2009. július 20., 09:382009. július 20., 09:38
A kormány sokat bírált határozatának megfelelően ez év tavaszán országszerte csaknem minden decentralizált intézmény éléről eltávolították a vezetőket, helyükbe pedig központilag kinevezett tisztségviselők kerültek. Ily módon az eddigi 14 magyar főtanfelügyelőből és -helyettesből mindössze három maradt az országban, ez a szám azonban péntek reggel négyre emelkedett Ákos Zoltán újbóli kinevezésével.
Szabó Ödön Bihar megyei önkormányzati képviselő a Krónika kérdésére elmondta: a tanfelügyelőségen új főtanfelügyelő-helyettesi posztot hoztak létre, egy negyediket a meglévő három mellé. Ez elmondása szerint a helyi, megyei és országos RMDSZ-szervezetek csapatmunkájának köszönhető, de azt, hogy konkrétan hogyan sikerült elérni a célt, nem kívánta kommentálni. Szabó Ödön megerősítette, amit Kiss Sándor parlamenti képviselő mondott Ákos Zoltán beiktatásán: nem történt egyéb, minthogy helyreállt a normalitás. A megyei önkormányzati képviselő szerint az is bebizonyosodott, hogy nagy szükség van a romániai magyar érdekképviseletre. „Remélem, hogy a tisztség nem marad névleges, hanem hatáskörrel is megtöltődik” – fogalmazott.
Pető Csilla RMDSZ-es parlamenti képviselő – aki 15 évig dolgozott szaktanfelügyelőként Bihar megyében – megkeresésünkre szintén a hatékony közös munka eredményeként könyvelte el a történteket. Mint mondta, a képviselőházban többször is felszólalt a helyzet rendezését kérve, s a tanügyminiszterhez is interpellációt nyújtott be.
Akkor azt mondta, a megyében dolgozó tanárok, tanítók képviselőiktől várják a helyzet megoldását, hogy a bihari magyar osztályok ne maradjanak árván. Mint ismeretes, a Bihar megyében működő tanintézmények diákjainak 24 százaléka magyarul tanul.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,
A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.