Levágták a házba bevezetett villanyáram-vezetékeket, a bontást pedig kézzel végezték, hogy ne tegyék tönkre a még ott lévő bizonyítékokat. Ioan Sas ügyvéd, a második robbanás során megsérült közjegyző testvére hevesen ellenezte a bontást, elmondta, erre addig nem kerülhetne sor, amíg a vizsgálatok be nem fejeződnek. Kifogásolta, hogy a helyszínről szakszerűtlenül gyűjtötték be a bizonyítékokat, és hogy őt nem hallgatták ki a vizsgálat során, holott szemtanúja volt a második detonációnak.A bontási engedélyt már tegnap kibocsátotta a polgármesteri hivatal.
A polgármesteri hivatal kérésére ma az E.on és a GDF gázszolgáltató vállalat négy szakértői csapata érkezik Máramarosszigetre, hogy megvizsgálja a 48 kilométeres rendszert. Ovidiu Nemeş alpolgármester szerint azért kérték a szakértői segítséget, mert a történtek után nem bíznak a rendszerben. A vizsgálat eredményeit a szakemberek a városvezetéssel, majd az energiaszabályozó hatósággal is ismertetik. A városban továbbra is szünetel a gázszolgáltatás, 40 háztartás érintett, ahol vasárnap óta villanyáram sincs. Az utcán, ahol a kettős detonáció történt, található a városháza, az adóügyi hatóság és a törvényszék is, ezekben az intézményekben szintén szünetel a munka, miután a hatóságok megtiltották az alkalmazottaknak, hogy belépjenek az épületekbe. A helyszíni vizsgálat eredményeit várhatóan tíz nap múlva hozzák nyilvánosságra.
Mint arról beszámoltunk, a vasárnapi robbanásoknak 21 sérültje van, közülük 17-et kellett kórházba utalni. A Berg Sistem gázszolgáltató cég igazgató-helyettese továbbra is életveszélyes állapotban van, az orvosok szerint kevés az esélye, hogy túléli, ugyanis testének mintegy 80 százaléka megégett a második robbanás során. Az ő esetében nem lehet szó műtétről, ugyanis nem bírná ki a szervezete – jelentette ki Vitalie Stan kórházmenedzser. A máramarosszigeti polgármesteri hivatal egy kisbuszt állított az áldozatok hozzátartozóinak rendelkezésére. 11-en utaztak Bukarestbe, akiket a kórházak közelében lévő hotelekben szállásolnak el. A költségeket a helyi büdzséből állják, a polgármesteri hivatal ugyanakkor élelmet, vizet biztosított az utazás idejére, valamint némi költőpénzt is adott a fővárosba utazó hozzátartozóknak. A műszaki vizsgálat során kiderült, hogy az épületben felgyülemlett gáz az úttest alatt húzódó vezeték egyik hibás illesztésén keresztül szivárgott.
A vizsgálatok eredményeképpen azonban több repedésre is rábukkantak a helyszínelők. Az Országos Energiaszabályozó Hatóság bejelentette, vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a Berg Sistem Gaz megfelelően végezte-e az időszakos karbantartási munkálatokat. A gázszolgáltató képviselői kijelentették, hogy 2010-ben átvizsgálták az egész gázelosztó rendszert, és semmilyen gondot nem találtak. Costin Berevioanu, a cég képviselője szerint a vezeték meghibásodása az alacsony hőmérséklet miatt történhetett. Elmondta, egy hegesztés repedt meg vélhetően a fagy miatt. A cső repedt részét tárgyi bizonyítékként foglalták le az ügyészek.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.