Magyar-roma konfliktus Csíkszentkirályon

Tettlegességbe torkollt a Hargita megyei Csíkszentkirályon a magyar és a roma lakosság közötti konfliktus. A romák kénytelenek voltak elmenekülni lakhelyükről, miután csütörtök este több mint száz magyar lakos indult ellenük, és gyújtogatni kezdett. Szentkirályon mintegy ötven csendőr és rendőr vigyáz a közrendre, miközben a polgármesteri hivatalban békéltető bizottság elemezte a helyzetet. A roma és magyar közösség képviselői hétfőn megállapodást írnak alá, amely rögzíti az együttélés szabályait. A diszkriminációellenes hatóság elítélte a történteket.

Hírösszefoglaló

2009. július 10., 12:222009. július 10., 12:22

Csíkszentkirály magyar lakossága maga próbált igazságot szolgáltatni azt követően, hogy két nappal korábban egy helybéli roma egy kocsmai összeszólalkozást követően megkéselt egy magyar férfit, a tettest azonban nem sokkal később szabadlábra helyezte a bíróság, amely úgy ítélte meg: az nem jelent veszélyt a közrendre. A lakosokat ez nagyon felháborította, csütörtök este körülbelül 150 személy indult a romák ellen. Egy szénacsűrt is felgyújtottak, ami következtében elpusztult egy ló. A romák kimenekültek a mezőre.

Csíkszentkirályon mintegy 2400 magyar és 200 roma él.

Az incidensnek a csendőrség fellépése vetett véget. A roma lakosok értetlenségüket fejezik ki e bánásmód miatt, állításuk szerint csak a magyar férfit megkéselő roma a hibás, akinek szénacsűrjét felgyújtották. A magyar lakosság azonban azt állítja: elegük van a folyamatos fenyegetettség-érzésből és lopások sorozatából, valamint abból is, hogy a hatóságok semmit nem tesznek ez ellen.

Székely Ernő szentkirályi polgármester pénteken azt mondta: a konfliktus kirobbanásáért a romákat terheli felelősség, akik évek óta rendszeresen lopnak a helybéliektől, a két nappal korábbi bicskázás pedig „az utolsó csepp volt a pohárban”.

Pénteken egyébként 29 napos vizsgálati fogságba helyezték azt a roma férfit, akit a késeléssel gyanúsítanak. Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője szerint a 30 éves Gráncsa Gábort pénteken kora délután kihallgatták a Hargita megyei törvényszéken, majd vizsgálati fogságba vették.

Megállapodást írnak alá a helybéli magyarok és romák

Közben Szentkirályon békéltető bizottság alakult, amely a polgármesteri hivatalban gyűlésezett. A testület kidolgozott egy megállapodást, amely rögzíti, hogy a helybéli romáknak milyen kötelezettségekhez kell tartaniuk magukat. A megállapodást a tervek szerint hétfőn írják alá.

A bizottság gyűlésén részt vett Székely Ernő polgármester, a helyi önkormányzat képviselői, Jean Adrian Andrei Hargita megyei alprefektus, a Hargita megyei tanács képviseletében Zólya Zoltán,  Radu Sandu Moldovan megyei rendőrparancsnok, Fekete Titus csíkszeredai városi rendőrparancsnok, valamint a magyar és roma közösség képviselői.

A ProTV beszámolója az eseményekről:

 

Jean Adrian Andrei Hargita megyei alprefektus a békéltető bizottság ülése után elmondta: azt javasolták a polgármesternek és a helyi önkormányzatnak, hogy hatékonyabb párbeszédet folytassanak a roma közösség képviselőivel. „Elkészült egy jegyzőkönyv, amelyet hétfőn 19 órakor írnak alá a magyar illetve roma közösség képviselői, a dokumentumhoz pedig csatoltak egy megállapodást, amely tartalmaz néhány olyan viselkedési kötelezettséget, amelyhez a romáknak igazodniuk kell” – mondta az alprefektus.

Radu Sandu Moldovan Hargita megyei rendőrparancsnok közölte: Csíkszentkirályon megerősítik a rendfenntartó erőket, a következő órákban pedig 50 csendőr és rendőr teljesít majd szolgálatot a településen.

Székely Ernő polgármester meggyőződését fejezte ki, hogy a békéltető bizottságban folytatott megbeszélések nyomán a községben ismét helyreáll a rend.

Az ügyben megszólalt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) is, amely pénteki közleményében aggodalmának adott hangot a szentkirályi konfliktus kapcsán. A CNCD elítélte az incidenseket és kérte, hogy a hatóságok előzzék meg az esetleges újabb konfliktusokat a térségben.

Markó Béla: Szentkirályon nincs etnikai konfliktus

Markó Béla, az RMDSZ elnöke úgy vélte, a csíkszentkirályi eseményeket nem kell etnikumközi konfliktusként értelmezni. Ilyen helyzetek nem alakulhatnának ki, ha az állam intézményei megfelelően végeznék kötelességüket.

„A romákkal kapcsolatos problémák általában etnikai színezetet is kapnak. Most azonban nem kell feltétlenül etnikumközi konfliktusról beszélni. Véleményem szerint az emberek akkor folyamodnak efféle eszközökhöz, amikor nem bíznak a hatóságokban, a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban. Ha a hatóságok megfelelően végeznék kötelességüket, nem alakulnának ki ilyen helyzetek” – mondta Markó Béla.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban
2025. július 29., kedd

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult
2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol
2025. július 27., vasárnap

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében
2025. július 26., szombat

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson

Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson