Makfalva: visszakapta tisztségét Vass Imre alpolgármester

Másfél éves pereskedés, a prefektúra, az RMDSZ felső vezetői és a törvényszéki végrehajtó felszólítása után volt hajlandó visszahelyezni alpolgármesteri tisztségébe Vass Imrét Makfalva elöljárója, Zsigmond Vencel.

Szucher Ervin

2010. április 29., 08:332010. április 29., 08:33

Mint több ízben is beszámoltunk róla, a küküllőmenti nagyközség helyettes polgármesterét 2008 szeptemberében a helyi tisztségviselők statútumát rögzítő 2004/393-as törvény megkerülésével váltották le. A döntés meghozatalában az akkori jegyző, László Margareta és a polgármester eltekintettek a törvény által előírt kétharmados többségtől.

A Magyar Polgári Pártot képviselő Vasst az egyszerű többségben lévő RMDSZ tanácsosai Zsigmond Vencel utasítására távolították el tisztségéből, annak ellenére, hogy a törvény értelmében vezető tisztségből csak akkor váltható le valaki, ha mandátuma idején alkotmányt szegett, vagy károsította az országot vagy az általa képviselt közigazgatási egységet, illetve annak lakóit. Az okról faggatott polgármester, Zsigmond Vencel korábban lapunknak kijelentette, nem akar többé együtt dolgozni Vass Imrével.

Rászóltak a polgármesterre

Az elöljáró mindent megtett a táblabíróság még 2009-ben meghozott végleges és megfellebbezhetetlen ítéletének életbeültetése ellen. Zsigmond előbb egy „még nem tudom, attól függ” illetve „ezen még gondolkozom”-mal válaszolt. Utólag viszont felháborodottan kijelentette, hogy „ne osszuk a semmit”. Újbóli próbálkozásunkra lecsapta a telefont. Az eltelt néhány hónap alatt azonban a prefektúra, az ügyvédek és törvényszéki végrehajtó is felszólította. Legvégül az RMDSZ felsőbb köreiből is azt a tanácsot kapta, hogy a végleges bírósági ítéletet köteles életbe ültetni.

A település elöljárója egy utolsó jogi trükkhöz próbált folyamodni, rendkívüli perorvoslatot kérve a jogerős ítélet ellen. Követelését a táblabíróság elutasította. „A prefektúra jogászai már több ízben is figyelmeztették Zsigmond polgármestert, hogy a törvénnyel nem szabad játszadozni. Alkalmazni kell, ha tetszik, ha nem. A megfellebbezhetetlen bírói ítélet semmibevétele bűncselekménynek számít” – fejtette ki a Krónikának a kormányhivatal szóvivője, Cristina Manoilă. A hosszas halogatás miatt a prefektúra megtorlásokat készült kilátásba helyezni.

„A törvényszegők fizessenek ki!”

Vass Imre ugyan visszaszerezte tisztségét, alpolgármesteri irodáját azonban nem. A polgármester egy kapusfülke méretű 3X3 méteres, a községháza központi részétől elkülönített irodahelyiséget utalt ki számára, míg az alpolgármesteri irodát Zsigmond Vencel tanácsadója vehette birtokába. „Minden hét elején írásos jelentést kell letennem felettesem asztalára, de ehhez nyomtatót nem adott, a számítógép képernyőjét is az iskolától kölcsönöztem. Nagy nehezen kaptam egy szolgálati mobiltelefont, de vezetékes készülék beszereléséről szó sem lehetett. Én így is megvagyok, inkább a hivatal alkalmazottait sajnálom, akik, ha valamiben tájékoztatnak, utána letolásban van részük” – ecsetelte Vass Imre elöljárója kicsinyesnek tartott bosszúját.

Elmaradt és a táblabíróság által megítélt fizetéséért a régi-új alpolgármester a végrehajtóhoz fordult. Vass tudatában van annak, hogy a törvény és a jogerős ítélet értelmében 18 havi fizetésre jogosult, azonban úgy érzi, ezt nem a helyi költségvetésből kellene törleszteni. „Nem az adófizetők pénzéből kellene ezt törleszteni. Azok kellene fizessenek, akik 2008 őszén a törvénytelen döntést hozták” – szögezte le lapunknak Vass Imre.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során