Maros megye: szobor Szent Lászlónak

„Országot alapítani, nemzetet alkotni sohasem egyszeri aktus: azt újból és újból meg kell teremteni, újból és újból meg kell védeni, és ezt csak egységgel, egységes akarattal lehet. Ez Szent László máig érvényes üzenete számunkra” – hangsúlyozta tegnap Markó Béla miniszterelnök-helyettes Nyárádszentlászlón a szent király szobrának ünnepi felavatásán.

Krónika

2010. november 08., 08:532010. november 08., 08:53

A nyárádszentlászlóiak tegnap egy évtizedes álmukat váltották valóra: sikerült méltó emléket állítani a település névadójának, Szent Lászlónak. A szobor a falu szülötte, Gyarmathy János képzőművész alkotása.

Beszédében a szövetségi elnök úgy értékelte, a Szent László-szobor felállítása fontos része annak a több mint két évtizedes küzdelemnek, amely az erdélyi magyar tárgyi és szellemi örökség, a „szülőföld” visszaszerzésére irányul.

Úgy fogalmazott: szentnek lenni a magyar történelemben mindig is azt jelentette, hogy igaz, igazságos életet élni, küzdelmes, harcos embernek lenni egy igaz ügy érdekében. „Szent László egy kiemelten harcos, küzdő ember volt, aki megküzdött államáért, amelyet elődei ráörökítettek, és amelyet kortársai készek voltak szétdarabolni. Hiszen a Szent István államát utódai újból és újból testvérharcba vitték, a pusztulás szélére sodorták, újból és újból jönnie kellett egy újabb országépítőnek, aki véget vetett a testvérharcnak. Minden fontos elődünkre, vezetőnkre ugyanez a feladat hárul: egy országot nem lehet egyszer és mindenkorra megteremteni, azt újból és újból össze kell tartani” – mutatott rá Markó Béla, aki külön kiemelte a szobor magas művészi színvonalát, amelytől – fogalmazása szerint – a jövőben felállítandó szobrok esetében sem szabad alábbhagyni.

Kelemen Atilla parlamenti képviselő a Szent László-i szigorúság máig érvényes üzenetére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a nagy király első fontos törvénye a „tolvajok bújtatásának” tiltására vonatkozott. „Vajon ma eleget teszünk ennek a törvénynek, vajon nem bújtatunk-e magunk között tolvajokat, hamis prófétákat?” – tette fel a kérdést a képviselő, aki ennek kapcsán az öszszefogás, a közösségi szolidaritás fontosságát hangsúlyozta.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány