Koronahatás. A négy fal közé szorul a legtöbb erdélyi és partiumi városban az adventi gyertyagyújtás
Fotó: Erdély Bálint Előd
A járványhelyzet ellenére adventi koszorúkat állítanak, és gyertyát gyújtanak a hétvégén több erdélyi településen, bár több helyen csak online követheti a nagyközönség. Van viszont, ahol a pandémia miatt lemondtak a közös gyertyagyújtásról.
Akárcsak az élet számos más területét, az idei adventet is a koronavírus-világjárvány alakítja. Legalábbis abból a szempontból, hogy a legtöbb erdélyi településen állítanak ugyan az önkormányzatok koszorút a köztereken,
Ritka kivételnek számít Marosvásárhely és Nyárádszereda, ahol az eredeti tervek szerint úgy zajlik majd az adventi gyertyagyújtás, mint a járvány előtt, természetesen az óvintézkedések betartása mellett.
Marosvásárhelyi adventi hagyomány a Keresztelő Szent János-plébániatemplom és a Deus Providebit Tanulmányi Ház udvarán felállított óriási adventi koszorú, amelyet a helyi Máltai Szeretetszolgálat készít. Tulit János, a szeretetszolgálat képviselője tájékoztatott arról, hogy idén is a szombaton szervezik meg a gyertyagyújtást. „A Szent János-plébánián este hat órakor kezdődik a mise, mi azért kezdjük előbb, mert egy órát tart a ceremónia” – világított rá Tulit János.
– osztotta meg velünk a szeretetszolgálat hagyományát.
Az udvaron lesz a ceremónia, ahol hagyományos adventi koszorút is lehet majd vásárolni, de a fiatalok által készített modernebb koszorúkat is lehet majd kapni, az utóbbiakat online is meg lehet rendelni – tájékoztatott a szervezet munkatársa.
Nyárádszereda önkormányzata is gyertyagyújtásra hívja a város lakóit. Mint írják, az ünnepi várakozás gyertyáinak meggyújtására vasárnaponként 16.30-tól a főtéri római katolikus templom előtt felállított adventi koszorúnál kerül sor.
– olvasható a nyárádszeredai polgármesteri hivatal felhívásában.
Csíkszeredában ugyan a központi parkban felállított fenyőfa mellett elhelyezik az adventi koszorút idén, és vasárnap délután 5 órakor lesz a gyertyagyújtás, de nem tömeges rendezvényként hirdetik meg, hiszen tiltja a törvény, azonban élő adásban közvetítik majd a gyertyagyújtást – tudtuk meg a részleteket Sógor Enikő alpolgármestertől. „Lesz egy ünnepi műsor, beszélni fog egy lelkész is, és ezt mind a négy vasárnapon így tervezzük, kivéve ha változik a járványhelyzet körüli rendelkezés, és megengedik, hogy száz embernél többen is összegyűljünk. Elég nagy részvételű események voltak ezek az előző években, de most
– tette hozzá a város alpolgármestere.
Székelyudvarhelyen a Patkó ad otthont az adventi koszorúnak pénteken, és aznap díszítik fel a fenyőfát is. A városházától megtudtuk, hogy az első gyertyát vasárnap gyújtják meg az adventi koszorún, és felkapcsolják a díszkivilágítást is, ám
Hasonlóképpen járnak el Sepsiszentgyörgyön is. Mint a Krónikához eljuttatott közleményből megtudhatjuk, a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hozott kötelező intézkedések értelmében idén nem kerül sor az adventi ünnepségre, és az első adventi gyertya közös meggyújtására Sepsiszentgyörgyön. Az óriás koszorúkat idén is felállítja az önkormányzat, és akárcsak az előző években, az ünnepvárás mind a négy vasárnapján meggyújtanak egy gyertyát, az ünnepi műsor viszont elmarad. Sepsiszentgyörgy önkormányzata videóüzenet formájában közvetíti majd a lakóknak az ünnepváró gondolatokat az intézmény hivatalos Facebook-oldalán advent minden vasárnapján. Az Állomás negyedi körforgalomhoz is kerül koszorú, a dekoráció mindkét helyszínen a tavalyihoz hasonlóan, a fehér város tematikája köré épül.
Nagyváradon viszont nem is helyezik el idén az adventi koszorút a megszokott helyszínen, a Szent László téren. Mint Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó a Krónika megkeresésére emlékeztetett, a koszorút a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület a váradi önkormányzattal közösen szokta állítani. Idén viszont
„A jelenlegi járványhelyzetben amúgy sem lehetett volna gyülekezni, így az a döntés született, hogy idén elmarad a koszorúállítás” – mondta Zatykó Gyula.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!