Fotó: Ifj. Haáz Sándor
Jónak tartotta volna, ha akoalíción belül is hasonló egyeztetésekettartanának, erre azonban nem láttott esélyt. AzRMDSZ elnöke ugyanakkor azt is elmondta, jelenleg teljesmértékben hiányzik a konszenzus, melyre szükségvan a választások lebonyolításaérdekében. „Így számomra is kétségesséválik, hogy megfelelő körülmények közöttlehetne-e megtartani május 13-án az európaiparlamenti választásokat” – vélekedettMarkó. Az elnök egyébként péntekenjelentette be, hogy több mint 322 ezer aláírótámogatta a szövetség választásirészvételét. Tőkés Lászlókampányfőnöke, Szilágyi Zsolt csak keddre ígértea püspök választási részvételéttámogató aláírók pontos számánakközlését. Annyit azonban elmondott, a számjócskán meghaladja a százezret. Szilágyiúgy vélte, Tőkés Lászlótámogatottságát nem befolyásolja az, hogymájusban vagy csak őszszel tartják azEP-választásokat. „Bármikor hívjákurnákhoz a választókat, Tőkés Lászlóa legesélyesebb erdélyi magyar jelölt” –jelentette ki a kampányfőnök emlékeztetve arra,hogy a püspöknek egyéni jelöltkéntkevesebb szavazat kell a bejutáshoz, mint a listátindító RMDSZ-nek. Azt sem tartotta kizártnak,hogy Tőkés László túlnyeri magát,és kétszer annyi szavazatot gyűjt össze, mintamennyi a bejutásához lenne szükséges.Szilágyi egyébként nem tartotta meglepőnek aválasztások elhalasztására irányulóminiszterelnöki kezdeményezést. Megjegyezte, immármegszokottá vált, hogy a választásokelőtt bizonytalanságban tartják a feleket.
Listás vádaskodás
Szilágyi Zsolt arról isbeszélt, hogy tudomásuk szerint az RMDSZ vezetésénekszándékában áll megkérdőjelezni apüspöknek gyűjtött aláírásokhitelességét. „Csirájában kellett volnaelfojtsák a kezdeményezésünket, de mivel eznem sikerült, Verestóy Attila az RMDSZ titkoskampányfőnöke tovább dolgozik. Még nem isösszesítettük az aláírásokat,de ő már tudja, hányat kell érvényteleníteniahhoz, hogy a püspök ne indulhasson el a versenyben” –magyarázta Szilágyi. A kampányfőnökszerint Verestóy egy Bukarestben tartott gyűlésenközölte a számadatokat. A kampányfőnökazt is bejelentette, a választás tisztaságaérdekében felkérték a sajtót, azEurópai Parlamentet és az Európai Néppártot,hogy ne csak a voksolást, hanem az aláírás-gyűjtésifolyamatot is figyeljék.
Markó Béla RMDSZ-elnökostobaságnak nevezte a szövetség gáncsolásikísérletével kapcsolatos kijelentéseket.„Mi ezzel nem foglalkozunk” – cáfolt határozottanaz elnök. Megjegyezte, bízik abban, hogy rendben vannak aTőkés Lászlónak gyűjtött támogatóaláírások, de nem az RMDSZ dolga ennek amegállapítása. Ugyanakkor meghökkenésénekadott hangot amiatt, hogy – értesülései szerint– a Tőkés indulásához szükségesaláírások egy részétMagyarországon gyűjtötték. „Ha valóbanMagyarországon gyűjtöttek, annak a listának annyi– jelentette ki Markó. – Ha törvénytelenüljártak el, miért akarják megelőlegezni hogy azRMDSZ a hibás a nem megfelelő aláírásgyűjtésért?”Hozzátette: a szövetségen kívülialternatív csoportok aláírás-gyűjtéseimár vígeposznak tekinthetők: állandóangyűjtik az aláírásokat, és mindigkiderül, hogy nincs elég, vagy valami nincs rendben. „AMagyar Polgári Szövetség (MPSZ) indulni akart aválasztásokon, de nem tudott elegendő aláírástösszegyűjteni, utána egy évig egyebet semhallottam, mint hogy az MPSZ gyűjti az aláírásokata pártbejegyzéshez, de az utóbbi időben márerről sem érkeznek hírek” – magyaráztaMarkó. Szilágyi elismerte, hogy Tőkés Lászlótámogatói között valóban vannakkülföldön tartózkodó románállampolgárok is. „Ha azonban valaki románállampolgár, és szavazati joggal rendelkezik, atörvény szerint jogában áll aláírniegy jelölt támogatói listáját” –jelentette ki Szilágyi.
Toróék utolsóutáni kísérlete
Utolsó utáni kísérletneknevezte Sógor Csaba szenátor és Toró T.Tibor képviselő azt a nyílt levelet, amelyben immársokadszor szólítják fel Markó Bélát,lépjen fel az egységes EP-jelöltlista érdekében.„Az összefogás, amely egy közösen egyeztetettnemzetpolitikai programban és a Tőkés Lászlóáltal vezetett szövetségi jelöltlistábanöltene formát, minden bizonnyal olyan régen vártkatarzisélményt jelentene az erdélyimagyarságnak, amely minden eddiginél jobb választásirészvételt és ennek megfelelő eredménythozna” – áll a nyílt levélben. Az aláírókszerint az összefogás kizárólag az RMDSZcsúcsvezetésén és elsősorban Markószemélyes akaratán múlik. Toró aKrónikának elmondta, azért tettek újabbkísérletet, mert az a több mint százezererdélyi magyar, aki Tőkés egyéni jelöltségéttámogatta, szembehelyezkedett az RMDSZ vezetőinek akaratával.„Ennek annál is inkább el kellene gondolkodtatnia avezetőket, mert ezek az emberek korábban minden bizonnyalRMDSZ-szavazók voltak” – jelentette ki Toró.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.