A magyar állami támogatással épített új gyülekezeti ház Erdélyben, a Kolozs megyei Buzában az avatás napján
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Református gyülekezeti házat avattak vasárnap a Kolozs megyei Búzában – a mezőségi falu 440 lelkes református gyülekezete magyar állami támogatással épített új gyülekezeti otthont a 2006-ban felszentelt temploma mellé.
2024. augusztus 18., 17:402024. augusztus 18., 17:40
Magyarország kormánya a legkisebbekre is odafigyel, ha küzdeni akarnak – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepi eseményen.
A KDNP-s politikus beszédében a mustármaghoz hasonlította a búzai gyülekezetet, amely bár kicsi, de ha megnő, „nagyobb mindennél”.
„Amit önök tesznek, a nemzet életében olyan, mint a mustármag” – mondta a mustármag példabeszédére emlékeztetve. Hangsúlyozta, hogy
Aláhúzta: a magyar kormány a legkisebbekre is odafigyel, és külön kitért a nemzet tagjainak, a nemzetrészek összefogásának fontosságára, melyet a nemzeti ünnepen még inkább kell erősíteni. Emlékeztetett Szent Istvánnak Imre herceghez intézett intelmeire, és külön kiemelte az államalapító király azon gondolatát, melyben az Istennel való szövetség megtartására intett, rámutatva: az Istennek neki hátat fordító népnek szétszóratás, pusztulás lesz a sorsa.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a magyar állami támogatással épített új gyülekezeti ház avatásán
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Soltész Miklós megköszönte a búzai gyülekezetnek, hogy nem fordít hátat Istennek, és önerőből templomot épített egy olyan időszakban, amikor nem számíthatott az akkori magyar kormány segítségére. Mint mondta. a mostani támogatása köszönet is a búzaiak kitartásáért, hitben való megmaradásáért.
A Népművészet Mestere díjjal kitüntetett idős helyi asszonyok tanítják „vissza” a gyerekeknek a mezőségi népdalkincset a Kolozs megyei Búzában.
Felelősségünk van a Földért, hogy azt, amit őseinktől kaptunk, élhető világként tudjuk továbbadni utódainknak – mondta. Hozzátette: miközben egyre több ideológiai támadás éri az egyházat és a hagyományokat, a gyülekezeti ház megépülte azt mutatja, Erdélyben, a Kárpát-medencében még szükség van közösségi épületekre.
Kovács J. István búzai lelkész elmondta: a református egyházközségnek 2006-ban szolgáltatták vissza a régi óvoda leromlott épületét, melyet nem lehetett felújítani. Helyére épült az új gyülekezeti ház a magyar kormány támogatásával, mert önerőből nem tudták volna megvalósítani – idézte kijelentését az MTI.
Kolumbán Vilmos egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes áldást mond
Fotó: MTI/Kiss Gábor
A közösségi eseményeknek otthont adó épületre Kolumbán Vilmos püspökhelyettes mondott áldást.
Az ünnepségen Fekete János egyházmegyei főjegyző, Czéghér István polgármester, Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke, Czirmayné Kocsis Róza, néhai Czirmay Árpád búzai születésű lelkész özvegye és hajdúböszörményi lelkészek is köszöntőt mondtak. Az alkalmat a helyi gyerekek és fiatalok, Takács Anna és Takács Piroska búzai népdalénekesek műsora és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész szavalata tette ünnepélyesebbé.
Első alkalommal szervezett búzaszentelést a Kolozs megyei Búza községben a Pro Agricultura Egyesület, mely 2022-től csatlakozott a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű programhoz.
A partiumi megyékben állandó lakhellyel rendelkező, és valamelyik erdélyi mezőgazdasági egyetemen tanuló magyar fiatalok pályázhatnak hallgatói ösztöndíjra a magyar Agrárminisztérium támogatásával.
Harmincnyolc iskola 547 osztálytermét újítja fel és látja el modern bútorokkal, továbbá 34 iskolapszichológusi és 13 iskolaorvosi rendelőt, valamint 17 szaklaboratóriumot alakít ki vagy modernizál az aradi önkormányzat a következő fél évben.
Ötszáz lejes sportutalványt ad valamennyi kolozsvári harmadikos diáknak a kincses város polgármesteri hivatala.
Csütörtök reggel elkezdik kivágni a 13 A jelzésű országút Csikszerda és Székelyudvarhely közötti szakaszán a közlekedés biztonságát veszélyeztető útmenti fákat.
Szintet lépett a betétdíjas visszaváltási rendszer: applikációt hoztak létre, amely révén elszállítják a lakhelyünkről az összegyűlt palackokat, üvegeket.
Székelyföldi közbirtokossági erdő visszaállamosításáról döntött alapfokon a Kézdivásárhelyi Bíróság – írta szerdán online kiadásában a Háromszék napilap.
Állami támogatás helyett a hitelek részleteinek átütemezését, és az inputanyag-szállítók kifizetésének halasztását ajánlja a gazdáknak a bukaresti kormány. A Krónika által megkérdezett agrárszakemberek rossz megoldásnak tartják a kormányrendeletet.
Holttestet találtak szerda reggel Arad Mikelaka nevű negyedének egyik lakótelepén, a távfűtési vezetékek között.
Több mint 700 személy által aláírt petíciót juttattak el Keresztényfalva polgármesteri hivatalához, miután egy teherautó halálra gázolt egy gyereket. Szerdán tüntetnek is.
Kigyulladt egy nyergesvontató szerda délelőtt a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhely romániai oldalán, a kamionterminál közelében.
szóljon hozzá!