Mint Pompejiben: meglepően jó állapotban levő római út maradványaira bukkantak Kolozsvár központjában

Mint Pompejiben: meglepően jó állapotban levő római út maradványaira bukkantak Kolozsvár központjában

Fotó: Erdélyi Történeti Múzeum

Meglepően jó állapotban levő, nagyjából 2000 éves római út maradványaira bukkantak Kolozsvár központjában az Erdélyi Történeti Múzeum régészei.

Krónika

2023. január 23., 13:292023. január 23., 13:29

„Körülbelül 80 centiméter mélységben egy római út több részletét is megtalálták, amelyeket kőlapok fednek, és folyókból hozott kövekből épültek, amelyeket helyenként malterrel ragasztottak. Az út észak-dél irányú, és valószínűleg Napoca római város utcahálózatához kapcsolódik” – fejtette ki az Agerpres hírügynökségnek Cristian Dima régész. Hangsúlyozta: a rómaiak által megépített utakat még a birodalmuk bukása után is használták, és olyanok is vannak, amelyek útvonala ma is használatos, mint például Olaszországban a Via Appia.

A régész ugyanakkor arra is ráirányította a figyelmet, hogy mennyire időtállónak bizonyultak ezek az utak,

mint ahogy számos más, a rómaiak által hátrahagyott építmény. Ennek egyik oka véleménye szerint az, hogy használták és karban tartották azokat, de az akkori korhoz mérten fejlett technológiának is köszönhető fennmaradásuk.

Idézet
Kolozsváron feleki kőlapokat használtak, vannak lekerekítettek is közöttük. Kisebb mértékben, de nagyon hasonlít ahhoz, ami Pompejiben fennmaradt.

A római építmények tartóssága nagyban köszönhető a malternek is, amit akkor találtak fel, de annak is, hogy később is használták, és akik használták, vigyáztak rá” – magyarázta.

A mostani kolozsvári lelethez hasonló utakat találtak korábban Fehér megyében, de a kincses várostól nagyjából 30 kilométerre található Tordán is.

korábban írtuk

Római utat találtak az észak-erdélyi autópálya szilágysági nyomvonalán – VIDEÓ
Római utat találtak az észak-erdélyi autópálya szilágysági nyomvonalán – VIDEÓ

Kitűnő állapotban megmaradt, római kori kövezett utat találtak az észak-erdélyi autópálya nyomvonalát feltáró régészek. A Zutor településen feltárt nem mindennapi leletet jelentősége ellenére nem lehet a helyszínen konzerválni: legyalulják a munkagépek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében