Megbírságolták az „emberöléssel” vádolt szebeni kórházat, alkalmatlan egészségügyi asszisztens a névtelen vádló

•  Fotó: Tribuna.ro

Fotó: Tribuna.ro

Két rendellenesség miatt megbírságolta a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP), a nagyszebeni megyei kórház „emberöléssel” vádolt intenzív osztályát. Kiderült, hogy a névtelenül vádaskodó volt egészségügyi asszisztens ellen fegyelmi eljárás zajlott.

Krónika

2021. március 16., 15:152021. március 16., 15:15

Tizenkét ezer lejre bírságolta a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) a nagyszebeni megyei sürgősségi kórházat, melynek munkaközösségét azzal vádolják, hogy az intenzív osztályon benyugtatózták és ágyhoz kötözték a súlyos Covid-betegeket. A kórházmenedzser szerint a névtelen vádaskodó egy volt ápolónő, aki év elején csupán egy hónapot dolgozott az egészségügyi intézményben, ugyanis nem megfelelő munkavégzés miatt fegyelmi eljárás zajlott ellene. A névtelenül nyilatkozó forrás a Turnul Sfatului helyi lapban megjelent cikk szerint

a megyei kórház intenzív osztályának egykori alkalmazottjaként azt állította, hogy a súlyos Covid-betegeket ellátó részlegen az orvosi bánásmód miatt páciensek vesztették életüket.

Az ügyben hivatalból vizsgálatot indított a Szeben megyei ügyészség, de a kórház és a megyei egészségügyi igazgatóság is ellenőrzéseket folytatott az intézményben.

korábban írtuk

Emberölés gyanújával vizsgálódik az ügyészség Nagyszebenben a súlyos fertőzöttek ellátása kapcsán
Emberölés gyanújával vizsgálódik az ügyészség Nagyszebenben a súlyos fertőzöttek ellátása kapcsán

Vizsgálatot indított a Szeben megyei ügyészség, miután a Turnul Sfatului helyi lapban megjelent egy cikk, amelyben egy névtelen forrás azt nyilatkozza: a megyei kórház intenzív osztályának egykori alkalmazottjaként azt állítja, hogy az orvosi bánásmód miatt páciensek vesztették életüket.

Utóbbi jelentése szerint 12 000 lejre büntettek a kötözési procedúra be nem tartása, illetve a szakorvosi aláírás és pecsét hiánya miatt.

Az első esetben 2000 lejre bírságolták a betegek ellátásáért felelős igazgatót, míg a második kihágásért az intenzív osztályt vezető főorvost bírságolták meg 10 000 lejre, aki a rezidens orvosokért is felel. A kórlapokon ugyanis sok esetben csak az első vagy másodéves rezidenseknek az aláírása és orvosi pecsétje szerepelt, holott a szakorvosnak is láttamoznia kellett volna ezeket.

A DSP az ellenőrzés során elrendelte, hogy az egészségügyi intézmény a jelenleg érvényes törvénykezéshez igazítsa a kötözési procedúrát.

Utóbbi alkalmazása nagy felháborodást váltott ki a lakosságban, ugyanis a volt alkalmazott a sajtónak azt állította: az intenzív osztályra kerülő betegeket, amikor már alig kapnak levegőt, és ezért nyugtalanak lesznek, az ágyhoz kötözik.

Mihai Sava főorvos, a szebeni megyei kórház intenzív osztályának vezetője a Turnul Sfatuluinak úgy nyilatkozott, hogy

a súlyos állapotban lévő páciensek ágyhoz kötözése valamennyi romániai Covid-kórházban bevett gyakorlat, ezt azért alkalmazzák, hogy a légzési nehézséggel küzdő betegek ne tegyenek kárt magukban, illetve a berendezésekben.

A DSP most lezárult vizsgálata során elrendelte, hogy a kórház az új, 2002-es törvénykezéshez igazítsa a kötözési eljárást, ahogy azt is, hogy a rezidensek mindig a szakorvosok felügyelete alatt dolgozzanak.

Florin Neag, a kórház menedzsere eközben az Agerpresnek elmondta, hogy a névtelenül nyilatkozó volt egészségügyi asszisztens év elején, egyetlen hónapig dolgozott az egészségügyi intézmény intenzív osztályán.

Ez soha nem jelezte a vezetőségnek az általa tapasztalt – majd a közvélemény elé tárt – rendellenességeket, sőt, munkája során ő maga is követett el hibákat, ezekért fegyelmi eljárás indult ellene.

A menedzser szerint bár november óta a DSP két felügyelője naponta ellenőrizte Szeben megye három Covid-kórházának intenzív osztályait, ezek semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak.

Az egészségügyi intézményben még további ellenőrzések zajlanak, a cikk nyomán ugyanis Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter is vizsgálatot rendelt el.

A tárcavezető sokkolónak nevezte a sajtóban közölteket, hozzátéve, hogy ezek valóságtartalmát még ellenőrizni kell.

Mint mondta, eddig nem kapott jelzéseket arról, hogy más osztályokon is hasonló dolgok történtek volna. A sajtóban megjelent vádak nyomán az egészségügyi intézmény vezetősége is belső vizsgálatot rendelt el az intenzív osztályon, ennek során azonban megfelelőnek találták a körülményeket.

korábban írtuk

Nem igazolódtak be a vádak, mindent rendben találtak a szebeni Covid-osztályon
Nem igazolódtak be a vádak, mindent rendben találtak a szebeni Covid-osztályon

Megfelelőnek találták az állapotokat a belső vizsgálat során a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház intenzív terápiás osztályán, ahol a súlyos Covid-betegeket ápolják – jelentette az egészségügyi intézmény, cáfolva ezzel a helyi sajtóban megjelent vádakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon