A távolságtartás, maszkviselés, az óvintézkedések betartása idén húsvétkor is kiemelten fontos
Fotó: Krizsán Csaba/MTI
Az óvintézkedések betartására, a szűk családi körben való húsvéti ünneplésre, maszkviseléses locsolásra, szabad levegőn való tartózkodásra biztat Vass Levente egészségügyi államtitkár. Keszeg Vilmos néprajzkutató arra hívta fel a figyelmet: a húsvéti hagyományok azokra is emlékeztetnek bennünket, akiktől átvettük, örököltük a szokásokat.
Fontosnak tartja az ünnep megélését, a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományok őrzését Vass Levente egészségügyi államtitkár, ugyanakkor az elemi óvintézkedések betartására biztat. Lapunk megkeresésére kifejtette, idén a maga teljességében kell megélni az ünnepet, rákészülni, ráhangolódni, megfesteni a piros tojást, sőt a húsvéti locsolás sem kell hogy elmaradjon. Saját családjával példázva, elmondta, a lányainak minden évben nagy élmény a tojásfestés, sőt a család fiútagjai is örömmel vesznek részt az előkészületekben.
„Arra is örömmel készülünk, hogy a családunk idősebb hölgytagjait, akik már megkapták a koronavírus elleni védőoltást, idén meglocsoljuk. De azért betartjuk az óvintézkedéseket, viseljük a védőmaszkot, amikor találkozunk velünk.
– sorolta a szakpolitikus, aki azt tanácsolja, inkább szűk családi körben kell megtartani az ünnepet. Fontosak az ünnepek, a hagyományok, ezekről nem kell, és nem szabad lemondani, ám az óvintézkedéseket be kell tartani, magunk és a környezetünk védelmében. Vass Levente szerint érdemes szintén családi körben kirándulásokat, túrákat szervezni a következő napokban, jót tesz, ha minél több időt töltünk a szabad levegőn.
– összegzett az államtitkár.
Fotó: Haáz Vince
Bár a világjárvány még „csak” kicsivel több, mint egy éve változtatta meg az életünket, mindennapjainkat, immár a második húsvétot ünnepeljük „rendhagyóan”. Akárcsak tavaly, idén sem indulhatnak locsolókörútra a fiúk és férfiak, nem fogadhatnak több tucat locsolót ünneplőbe öltözve a lányok, asszonyok. Sok helyen elmaradtak a hagyományőrző tojásíró foglalkozások, a közös sütés-főzés, a nagy családi körben elfogyasztott ünnepi ebéd.
Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár a húsvét üzenetének fontosságát hangsúlyozta. Véleménye szerint
Elmondása szerint a húsvéti hagyományok ezekre a jelentésekre épülnek, ezeket a jelentéseket aktivizálják (imák, bibliai történetek, legendák, locsolás, tojásfestés, ünnepi ételek és italok fogyasztása, lakásdíszítés).„Aki hagyományokat gyakorol, az nem csupán az élményt éli meg újra és újra, hanem folyamatosan emlékezik azokra, akiktől a hagyományt átvette, akikkel korábban együtt gyakorolta” – mondta a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Keszeg Vilmos azt is kifejtette, hogy a legfontosabb ünnepeink nemcsak az áhítatról, az önmagunkba nézésről, a hálaadásról szólnak, hanem közösségi eseménnyé váltak, alkalmak arra, hogy visszavonuljunk az utcai, az áruházi, a munkahelyi forgatagból, és a családtagjainkkal, a barátainkkal töltsük az időt.
„Az elmúlt egy évben volt alkalmunk megszokni, hogy járványidőben hogyan tudunk találkozni, beszélgetni, együtt lenni, istentiszteletet követni. Az idén valóban többen és többet leszünk magunkban és a szűk környezetünkkel. Kívánom, hogy ez ne hangoljon le, és ne meneküljünk a képernyők elé, hiszen az élet, a kedves ismerőseink és a magunk érdekében teszünk most így” – hangsúlyozta a néprajzkutató.
Fotó: Haáz Vince
A húsvéti hagyományok éltetésében, átörökítésében élen jár a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány. Az általuk szervezett, két hétig zajló tojásíró foglalkozásokon évente több száz, akár több ezer gyerek és felnőtt vesz rész, évek óta megszervezik a Tojásírás éjszakáját, amikor reggelig díszíthetik a tojásokat a résztvevők. Tóth-Birtan Tinka, az alapítvány vezetője elmesélte, hogy sajnos idén sem tudták megtartani a már hagyományosnak számító foglalkozásaikat – mivel a város „bevörösödött”, de alapvetően optimisták, szerintük sokan találnak „alternatívákat”.
Tóth-Birtan Tinka szerint igény idén is lett volna a foglalkozásokra, amelyet még akkor hirdettek meg, amikor „lehetett”: minden hely betelt a gyerekfoglalkozásokra és a felnőtteket (is) célzó esti programokra is.
– fogalmazott az alapítvány vezetője. – Nagyon sok kesicét adtunk el idén, illetve tanácsokat adtunk, hogy a szükséges eszközöket hol tudják beszerezni. A Facebook-oldalunkon pedig egy útmutató videót is közzétettünk. A lényeg, hogy írjanak tojást.”
Fotó: Haáz Vince
Tóth-Birtan Tinka szerint ez a két év még nem jelent akkora kimaradást, ami veszélyeztetné a tojásírás éltetett, élő hagyományát. Szerinte akik az előző években kaptak egy ízelítőt a foglalkozásaikból, azok a jövőben – ha lehet – visszatérnek a már ismerős közegbe.
„Két év szerintem nem egy olyan hosszú periódus, ami megváltoztat egy ilyen bevésődött szokást, hagyományt. Akik gyerekként kezdtek nálunk tojást írni, azoknak ma a gyerekeik járnak ide. Nem hiszem, hogy ezt két év kimaradás meg tudja szüntetni” – adott hangot optimizmusának Tóth-Birtan Tinka.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!