Meg kell szólítani a román társadalmat

Rostás Szabolcs 2013. november 04., 17:37 utolsó módosítás: 2013. november 04., 19:39

Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a székely menetelés sikeréről, az autonómia kérdésének reneszánszáról


A több tízezer részvevővel megrendezett székely menetelés az eddigi tömegtüntetések után új formát kölcsönzött a székelyföldi, erdélyi autonómiatörekvéseknek. Haladt-e előrébb az erdélyi magyar közösség önrendelkezésért folytatott küzdelme az október 27-i demonstráció révén?

Mindenképpen igen. Abban a vonatkozásban biztos, hogy az erdélyi magyarságot sikerült mobilizálni, és ez független a résztvevők számától. Néhány tízezer ember számára fontos volt, hogy szabadidejét, pénzét erre szánja. Az erdélyi magyar politikai szereplők pedig pozitív politikai cselekvésként élték meg a tüntetést. A közös élmény közösségteremtő hatású. Hogy a román politikai elitnél ez a tüntetés hogyan csapódott le, azt még korai értékelni. Mindenki tudta, hogy elutasító nyilatkozatok lesznek a román politikusok részéről. Viszont a román média egy része alapvetően korrekt módon számolt be a tüntetésről. A mostani menetelés sem tekinthető meg nem történtnek a román politikum részéről, és ha még lesznek hasonló jellegű megmozdulások, akkor még kevésbé kerülhető meg a kérdésről való tárgyalás.

Milyen mértékben visznek közelebb a célhoz a meneteléshez hasonló akciók? Milyen stratégia vezethet eredményre: az utcai demonstrációk radikalizálódása – el egészen a Székely Nemzeti Tanács által meglebegtetett polgári elégedetlenségig –, az autonómiaigény nemzetköziesítése, esetleg a kettő együttesen?

A menetelés, a tüntetések több célt szolgálnak: egyrészt mobilizálják saját közösségüket, másrészt jelzés az államnak és a többségi társadalomnak, harmadrészt pedig a nemzetközi közvéleményt is elérik üzenetükkel. A hírekből hallottuk, hogy a menetelés szervezői már a következő lépéseken gondolkodnak. A tömeges politikai cselekvések mindenképpen az autonómia elérésének eszköztárához tartoznak. Ne feledkezzünk viszont meg a román többség érzékennyé tételéről sem. Fontos szerepet játszott a menetelés az autonómia-kérdés (újbóli) tematizálásában. A román társadalomnak és politikumnak is el kell magyarázni, mit is szeretnének az erdélyi magyarok, miért tekintik jogosnak az autonómia igénylését. Erdélyi magyar elemzők, kutatók román nyelven írott tanulmányai, a Mensura Transylvanica román honlap-tervezete, a Facebookon működő, román–magyar együttéléssel foglalkozó különböző csoportok, vagy a nemzeti kérdésekben szervezett közös konferenciák segíthetnek ebben. Nemzetközi porondon is képviselni lehet és kell az ügyet, de oda csak megfelelő szakmai felkészültséggel érdemes menni. Számtalan kiadvány jelenik meg angol nyelven az autonómiákról. A nemzeti, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szakma érti az autonómia kérdéskörét és főszabályként pozitívnak tekinti az autonómiát, mint a többség-kisebbségi kérdés rendezését. Az autonómiát ugyancsak inkább pozitívumként fogják fel a különböző európai szervezetek és intézmények, de az autonómia-törekvések támogatása kérdésében sokkal visszafogottabbak. Talán azért, mert az autonómia elérésére tett erőfeszítések konfliktusba torkolásától tartanak. Tehát akár a demonstrációk, akár a többség felé történő kommunikáció vagy a nemzetközi porondon való okos szereplés előre viheti az autonómia ügyét. Viszont legalább annyira fontos a saját társadalom irányába történő kommunikáció. Talán túl egyértelműnek tekintjük, hogy az emberek tudják, miért jó az autonómia; nem utolsó sorban azért, mert az emberek is így gondolják – lásd a néhány évvel ezelőtti urnás „népszavazást”. Úgy gondolom – és erre látok is bizonyos jeleket Erdélyben, de a Felvidéken és a Vajdaságban, és talán már Kárpátalján is –, hogy az autonómiákra jellemző bizonyos elemek, megoldások, intézkedések most is megvalósíthatók. Gondoljunk a kétnyelvű nyomtatványokra, a beleszólási jog követelésébe az iskolák elnevezésében vagy a kétnyelvűséget ösztönző kampányokra; de tágabb értelemben a székely zászló kérdése is ide tartozik. Ezek mind a létező jogokkal való élésre ösztönzik az embereket vagy a jogok tágítására vonatkoznak.

