Mit nem tanítanak meg nekünk az ’56-os forradalomról az iskolában?

Most kell kutatni, bemutatni az 1956-os forradalmat, mert az egykori szemtanúk már nem sokáig lesznek közöttünk – ezzel a vészjósló mondattal indította Lönhárt Tamás történész, egyetemi oktató a Kolozsvár Társaságnál kedd este tartott Mit írnak az 1956-os forradalomról a romániai tankönyvekben? című kerekasztal-beszélgetést. Ezzel a házigazda, a Kolozsvár Társaságot képviselő, szintén a 80-as éveiben járó Buchwald Péter is egyetértett, aki élete „legszenzációsabb időszakának” nevezte az ’56-os időszakot. Kifejtette:

az est célja éppen az volt, hogy rámutassanak: a romániai tankönyvekben alig változott a téma tárgyalása ahhoz képest, hogy miként volt a Ceușescu-időszakban. 

A beszélgetést a Veress Enikő történelemtanárral közösen moderáló Lönhárt Tamás kollégáihoz szólva rámutatott: ha most nem teszik meg, nem lesz mit továbbadni, és ha ezt a fiatalokról szóló történetet nem tudják közel vinni a mostani fiatalokhoz, „tanári hivatásukban buknak meg”.

Az I. világháború emlékezetét csak írásos forrásokból ismerjük, a II. világháborúról is kevés, a tanúk által élő szóban elmesélt anyag maradt fenn, és „az ’56-os forradalom vonata is elmegy”. Az akkori események szemtanúi a 80-as éveikben járnak, most kell megkeresni, elhívni az iskolákba őket, hogy meséljenek.

Az ő visszaemlékezéseiket fogja össze a tavaly megjelent Erdélyi srácok című könyv is, mely elsősorban a fiataloknak szól, nekik igyekszik elmondani az ’56-os fiatalok történeteit. Mivel nem akadémiai kiadványnak készült, könnyedebb stílusban tálalja a túlélők visszaemlékezéseit. „Úgy lehet olvasni, mint egy regényt” – hangzott el.

A Papp Annamária történésszel, újságíróval és Vig Emese televíziós újságíróval közösen írt kiadványról az est egyik meghívottja, Benkő Levente történész beszélt. Benkő még újságíróként kezdte el gyűjteni a túlélők visszaemlékezéseit, és adta ki 1998-ban a Volt egyszer egy ’56 című kiadványban.

Az Erdélyi srácok ennek a bővített, javított változata, ugyanis még mindig kerülnek elő újdonságok, olyan történetek, amelyek még nem voltak ismertek.

„Ezért lenne nagyon fontos, hogy megkérdezzük a szemtanúkat” – figyelmeztetett Papp Annamária.

Az ilyen kiadványok azért fontosak, mivel – mint az est során bebizonyosodott – a romániai tankönyvekből alig tudhat meg a diák valamit az 1956-os magyarországi eseményekről, és szinte semmit az erdélyiekről.

Az első akadály maga az alaptanterv, mely Lönhárt Tamás szerint egyszerre „béklyó és kolonc”, és csak bizonyos osztályokban tárgyalja az ’56-os forradalmat, a hidegháború részeként. 

Szerencsés kivétel a történelemtankönyvek sorában az új 7. osztályos magyarságtörténeti tankönyv, melyben fiatal történészek ismertetik az 1956-os budapesti forradalom lecsapódását, eseményeit Erdélyben. Ebben viszont a magyarországi történések nincsenek részletesen kibontva, mivel kifejezetten az erdélyi kisebbségi diákoknak készült. De ez is csak kezdet, ahonnan el lehet indulni – figyelmeztetett Lönhárt Tamás. 

A többi tankönyvben alig egy mondat szerepel ’56-ról, győzte meg a hallgatóságot a történész, aki sorra olvasta fel a különböző iskolai kiadványok vonatkozó passzusait,

melyek nemcsak röviden, de sok esetben félretájékoztató módon tálalják a témát. És nem utolsósorban bükkfanyelven, melyet sokszor történészként maga sem ért, nemhogy a diákok, ismerte be a moderátor. Épp a felsorolt okok miatt

tanárfüggő, hogy ki mit tanít meg diákjainak 1956-ról, mennyit mesél az órán vagy más alkalmakon a pesti, erdélyi vonatkozásokról, hogyan próbálja meg alternatív eszközök, filmek vagy a túlélők bemutatásával közelebb hozni a témát a diáksághoz.

