Megegyezne reptérügyben a Kolozs és a Maros megyei önkormányzat

A Maros megyei önkormányzat támogatja a kolozsvári és marosvásárhelyi repülőtér közötti együttműködést, melyre korábban Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke tett javaslatot – jelentette ki Lokodi Edit Emőke. A Maros Megyei Tanács elnöke ugyanakkor a két létesítmény fejlesztése érdekében összehangolt stratégia kidolgozását javasolja a Kolozs megyei önkormányzatnak.

Kiss Előd-Gergely

2010. július 26., 13:052010. július 26., 13:05

Lokodi tegnapi nyilatkozatában Alin Tişének, a Kolozs Megyei Tanács elnökének üzent, aki korábban levélben ajánlotta fel a Maros megyei önkormányzatnak, hogy a kolozsvári repülőtér átveszi vagy megvásárolja a marosvásárhelyi repülőteret.

Tişe akkor azzal érvelt, közös érdeke a két régiónak, hogy ésszerűsítsék a térség légiforgalmát. Kolozsvár kellene hogy legyen a térség fejlesztési központja, tehát ésszerű lenne, ha a kolozsvári repülőtér átvenné a vásárhelyit is – vélte a Kolozs megyei elöljáró. Lokodi Emőke ugyanakkor elmondta, a Maros megyei önkormányzat abban érdekelt, hogy rugalmasan együttműködjék a két megye, ehhez első lépésben a jogi keret tisztázására lenne szükség. A Maros Megyei Tanács szerint előbb a két megye szakértőinek kellene találkoznia, illetve átfogó megvalósíthatósági tanulmányra van szükség, amely részletesen elemzi a két repteret érintő valamennyi stratégiai kérdést.

Hasonlóképpen vélekedik Fekete Emőke, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke is, aki szerint olyan megoldást kell találni, mellyel mindkét fél jól jár. „Elengedhetetlen a két repülőtér közti együttműködés” – szögezte le a Krónikának Fekete Emőke. Az elöljáró elmondta, a kérdés szigorúan szakmai, és nem tart attól, hogy átpolitizálódik a repterek ügye, ezért minden esély megvan rá, hogy a két megye önkormányzata megtalálja a közös megoldást. A Kolozs Megyei Tanács alelnöke hozzáfűzte, egyelőre bármilyen megoldás elképzelhető: akár az, hogy a kolozsvári repülőtér felvásárolja a marosvásárhelyit, akár az, hogy közös adminisztrációja lesz a két repülőtérnek.

Ştefan Petru Runcan, a marosvásárhelyi repülőtér igazgatója sem zárta ki a közvetett vagy a közvetlen együttműködés lehetőségét. Az igazgató elmondta, jelen pillanatban is együttműködnek ugyan, de a két reptér tevékenységében 33 százalékos az átfedés. „Együtt több mint százszázalékos lenne a nyereségünk” – mutatott rá az együttműködés szükségességére Runcan.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak