amelyek Erdélynek az említett sokszínűségéből eredő, gyakran máig fájó sebeket okozó konfliktusokról szólnak.

Gondolom, ezért éri bírálat és fenntartás a kezdeményezést. Holott tudjuk, hogy eddigi történelme során Erdélynek nemcsak etnikai, hanem másmilyen konfliktusai is voltak: társadalmiak, politikaiak, vallásiak stb., amelyek során azonos nemzetiségű emberek, esetenként közösségek keveredtek nézeteltérésbe, viszályba” – tágította a kört a szakember. Emlékeztetett, hogy ezeket nagyjából a helyükre tették az eltelt évszázadok, hiszen ma már aligha gerjesztenek különösebb érzéseket és indulatokat például a reformáció korabeli felekezeti viszálykodások, a fejedelemség korabeli társadalmi-politikai hercehurcák, a Habsburg-uralom alatti, szintén társadalmi-politikai gyötrődések.

A negyvennyolcas forradalom erdélyi polgárháborúja ellenben a politikai és társadalmi mellett már egyértelműen etnikai tartalmat is hordozott, példálózott Benkő Levente, annál is inkább, mert 1848–49 volt az európai nemzeti ébredések időszaka, tehát innentől számítjuk a mai értelemben vett, modern nemzetek létét. A két világháború alatti/közötti erdélyi konfliktusok majdnem kizárólagosan nemzetiségi tartalmúak voltak, tette hozzá, a kommunista diktatúra társadalmi és politikai konfliktusoktól volt terhes, ebbe a Ceaușescu-féle nemzetikommunista diktatúra etnikai „fűszereiből” is bőven jutott.

„Mindamellett, hogy minden tévhitromboló és ködoszlató, minden egyoldalúságot és félremagyarázást a helyére tevő kezdeményezést helyénvalónak tartok, egy ilyen tartalmú intézmény létrehozása alapos megfontoltságot és kiegyensúlyozottságot igényel. A sok-sok kérdésre mindenképpen árnyalt válaszokat kell adni, és legfőképpen azt kell megvizsgálni, illetve bemutatni, hogy az adott – bármilyen természetű – konfliktusok milyen összefüggések mentén, milyen körülmények között, milyen előzmények után történtek, milyen következményekkel jártak” – hangsúlyozta lapunknak a szakember.

Benkő Levente szerint mivel a kérdésben nemzetiségi, tehát etnikai érzékenységről van szó, tudni kell, hogy a történetkutatói szakmán belül is egymástól gyökeresen eltérőek a válaszok bizonyos kérdésekben.

hiszen Erdély sokszínű interetnikus történelme során, mint mindenütt a világon, vannak olyan pontok, amelyek az egyik fél számára egyértelműen pozitívak, a másik fél számára pedig egyértelműen negatívak. És fordítva. Ezekkel nincs mit kezdeni, legfeljebb úgy vesszük tudomásul azokat, mint gazda a jégverést, és továbblépünk, mert tovább kell lépnünk” – mutatott rá.

A történész szerint a kérdés inkább az, hogy a társadalom, a múzeum majdani célközönsége fel van-e készülve arra, hogy a helyén kezelje azt, ami és ahogyan történt. „Tapasztalatom szerint aligha. A mai nagyon fiatal nemzedék legfeljebb annyit tud Erdély történelméről, amennyit a nagyon hiányos tankönyvek, illetve a nagyon foghíjas tanterv kínál, illetve amennyit a tanártól, a szülőktől, esetenként a nagyszülőktől még megtud. Megkockáztatom, hogy ez nem minden esetben elegendő. A másik nehéz kérdés, illetve veszély az, hogy a történelemkutatás és a történetírás valóban a politika, a politikai manipuláció eszközévé válhat” – mutatott rá.

Benkő Levente úgy véli, hogy egy olyan kulturális intézménynek, amelyik a nevében is hordozza azt a szót, fogalmat, hogy Erdély, minden idegszálával és minden tartalmával oda kell figyelnie az erdélyiségre, az erdélyiség lényegét jelentő nemzeti, vallási, kulturális sokszínűségre. Ameddig ez teljesül, addig nincs és nem lehet semmiféle gond, mutatott rá. Lapunk kérdésére kifejtette: az erdélyi nemzeti, vallási, kulturális sokszínűség bemutatása nem is okozna gondot, hiszen az Erdélyi Történeti Múzeum elegendő olyan anyaggal rendelkezik, amely révén az erdélyi magyarság és más etnikum történelme, sajátosságai bemutathatók. „Az ilyen anyagoknak feltétlenül ott kell lenniük a leendő intézmény állandó tárlatai között, ha viszont szükséges, más hasonló intézményektől kölcsön is lehet kérni múzeumi tárgyakat” – összegzett a történész.