Fotó: Biró István
K+ közösségi tér néven a tehetséges fiatalokat felkaroló ifjúsági központot avattak hétfőn Kolozsváron. A K+ projektet tavaly novemberben indította útjára a PONT Csoport.
2016. február 08., 19:272016. február 08., 19:27
Az Unió (Memorandumului) utca 3. szám alatti alagsor a projekt futamideje alatt közösségi térként működik a helyi fiatalok számára, otthont ad a program céljait szolgáló rendezvényeknek, eseményeknek, műhelyfoglalkozásoknak, találkozóknak, illetve külsős ifjúsági rendezvényeket is befogad. A programot a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma 45 millió forinttal támogatta a Nemzeti Tehetség programján keresztül.
A K+ programot a PONT Csoport a budapesti Új Nemzedék Központtal és a kolozsvári Magyar Ifjúsági Központtal közösen koordinálja. Az avató ünnepségen Talpas Botond, a Magyar Ifjúsági Központ elnöke elmondta: a kolozs-dobokai római katolikus főesperesi kerület azonnal felkarolta az Igen, tessék! mozgalom kezdeményezését, és térítésmentesen bocsátotta a fiatalok rendelkezésére az Unió utcai ingatlan pincehelyiségét. Kovács Sándor kolozsvári római katolikus főesperes kifejtette: nagy öröm tölti el, amikor azt látja, hogy az ifjúságban erő és elhatározottság van. „Amikor segítjük őket, nemzetünket segítjük” – fogalmazott az egyházi elöljáró.
Schanda Tamás, Magyarország ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkára rámutatott: az ifjúsági központ létrejötte összefogásnak köszönhető. Hangsúlyozta: szükség van ilyen helyekre, amelyek egyben a megmaradás esélyét is jelentik. „Önmagán túlmutató kezdeményezésről van szó, amely a siker lehetőségét hordozza magában” – fogalmazott az államtitkár.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja hozzáfűzte, hogy az ifjúsági közösségi találkozóhelynek gyakorlati jelentősége is van. „A helyben maradás csak bizonyos szempontból morális érték, részben egzisztenciális kérdés is” – mutatott rá a diplomata.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: az új ifjúsági központ az európai ifjúsági főváros évének két fontos elképzelését valósítja meg: egyszerre szól a folyamatos közösségszervezésről és a fenntartható, hosszú távú programok lebonyolításáról.
Farkas András, a PONT Csoport vezetője ugyanakkor hangsúlyozta: az új közösségi tér nem versenyezni akar, hanem az együttműködést kívánja elősegíteni.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!