Késés. Decemberben még nem repülhetnek külföldre a nagyváradiak
Fotó: 123RF
Márciusig csak Bukarestbe repülhetnek közvetlen járattal a váradiak és a környéken élők, mert a Tarom állami légitársaság a korábban bejelentett december helyett csak tavasztól indítja el olaszországi és spanyolországi járatát.
2018. november 23., 10:152018. november 23., 10:15
2018. november 24., 12:502018. november 24., 12:50
Rájár a rúd azokra a váradiakra és a bihari térségben élőkre, akik repülővel szeretnének utazni: miután novembertől a Ryanair fapados légitársaság kivonult a nagyváradi légikikötőből, és nemzetközi járatok nélkül maradtak, mostanáig legalább élt még egy halvány remény, hogy a Tarom már decembertől indít egy spanyolországi és egy olaszországi járatot.
A december elejétől tervezett új járatokat októberben Wolfgang Wolf, a román állami légitársaság vezérigazgatója jelentette be, de azután mélységes csend következett, a helyi sajtó hiába firtatta a kérdést, nem kaptak konkrét választ, a repteret üzemeltető Bihar megyei közgyűlés illetékesei pedig a Taromra mutogattak. Azt viszont már egy ideje sejteni lehetett, hogy
hiszen a jegyeladásoknak már rég el kellett volna kezdődniük, ha tényleg indulnának a járatok.
És valóban így is van – ezt csütörtöki közleményével a Tarom meg is erősítette, bejelentette, december 15-én indítja a jegyeladásokat március 25-étől induló milánói (Bergamo) és barcelonai járataira. Arra azonban nem tér ki a közlemény, hogy milyen árszinttel terveznek, a korábbi bejelentések még 150 euró körüli jegyárakról szóltak. Járatonként amúgy legkevesebb 120 fővel terveznek, és mindkét irányba heti kétszer szállítanának utasokat. Jó hír viszont azoknak, akiknek elegük lett a fapados légitársaságok csomagpolitikájából, hogy a jegyárban benne lesz egy 23 kilogrammos csomag, amit a csomagtérben helyeznek fel, emellett pedig egy 10 kilogrammos kézipoggyászt fel lehet vinni az utastérbe. Ugyanakkor fedélzeti szolgáltatásokkal és ingyenes reptéri check innel is csábítani próbálja leendő utasait az állami légitársaság.
Korábban meglebegtették, hogy ők is indítanának Nagyváradról külföldi járatokat, ez azonban egyelőre még várat magára.
A novembertől kivonuló Ryanair Barcelonába, Londonba, Milánóba, Düsseldorfba és a Münchenhez közeli Memmingenbe üzemeltetett járatokat a Körös-parti városból. Ugyanakkor nyaranta több légitársaság is üzemeltet charterjáratokat Konstancára és külföldi turistaparadicsomokba. Közben zajlik egy új utasterminál építése, amely azért vált szükségessé, mert korábban a régi terminál már nem bírkózott meg a megnövekedett utasforgalommal.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!