Fotó: Krónika
2007. május 17., 00:002007. május 17., 00:00
A magyar televíziózás jubileumáról szívesen emlékezik bélyegkibocsátással a posta, hiszen a hajdani postások sokat tettek azért, hogy ötven évvel ezelőtt elindulhasson a rendszeres adás. A televíziótechnikát ugyanis a Magyar Posta Kísérleti Intézetének dolgozói – Magyari Endre, Nemes Tihamér és kollégái – a Magyar Televízió Vállalat munkatársaival közösen fejlesztették ki. A Magyar Televízió építőinek emlékére már 1958-ban is jelent meg magyar bélyeg, amelyet Vertel József grafikusművész tervezett.
A ma forgalomba kerülő bélyegképen Domé Eszter bélyegtervező a közismert monoszkóp egy részletét ábrázolta. Felül a „Magyarország” felirat, jobb oldalon függőlegesen az „50 éve kezdte meg adását a Magyar Televízió” szöveg olvasható. A bélyegkép alatt a kibocsátás éve, a gyártó nyomdajele és a tervező neve látható. A bélyeghez kapcsolódik a Piros Zoltán által tervezett alkalmi boríték, amelynek alsó részén az MTV Szabadság téri székházának épülete, a bal alsó sarkában a Magyar Televízió képi világát meghatározó népművészeti motívumkincs jól ismert alakja, a lovas huszár, fölötte pedig az MTV logója kapott helyet. A borítékon szerepel még az MTV jubileumi felirata és a bélyeg elnevezése. A bélyeg névértéke 160 forint, és az Állami Nyomdában készült ofszet nyomtatással, 400 ezer példányban. „Ahogyan a televízió, a bélyeg is médium. A bélyeg elterjedésével szabaddá vált az információáramlás. Kifejezőeszköz lett, mely társadalmi és kulturális üzeneteket közvetít, országokat reprezentál, ugyanakkor esztétikum hordozója is mint a legkisebb sokszorosítható művészeti alkotás. A bélyegből, ebből a célszerű használati eszközből tehát krónikás lett, miként krónikás a Magyar Televízió és annak archívuma is. A bélyeg, ahogyan a tévé is, nemcsak őrzi az emlékeket, hanem elő is állítja” – jelentette ki Rudi Zoltán.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.