Az RMDSZ bejelentette, hogy újabb, a dél-tiroli modellre épülő területi autonómiát szorgalmazó törvénytervezetet terjeszt a román parlament elé, a dokumentum sorsát illetően – már csak a korábbi statútumok elutasítása miatt is – azonban nem lehetnek illúzióink. Mégis: jelenthet-e követendő példát valamelyik európai önrendelkezési minta a Székelyföld számára? Vagy a tömbmagyar régió esetében inkább egyedi státus indokolt?

Az egész kérdéskört abból a szemszögből vizsgálnám, hogy milyen politikai berendezkedés felel meg a leginkább a romániai magyarság számára a gyarapodás, a nemzeti reprodukció szempontjából. A választ a romániai magyar elit körvonalazta: a területi autonómia a megoldás ott, ahol a magyarság többségben lehet az adott régióban (autonóm területen), és személyi elvű autonómia ott, ahol ez demográfiai okok miatt elméletben sem lehetséges. Számos pozitív példa van Nyugat-Európában, ezek közül a dél-tiroli a legismertebb; Székelyföld és Dél-Tirol között párhuzamok vonhatók. Kiindulási alapnak biztos megfelel, de amellett, hogy fontos a törvénytervezetre, a statútumra, a modellre összpontosítani, legalább olyan fontos a helyi jellegzetességeket is figyelembe venni – mint több eddigi elképzelésnél ez meg is történt –, és talán még fontosabb annak megértése és modellezése, hogy hogyan érték el mások az autonómiát. Nem létezik ilyen recept, a társadalmi-politikai helyzet annyira eltérő, hogy inkább az átvehető, megvalósítható elemekre kell összpontosítani. Az autonómia kérdése megint reneszánszát éli. A politikai cselekvések mellett számos konferencián vitatkoznak az autonómiáról. Ez egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy – az elmúlt 23 év tapasztalatait is felhasználva – a romániai magyarság megtalálja a számára leginkább megfelelőnek tartott verzió(ka)t, másrészt pedig közelebb hozható az autonómia a magyar lakossághoz. Ugyanezekben a vitákban fog kikristályosodni, hogyan is kommunikálja a romániai magyarság igényeit a többség irányába. Illúzióink a rövidtávú eredmény szempontjából persze ne legyenek, de a sikerbe vetett hit nélkül nem fog menni.

Az Európai Bizottság által az elmúlt hónapokban elutasított kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezések esete is azt bizonyítja, hogy az EU nemigen „vevő” a nemzeti kisebbségi jogok kiszélesítésére, szavatolására. Milyen módon lehet elérni Brüsszel ingerküszöbét?

Az Európai Bizottság csak abban az esetben fog bármilyen kezdeményezést tenni ebben a témában, amennyiben az európai jog szemszögéből támadhatatlan, kifogástalan helyzet áll elő. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy egy kezdeményezésből csakis akkor lehet kötelezően érvényes jogszabály, ha az Európai Parlament többsége és a Tanács – azaz a tagállamok – is rábólintanak. A tagállamok között pedig vannak olyanok, amelyek még a nemzeti kisebbségek létezését is tagadják – és most nem a Magyarországgal határos államokról beszélek. Egyszóval nem könnyű olyan közös európai szabályok alkotására kérni az EU-t, amelyet a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk, de valamiféleképpen ezt kell tenni, hiszen a tagállamokat nem lehet megkerülni. A kulcsszavak a jelenlegi európai joganyagban kodifikált alapjogok megsértése és a diszkrimináció lehetnek, erre érzékenyek a tagállamok és a nemzetközi intézmények is.

Hogyan lehet meggyőzni a román politikai osztályt, a többségi társadalmat arról, hogy az autonómia nem elszakadást, enklávét jelent, illetve nem a románság, Románia ellen irányul?

Azt hiszem, a románság, a romániai politikai elit pontosan tudja, hogy Erdélyt „nem veszítik el”, igazi komoly aggodalmat már nem érzékelek. A 2000-es évek elején még beszélhettünk komolyabb félelemről, de ez mára elmúlt. Ma már ez inkább csak a politikai harc eszköze. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy a román társadalom elfogadóbbá vált. Elképzelhető az is, hogy a többségi társadalom egy része a menetelés miatt még kevésbé akarja az autonómiát biztosítani a magyarság számára. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Nagy-Románia Pártnak a parlamentből való kikerülésével a nemzeti témát – retorikai szempontból finomabb formában – átvették a nagy, törvényhozási lehetőséggel rendelkező pártok. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a politikai elit meggyőzése mellett a román társadalom szélesebb rétegeire, a közvéleményre is kellő figyelem fordítódjon. Ha meg lehetne szólítani a román társadalom véleményformálóit, a központi sajtó egyes orgánumaiban építő jellegű párbeszéd folyna a témáról, nem lenne tabutéma többé a kérdés, akkor elmondhatnánk, hogy nagy előrelépés történt és a román döntéshozók hozzáállásában is változás állna be. Jelenleg ugyanis a román közvélemény szemében értelmezhetetlen az autonómia fogalma, könnyen összemossák az elszakadással, ha pedig minden általuk ismert vezető politikus és újságíró ebben erősíti meg őket, akkor ne csodálkozzunk, ha nem mutatnak empátiát ezen a téren. A közvélemény nyitottabbá válására azonban a politika is reagálna.

A bukaresti és a budapesti kormány között – elsősorban az ideológiai különbség miatt – nemigen lehet felfedezni az együttműködés jeleit. Milyen lehetőségei vannak ilyen körülmények közepette az anyaországnak előmozdítani az erdélyi magyarság jogainak érvényesítését, a különböző autonómiaformák gyakorlatba ültetését?

Úgy gondolom, hogy az együttműködés számos területen zökkenőmentes. A romániai magyar kisebbséget érintő kérdésekben viszont alapvetően sohasem volt feszültségmentes. Nem is lehet az, ameddig a romániai magyarság nem érzi biztosítva jogait, illetve lehetőségét a nemzeti gyarapodáshoz. A magyar állam támogatja a romániai magyarok által megfogalmazott követeléseket. Ezek közül egyik sem olyan, ami ellen elvi kifogást lehet emelni, illetve ne létezne rá európai példa. A román állam – nézetem szerint – épp a kisebbségi közösségek nemzeti reprodukciójához szükségesnek tekintett intézményeket nem támogatja. Az anyaország a nemzetközi porondon fejtheti ki álláspontját az autonómia szükségessége mellett, a kétoldalú megbeszéléseken képviselheti az autonómia, de tágabban a kisebbségi jogok kiterjesztésének kérdését, továbbá támogathatja az erdélyi magyarság által megfogalmazott célokat és törekvéseket. És ne felejtsük a legfontosabbat: a magyar állam támogatáspolitikája épp a külhoni magyar közösségek megerősödését célozza. Akár a tág értelemben vett oktatásra vonatkozó támogatások, mint a kiemelt programok – 2012 a külhoni magyar óvodák éve és 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve, illetve a 2014-es folytatás – lényegében a helyi közösségeket erősítik.

A székely menetelés esetében rég tapasztalt összefogás jött létre az erdélyi magyar politikai-társadalmi szervezetek között. Létrejöhet-e Ön szerint hasonló együttműködés – például koalíció formájában – a jövő tavaszi európai parlamenti választáson?

Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni. Az erdélyi magyar társadalom sokrétű, komplex, plurális. Talán természetes – és több szempontból kívánatos is –, hogy több párt küzdjön meg a magyarok szavazataiért. A közös, közösségre vonatkozó érdekeken túl a pártoknak saját politikai érdekeik is vannak. A célok azonossága vagy hasonlósága nem jelenti feltétlenül, hogy az elérési utakban is egyetértés alakul ki.

Tankönyv a nemzetpolitikáról
A közigazgatási képzés részévé vált a nemzetpolitika – jelentette ki Semjén Zsolt a Nemzetpolitikai alapismeretek című kötet hétfői budapesti bemutatóján. A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese az MTI tudósítása szerint közölte, a világon elsőként született olyan tankönyv, ami a nemzetpolitikáról szól. A kötetet elsősorban a közigazgatásban dolgozóknak szánják, de a külhoni magyarságnak is ajánlják, mivel ezáltal pontosan tudni fogják, a magyar közigazgatásban milyen szerepe van ennek a területnek, és milyen elvárásokat támaszthatnak a mindenkori kormánnyal szemben. A könyv tudományos jelleggel nyolc fejezetben tekinti át történelmi, közigazgatási és nemzetstratégiai szempontból az egyes témákat, tisztáz alapfogalmakat, nemzetközi jogi aspektusokat. Kántor Zoltán, a kötet kidolgozásában közreműködő Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta, olyan honlap is készült az MTA Kisebbségkutató Intézetével közösen, amely megkönnyíti a nemzetpolitika oktatását.
Rostás Szabolcs

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat