Lélekszámban csökken, arányaiban viszont nem apad az erdélyi magyarság

Létszámában kevesebb lesz, de arányaiban nem csökken az erdélyi magyar népesség, a romániai magyarság 5-6 százalékát fenyegeti a beolvadás veszélye – derült ki kedd este Horváth István és Kiss Tamás szociológus Erdélyi magyar demográfia és népességpolitika, a 2011-es népszámlálás várható eredményei című kolozsvári előadásából. Horváth István Az etnokulturális reprodukció kockázata című kutatásának eredményeit mutatta be, amelyet magyar anyanyelvűek, illetve magyarul beszélők körében készített.

Kiss Előd-Gergely

2010. április 22., 08:182010. április 22., 08:18

A 4057 fős mintán alapuló reprezentatív felmérés szerint a magyar nemzeti kötődést felvállaló 18–45 év közötti korosztály,  saját bevallása alapján, 7 százaléka nem tud kielégítően kommunikálni magyarul, a kérdezőbiztosok minősítését is figyelembe véve ez akár tíz százalékukra is jellemző lehet. Ugyanakkor a magyartól eltérő nemzeti identitást magukénak valló megkérdezettek 51 százalékára jellemző a magyar nyelvi dominancia.

Arra a kérdésre, hogy otthon milyen nyelven beszélnek egymással, a megkérdezettek 89,7 százaléka válaszolta azt, hogy kizárólag csak magyarul. A gyerekek 11,5 százalékánál a szülők otthon használják a román nyelvet, nem csak oktatási célokra.

Horváth kifejtette, a legnagyobb kockázati tényezők a beolvadást tekintve a nyelvi dominancia, a kifejezési nehézségek, az otthoni nyelvhasználat és az iskolaválasztás is, sok magyar szülő inkább román iskolába küldi a gyerekét. A beolvadás veszélye a romániai magyarság 7–9 százalékát érinti, ezt némileg ellensúlyozza – elsősorban a Székelyföldön – a nem magyar identitást vállalók nyelvi szocializációja, így 5–6 százalékra csökken a veszély.

A kivándorlások vesztesége

    
Derűlátóak. Horváth és Kiss szerint arányaiban nem fogy a magyarság

Kiss Tamás a kisebbségkutató intézet háromkötetnyi összehasonlító vizsgálatainak eredményeit mutatta be Demográfiai vizsgálatok, helyzetkép és népesedés politikai teendők címmel.

Elmondta, az erdélyi magyar népesség csökkenésének elsődleges oka a kivándorlás. 1987 és 1991 között 85–
100 ezer erdélyi magyar vándorolt ki. 1992 és 2002 között újabb százezer magyar hagyta el az országot, ugyanakkor a korábbi időszakhoz viszonyítva változott a migrációs kontextus: a legtöbben munkát vállalni mentek Magyarországra, azonban a Romániából elvándoroltak körében a magyarság aránya felülreprezentált.

Az ezredfordulót követően viszont Magyarország helyett a nyugat-európai országok váltak a kivándorlók célpontjává, kialakultak a román migrációs hálózatok, mint Olaszország, Spanyolország. Ebben az évtizedben már nem volt felülreprezentált a magyarok migrációs aránya az országos átlaghoz képest.

„Illegálisan” Kolozsváron

A kolozsvári önkormányzat alig várja már a népszámlálást, mivel folyamatosan azzal szembesülnek, hogy jóval több gyerek iratkozik be az oktatási intézményekbe, sőt az egészségügyi rendszerben is jóval több gyereket tartanak nyilván, mint amennyi a városháza nyilvántartásában szerepel – hangsúlyozta László Attila, a kincses város alpolgármestere.

Ez szerinte elsősorban a beiskolázások esetében a fejkvóta miatt, illetve a bölcsődék létszámának megállapításánál jelent gondot a helyi önkormányzatnak. Az alpolgármester becslése szerint legalább 6 ezerre tehető ezeknek a gyerekeknek a száma.

Többek szerint ennek az az oka, hogy sok, albérletben élő, a Székelyföldről vagy a Partiumból származó fiatal telepedett le Kolozsváron, akiknek pluszkiadást jelentene bérleti szerződést kötni a tulajdonosokkal, ezért nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel, és így a nyilvántartásba sem kerülnek bele.

Kiss Tamás ugyanakkor érdekességként elmondta, hogy változás állt be a Magyarországra, illetve a nyugatabbra igyekvő kivándorlók profiljában: míg az anyaországot inkább a képzetlenebb, szegényebb réteg választotta, addig Nyugat-Európába a tehetősebb, képzettebb réteg vándorolt.

A magyar értelmiségi szubkultúra

A kisebbségkutató intézet szociológusa ugyanakkor rámutatott, az erdélyi magyar népesség csökkenését a természetes népességi mozgások is befolyásolták.

A kilencvenes évek elején sokkal kevesebb gyerek született amiatt, hogy a nők gyermekvállalási kora a húszas éveikről a harmincas éveikre tolódott, de 1994 és 2007 között a magyar nők termékenysége meghaladta az országos átlagot. Egy tanulmány szerint a románok esetében a gyermekvállalási kedv a képzettség fokával ellentétesen arányos, azaz a képzetlenebb réteg jóval több gyereket vállal, mint az iskolázottabb értelmiség.

Nem lesz gond az állampolgárság

Magyarország is felelős az erdélyi magyarság demográfiai adatsorainak alakulásában – véli Kiss Tamás kolozsvári szociológus a kettős állampolgárság megadásának felvetése kapcsán.

Kifejtette, a magyar népességpolitika a kilencvenes évek végétől számolt a bevándorlókkal, a határon túli magyaroknak pedig alacsonyabb a társadalmi integrációs költsége.

Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja ebben a témában leszögezte, nem hiszi, hogy a kettős állampolgárság megadása jelentősebb kivándorlási hullámot indítana el.

Ez a trend azonban az erdélyi magyarság esetében nem érvényesül: míg a többségi nemzet gyerekvállalási kedve egy folyamatosan lejtő egyenest mutat a képzettség arányában, addig az erdélyi magyarok esetében U alakú görbét ír le. Ez azt jelenti, hogy a legképzetlenebb réteg mellett a legképzettebb réteg vállalja a legtöbb gyereket. Kiss Tamás szerint ez egy értelmiségi szubkultúrának köszönhető.

A szociológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a statisztikai adatok ellenére, Erdélyben a magyarok elhalálozási aránya nem nagyobb, mint a többségi nemzeté, a statisztika csupán azért mutat ki rosszabb eredményt, mert az erdélyi magyar társadalom jobban el van öregedve, mint az  országos átlag.

Ami a magyarság beolvadásának veszélyeit illeti, Kiss „etnokulturális reprodukció” címszó alatt elmondta, elsősorban a szórvány magyarság, a vegyes házasságban élők számítanak kockázati csoportnak. A felmérések szerint inkább a képzettebb rétegre jellemző a vegyes házasságok kötése, az alacsonyabb iskolázottságúak között ez jóval ritkábban fordul elő.

Bizonytalansági tényező

Kiderült, a kisebbségkutató intézet becslése szerint a 2011-es népszámláláson várhatóan 1,29  millió magyart számolnak majd Romániában, ez ugyan létszámban csökkenést jelent a korábbi adatokhoz képest, azonban a magyarok aránya nem csökken számottevően. Várhatóan 6,3–6,5 százalékos lesz a 20,5 milliós Romániában.

Kiss szerint azonban bizonytalansági tényező a kivándorlás, és az, hogy a mintegy kilencvenezer magyar anyanyelvű roma milyen arányban vallja magát magyarnak. Mint hangsúlyozta, népességpolitikai intézkedésekkel lehetne elejét venni a magyarok demográfiai csökkenésének, jelentős szerepe lehet az intézménytervezésnek és a magyar anyanyelvű romák érdekképviselete felvállalásának.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat