Még az Ószeren is kérni fogják a védettségi igazolványt

Még az Ószeren is kérni fogják a védettségi igazolványt

Képünk illusztráció

Fotó: Haáz Vince

Oltási igazolványt kérnek majd a kolozsvári Ószeren, jelentette be Emil Boc polgármester.

Krónika

2021. május 06., 14:482021. május 06., 14:48

Az ócskapiac a tervek szerint június elsejétől lenne látogatható, mondta a kolozsvári elöljáró, azonban nem sétálhat majd be mindenki kénye-kedvére. Az elsődleges „belépő” az oltási igazolvány lesz, tette hozzá, azok esetében, akik legalább tíz napja megkapták a koronavírus elleni vakcina második adagját is.

De Boc szerint más igazolásokat is elfogadhatnak, például, ha az érdeklődő bizonyítani tudja, hogy átesett a betegségen.

Legkésőbb 48 órával korábban elvégzett PCR-teszteredmény is lehet „belépő” a kolozsvári Ószerre, de még az sem kizárt, hogy helyben végeznek majd antitest-vizsgálatot a belépni szándékozókon.

Emil Boc ismét arra intette a kolozsváriakat, hogy oltassák be magukat, ugyanis ez a legkönnyebb módja annak, hogy „visszakapják” korábbi életüket.

Idézet
„Most oltásra menni olyan egyszerű, mintha boltba menne az ember. Bárki beoltathatja magát, és felkérem a kolozsváriakat, hogy tegyék meg”

– üzent a Monitorul de Cluj beszámolója szerint Boc.

A kolozsvári polgármester arról is beszélt, hogy május 20-án tarthatják meg a román operában azt a tesztelőadást, mely a tömegrendezvények biztonságos voltát hivatott leellenőrizni. Ez teltházas rendezvény lehet, mondta Boc, azzal a kikötéssel, hogy csupán beoltott személyek vehetnek részt rajta.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 18., csütörtök

Dohánygyár helyett aréna: ideiglenes helyszínen tartják idén a sepsiszentgyörgyi Sepsi Tabakó fesztivált

Ideiglenes helyszínen, a Sepsi Arénában tartják augusztus 29. és 31. között a Sepsi Tabakó Fesztivált az erdélyi Sepsiszentgyörgyön.

Dohánygyár helyett aréna: ideiglenes helyszínen tartják idén a sepsiszentgyörgyi Sepsi Tabakó fesztivált
2024. július 18., csütörtök

Több ezer négyzetméteren égett az erdő Brassó megyében, a tűzoltók két napig küzdöttek a lángokkal

Csütörtök este sikerült eloltani a Brassó megyei az Alsóucsa (Ucea de Jos) község területén kitört erdőtüzet.

Több ezer négyzetméteren égett az erdő Brassó megyében, a tűzoltók két napig küzdöttek a lángokkal
2024. július 18., csütörtök

Egyre sikeresebb a magyar oktatás a Csángóföldön, ahová óvónőket és tanítónőket toboroznak

A Bákó megyei településeken zajló magyar oktatási programba bekapcsolódó óvónőket és tanítónőket keres a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ).

Egyre sikeresebb a magyar oktatás a Csángóföldön, ahová óvónőket és tanítónőket toboroznak
2024. július 18., csütörtök

A Magyarok Kenyere program erdélyi résztvevői szórványkollégiumokat támogatnak

Több erdélyi szórványkollégiumnak ajánlják fel az idén összegyűlt búzaadományokat a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program erdélyi résztvevői – közölte csütörtökön Antal Géza, a Pro Agricultura Egyesület elnöke.

A Magyarok Kenyere program erdélyi résztvevői szórványkollégiumokat támogatnak
2024. július 18., csütörtök

Elmagyarázta a Wizzair kolozsvári pilótája, miért késnek sokat a nyári hónapokban a repülőgépek

Alex Tăgurean kolozsvári pilóta elmagyarázta egy videóban, hogy miért késnek a nyári hónapokban többet a repülőgépek.

Elmagyarázta a Wizzair kolozsvári pilótája, miért késnek sokat a nyári hónapokban a repülőgépek
2024. július 18., csütörtök

Villámlásoktól és heves széllökésektől kísért záporokra figyelmeztetnek a meteorológusok

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy háromnegyedére.

Villámlásoktól és heves széllökésektől kísért záporokra figyelmeztetnek a meteorológusok
2024. július 18., csütörtök

Kigyulladt egy személyvonat mozdonya Nagyvárad közelében

Kigyulladt szerdán este egy Élesd és Nagyvárad között közlekedő személyvonat mozdonya a bihari megyeszékhely közelében.

Kigyulladt egy személyvonat mozdonya Nagyvárad közelében
2024. július 18., csütörtök

Jó hír a Kolozsvár és Nagyvárad között autózóknak: hamarosan újabb körgyűrű könnyíti a közlekedést

Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.

Jó hír a Kolozsvár és Nagyvárad között autózóknak: hamarosan újabb körgyűrű könnyíti a közlekedést
2024. július 17., szerda

Az óvás utáni érettségi jegy nem lehet kisebb az eredetinél egy bírósági döntés értelmében

Precedenst teremthet a nagyváradi törvényszék egy nemrég meghozott döntése, amelynek értelmében nem adható az eredetinél kisebb osztályzat egy megfellebbezett érettségi dolgozatra. Az ítélet azonban még nem jogerős.

Az óvás utáni érettségi jegy nem lehet kisebb az eredetinél egy bírósági döntés értelmében
2024. július 17., szerda

Ha nem vagyunk óvatosak, nemcsak napszúrás, hanem hőguta, vízmérgezés is kialakulhat kánikula idején

A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.

Ha nem vagyunk óvatosak, nemcsak napszúrás, hanem hőguta, vízmérgezés is kialakulhat kánikula idején