Minisztériumi támogatással végre bezárhatják a pataréti szeméttelepet

A rendszeresen kigyulladó pataréti szeméttelep évek óta gondot okoz a kolozsváriaknak – végre lezárhatják •  Fotó: ISU

A rendszeresen kigyulladó pataréti szeméttelep évek óta gondot okoz a kolozsváriaknak – végre lezárhatják

Fotó: ISU

Tizenhárom településsel írt alá csütörtökön támogatási szerződéseket a környezetvédelmi minisztérium európai és állami finanszírozású környezetvédelmi beruházásokra.

Hírösszefoglaló

2022. november 24., 16:242022. november 24., 16:24

Tánczos Barna tárcavezető közlése szerint hat település a nem megfelelő hulladéklerakók bezárására kap támogatást, hét településen pedig a klímaváltozás mérséklésére és megelőzésére vonatkozó tervek kidolgozását támogatják – számolt be közleményében az RMDSZ.

Idézet
„Nagyon fontos beruházások ezek, mert az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés visszaszorítása a következő évek legnagyobb kihívása lesz. Éppen ezért elengedhetetlen a helyi önkormányzatok fellépése, ebben nyújtunk támogatást. A most aláírt szerződések összértéke 62 millió lej”

– idézte a közlemény a minisztert. A beruházások a RO – Környezetvédelmi Program részét képezik, amelyet az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Alapból, állami társfinanszírozással valósít meg a környezetvédelmi minisztérium.

A program összköltségvetése 23,5 millió euró. Az első szerződéseket 2021 decemberében és 2022 januárjában kötötte meg a szaktárca. Akkor nyolc önkormányzat kapott támogatást az éghajlatváltozás elleni tervek kidolgozására, és négy beruházás a vizes élőhelyek és tőzeglápok helyreállítására.

A most aláírt szerződések közül hat a veszélyes anyagokkal való szennyezés csökkentését, hulladéktárolók bezárását támogatja.

Kolozsvár, Déva, Suceava, Botoşani, Fălticeni és Gura Humorului településeken innovatív megoldásokkal valósulhat meg az előírásoknak nem megfelelő hulladéktárolók bezárása.

„Gratulálok azoknak az önkormányzatoknak, amelyek innovatív megoldásokat kerestek az ideiglenes hulladéklerakókban levő szemét megsemmisítésére. Olyan technológiákat javasoltak, amelyek költséghatékonyak, és újrahasznosítható anyagokat eredményeznek.

Idézet
Az egyik ilyen helyszín a pataréti ideiglenes szeméttelep, amelynek megfelelő bezárása évek óta köztudottan súlyos gondot jelent. Bízok benne, hogy ezeket a megoldásokat a következő években máshol is alkalmazni fogják majd”

– hangsúlyozta Tánczos Barna. A környezetvédelmi minisztérium javaslatára a korábbi nyolc település után újabb hét, pótlistán szereplő település pályázata is finanszírozást nyert a klímaváltozás hatásainak mérséklésére és megelőzésére vonatkozó tervek kidolgozására.

„Csíkszereda volt az országban az első település, ahol idén elkezdődött az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási tervek kidolgozása, most pedig újabb településeknek, többek között Szatmárnémetinek nyújtunk ehhez támogatást. Az a célunk, hogy a szakértők konkrét helyi módszereket azonosítsanak be a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, például az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére és a vízkészletek hatékonyabb felhasználására” – mondta a környezetvédelmi tárca vezetője az Agerpres beszámolója szerint.

A RO - Környezetvédelmi Program célja az ökoszisztémák állapotának javítása, a szennyezés és más emberi tevékenységek káros hatásainak csökkentése, valamint a klímaváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint