Mégsem viselheti utca a forradalmár nevét Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen egyelõre nem viselheti a magyar forradalmár nevét a volt Kossuth Lajos utca – döntött a Maros megyei törvényszék. A bírói indoklás kézhezvétele után a városi tanács a táblabíróságon fellebbezi meg a döntést. Simona Pojar bírónõ még nem indokolta meg döntését, melyet a Nagy-Románia Párt, a Vatra Româneascã és az Avram Iancu Egyesület által a helyi önkormányzat ellen indított perben hozott. Kerekes Károly parlamenti képviselõ, a városi tanács védõügyvédje szerint Pojar etikailag és szakmailag is vétett, amikor nem az utcanév-módosítás törvényességét, hanem Kossuth állítólagos románellenes múltját vizsgálta. A tárgyaláson Sabãu Szaddám Huszeinhez hasonlította Kossuthot, majd többször is megsértette a marosvásárhelyi magyarokat, kikelt a forradalmárnak szobrot állító amerikaiak ellen, majd azzal vádolta Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnököt, hogy „az ország ellenségeivel, azaz az RMDSZ-szel paktál”. „Sabãu kollégának már volt egy hasonló kísérlete egy tárgyaláson, de az akkori bíró, Teodor Borz rögtön rendreutasította. Sajnos Pojar ezt mosolyogva elnézte neki” – mondta Kerekes, aki a Legfelsõbb Bírói Tanácstól kéri Pojar megbüntetését --------

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. november 14., 00:002006. november 14., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható – derült ki vasárnap este.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt
2025. június 14., szombat

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások

Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások
2025. június 14., szombat

Gazdasági miniszter Parajdon: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát

A süllyedések továbbra is veszélyeztetik a parajdi sóbánya struktúráját, de az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát – közölte a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter Parajdon: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát
2025. június 14., szombat

Romániában nem értjük, hogy mi a sport, Magyarország e tekintetben példamutató

Romániában elkészült egy átgondolt sportstratégia – mégsem történt semmi. Mert a sport még mindig nem számít igazán – hangsúlyozta Călin Hințea professzor a kolozsvári Sports Festival színpadán, hozzátéve, hogy a sport nem stadionokkal kezdődik.

Romániában nem értjük, hogy mi a sport, Magyarország e tekintetben példamutató