Fotó: StirideCluj.ro
Egy hónapos késéssel, az ígéretek szerint pénteken, június 30-án végre megnyitják a forgalom előtt Kolozsváron, a Széchenyi-tér közelében található Árpád (Traian) hidat. Emil Boc polgármester szerint a környéken teljesen átszerveznék a forgalmat.
2017. június 29., 11:412017. június 29., 11:41
Liviu Neag, a helyi közszállítási vállalat (CTP) vezetője azt nyilatkozta, a buszok és a trolik szombaton már régi útvonalukon, a hídon keresztül fognak közlekedni. Az egyetlen kivétel az 1-es trolijárat lesz, amely a Főtér északi oldalán zajló útfelújítási munkálatok miatt még egy ideig, várhatóan egy hétig módosított útvonalon megy.
Neag a Ziua de Cluj helyi hírportálnak azt is elmondta:
A beruházás miatt ugyanis ideiglenes buszmegállót létesítettek a Central áruház előtt, amelyet nagyon jól fogadtak az utasok, rendkívül kihasznált lett, így a létesítményt megtartják.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere eközben arról számolt be: teljesen átszerveznék az Árpád híd környékén a forgalmat, hiszen például nem biztos, hogy a Rudolf (Decebal) utcában indokolt a belügyminisztérium, illetve a rendőrség járműveinek külön sávot fenntartani. Az elöljáró azzal érvelt: ha a hatósági gépkocsinak bekapcsolják a szirénáját, amúgy is elsőbbséget élvez, a többi sofőrnek előnyt kell adnia, így minden bizonnyal nincs szükség egy sáv foglalására.
majd engedélyeztek 90 nap szünetet, mivel télen a munkásoknak abba kellett hagyniuk a kivitelezést. A szerződés szerint a teljes mértékben újjáépített átkelőt idén május 30-án kellett volna átadni.
A felújításra kiírt versenytárgyalást egyébként a Diferit Kft. nyerte el, a projekt értéke – általános forgalmi adó nélkül – 6,5 millió lej. Az új híd 32 méter hosszú és 26 méter széles, és külön sávot alakítottak ki a kerékpárosok számára. A munkálatok ideje alatt az átkelőt nemcsak a járművek, hanem a gyalogosok előtt is lezárták, így a projekt elhúzódása miatt nemcsak a sofőrök bosszankodhattak.
A kivitelezés megkezdése óta az autóbuszok többnyire a Ferenc József (Horea) úton közlekedtek, ezzel még inkább megterhelve a forgalmat, a trolik útvonalát ugyanakkor nem tudták módosítani, így azok egy éve nem mennek el a végállomásig, amely a vasútállomásnál található. A hidat azért kellett teljesen felújítani, mert korábban az egyik oldala beszakad, és gyakorlatilag életveszélyessé vált.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
szóljon hozzá!