Az iskolások ugyanis vajmi keveset tudnak a történelmi eseményről, például azt sem, hogy a lyukas, címertelenített zászló magyar találmány, elsőként az ’56-os forradalomban használták. „Ott van az ’56-os emlékmű a Sétatéren, gyakran elmennek mellette a diákok, de azt sem tudják, hogy mi az” – mutatott rá Vajnár János Zsolt, a kolozsvári Brassai Sámuel Középiskola történelemtanára.

Vajnár szerint a pedagógusoknak nagyon meg van kötve a kezük a tanterv miatt, mert túl tömör. Vajnár János Zsolt és Váradi Éva-Andrea, a Báthory István Elméleti Líceum történelemtanára az esemény meghívottjaiként rámutattak:

a tananyag annyira zsúfolt, hogy egyetlen téma jut egy órára, így az ’56-os forradalmat is csak 50 perc alatt lehet taglalni,

ami túl gyors tempó. Ráadásul, ha szabadnapok miatt kiesik pár óra, el sem tudnak jutni az anyag végére, az 1989 utáni történésekre többnyire már nem jut idő. 

Ezért is fontosak az olyan alternatív eszközök, iskolai események, mint például az ’56-os forradalomról szóló középiskolai vetélkedő, melyet nemrég szerveztek meg Szamosújváron. Az immár 12. alkalommal megtartott versenynek épp az a célja, hogy megismertesse a résztvevőkkel az akkori eseményeket, annak erdélyi vonatkozásait, ugyanis az idei kiadáson már ezek is tételként szerepeltek.

Emberközelben a történelem: érdekli a fiatalokat 1956

A személyessé tett, visszaemlékezések, családi történetek segítségével megvilágított történelem közelebb kerül a fiatalokhoz – mondta el megkeresésünkre Lukács-Erdei Ibolya, a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum történelemtanára. 

Az aranyosegerbegyi iskolások a Kolozsvár Társaság pályázatára jelentkezve mélyültek el a témában Párdy Klára Réka történelemtanár irányításával, mint elmondták, dolgozataikhoz többnyire az internetről inspirálódtak. És az Erdélyi srácok című könyvből, melynek szereplőiről színdarabot írtak.

– örvendezett a hírnek Benkő Levente.

A filmek is jó alternatívának bizonyulnak a történelmi esemény bemutatására, az 1956-os forradalomról rengeteg alkotás született, elég az egyik közönségkedvencre, a Szabadság, szerelemre gondolni. Mifelénk moziban ritkán láthatók, többnyire a Duna Tv-n lehet őket kifogni, de van tanár, aki órára is beviszi, hisz

egy film sokkal jobban felkelti a gyerekek érdeklődését, mint a könyv. Magyarországon képregények is készültek azzal a céllal, hogy közelebb vigyék a témát a fiatalokhoz. 

Hasznosak lehetnek a kiállítások is, az egyik ilyet 2016-ban készítették el a kolozsvári protestáns teológián, majd az álló pannókat 18 erdélyi iskolába vitték el és állították fel a folyosókon, hogy a diák „belefuthasson”. Ezek mind hasznosak,

a leghatásosabb azonban az élő beszéd, amikor az egykori szemtanú meséli el a gyerekeknek a saját fiatalkorát. Dávid Gyula irodalomtörténész, politikai elítélt beszámolóját például tátott szájjal hallgatták a gyerekek,

látszott, hogy a hallottak érzelmileg is meghatották őket. Papp Annamária szerint az élő történelemóra a Gulágra elhurcoltak történeteinek átadására is jó eszköznek bizonyult, és most is ezt kellene alkalmazni. „Még nem késő, még vannak túlélők. Most még itt vannak közöttünk” – hívta fel a figyelmet. Ráadásul szívesen is mesélnek, hiszen a történtek továbbadása számukra is fontos. Lönhárt Tamás is rámutatott: a kulturális reprodukció szempontjából is fontos, hogy legyen élő szó az öregek és fiatalok között.