Mégis megépítik a medveátjárókat a Lugos és Déva közötti autópálya-szakaszon

Mégis megépítik a medveátjárókat a Lugos és Déva közötti autópálya-szakaszon

Munkálatok a Temes megyei Marzsina közelében

Fotó: Opiniatimisoarei.ro

A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) hamarosan kiírja a versenytárgyalást a Lugos és Déva közötti autópálya-szakaszon tervezett medveátjárók megépítésére.

Kőrössy Andrea

2018. január 15., 15:412018. január 15., 15:41

2018. január 15., 15:422018. január 15., 15:42

Ez lesz az utolsó lépés annak érdekében, hogy a dél-erdélyi sztrádát teljes hosszában összekapcsolják az európai autópálya-hálózattal,

a szakasz elkészülte nyomán ugyanis Nagyszebentől immár a nagylaki határátkelőig lehet majd autópályán közlekedni.

Alin Şerbănescu, a CNAIR szóvivője az Economica.net gazdasági portálnak azt nyilatkozta: a licit kiírásához szükséges iratcsomót február folyamán küldik el a közbeszerzésekért felelős ügynökségnek (ANAP). A Lugos és Déva közötti sztrádát elvileg még idén befejezik, a medveátjárókat magában foglaló szakasz ugyanakkor a tervek szerint csak 2021-re készül el.

A medveátjárók ügye tavaly kisebb botrányt kavart kormányzati szinten, miután Sorin Grindeanu volt miniszterelnök arra panaszkodott, hogy a Lugos–Déva-autópálya egyik szakaszának költségei megkétszereződtek, mivel 2009–2010 környékén, Emil Boc kormányfő mandátuma idején a kabinet kérésére beiktatták a tervbe a nagyvadaknak szánt átjárókat. Holott Grindeanu szerint „nincsenek is medvéink”.

A volt miniszterelnök tavaly úgy fogalmazott: átjárók nélkül a szakasz 108 millió euróba került volna, a pluszépítményekkel viszont 220 millió euróra emelkedtek a költségek, szerinte „ez újabb példa arra, hogyan keserítjük meg a saját életünket”.

Ennek nyomán az akkor a közlekedésügyi tárcát vezető Răzvan Cuc azt nyilatkozta: egyeztetni fog az Európai Bizottság illetékeseivel arról a lehetőségről, hogy lemondanak a medveátjárókról, és visszatérnek az eredeti tervhez. Végül tavaly augusztusban a szaktárca részlegesen felbontotta a Lugos–Déva-sztráda 2-es jelzésű szakaszára vonatkozó szerződést, amelyből így kikerült az átjárókat magában foglaló rész.

A 2-es szakaszt egyébként az olasz Salini Impregilo és a Secol vállalkozások alkotta konzorcium építette meg, a 28 kilométeres szakaszból pedig 9 kilométer hosszúságú az a rész, ahol az átjárók helyet fognak kapni, erre fogják februárban kiírni a licitet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 20., szerda

Kölyökkutyák megcsonkítása miatt vettek őrizetbe egy Bihar megyei férfit

Egy 47 éves biharszentandrási férfit vett őrizetbe kedden a Bihar megyei rendőrség az állatvédelmi törvény megsértése miatt – kölyökkutyák fülét és farkát vágta le a gyanú szerint.

Kölyökkutyák megcsonkítása miatt vettek őrizetbe egy Bihar megyei férfit
2024. március 20., szerda

Zajlik a munka az észak-erdélyi sztrádát az 1-es főúttal összekötő gyorsforgalmin, 2025 elejére kell elkészülnie

Jól halad a munka az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi út építőtelepén – közölte kedd este Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Zajlik a munka az észak-erdélyi sztrádát az 1-es főúttal összekötő gyorsforgalmin, 2025 elejére kell elkészülnie
2024. március 19., kedd

„Patikusbőrbe bújhatnak” a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum látogatói

Bárkiből gyógyszerész válhat egy napra az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum interaktív programja révén, amelyet Kolozsváron szervez március és május között minden csütörtökön.

„Patikusbőrbe bújhatnak” a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum látogatói
2024. március 19., kedd

Lassan újra megnyílik az égbolt Várad felett: a lengyel LOT üzemeltetné a varsói járatot, új célpontok a láthatáron

Úgy tűnik, hamarosan újra megtelik élettel a nagyváradi nemzetközi repülőtér, amely manapság újfent csak nevében nemzetközi.

Lassan újra megnyílik az égbolt Várad felett: a lengyel LOT üzemeltetné a varsói járatot, új célpontok a láthatáron
2024. március 19., kedd

Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások

Kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív munkaszerződés helyett új szerződést követelő romániai postások – jelentette be kedden Mircea Bulacu.

Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások
2024. március 19., kedd

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakközépiskola diákjai

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakiskola diákjai, a fogyasztóvédők bezáratták az étkezdét és bírságot róttak ki.

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakközépiskola diákjai
2024. március 19., kedd

Őrizetbe vették a diáktársát bántalmazó tizenhat éves tanulót Segesváron

Őrizetbe vették a rendőrök a segesvári Joseph Haltrich Gimnázium egyik 16 éves tanulóját, aki bántalmazta diáktársát – közölte kedden a Maros megyei rendőr-főkapitányság.

Őrizetbe vették a diáktársát bántalmazó tizenhat éves tanulót Segesváron
2024. március 19., kedd

RMDSZ: idén is létrejön a magyar összefogás

Idén is létrejön a magyar összefogás az erdélyi politikai alakulatok között – tájékoztatta a Krónikát kedden az RMDSZ sajtószolgálata.

RMDSZ: idén is létrejön a magyar összefogás
2024. március 19., kedd

Ittasan, jogosítvány nélkül, a járdán gázolt halálra egy nőt egy 18 éves fiatal Hargita megyében

Ittasan és jogosítvány nélkül vezető 18 éves fiatalember gázolt halálra egy 69 éves székelykeresztúri nőt hétfő este. A vétkes sofőr elhajtott a helyszínről, de később őrizetbe vették.

Ittasan, jogosítvány nélkül, a járdán gázolt halálra egy nőt egy 18 éves fiatal Hargita megyében
2024. március 19., kedd

Ismét csapadékosra fordul az időjárás, néhol havazhat is

Rossz időre figyelmeztető előrejelzést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.

Ismét csapadékosra fordul az időjárás, néhol havazhat is
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM