Fotó: Facebook/IskolaAlapitvany
Szeptember 19-től 2491 diák részvételével elkezdődött az Iskola Alapítvány által működtetett Délutáni oktatási program 2022–2023-as tanéve.
2022. október 06., 09:382022. október 06., 09:38
A hagyományos délutáni programot szakképzett pedagógusok vezetik, amely során szórványvidékeken élő kisiskolásokkal foglalkoznak, segítenek a gyerekeknek a házi feladatok megoldásában, illetve különböző készség- és képességfejlesztő tevékenységeket tartanak számukra.
Az érdeklődés a program iránt az idén sem csökkent. 12 megyében és Bukarestben, 43 településen, 50 iskolában, 158 tanító segítségével 2491 gyerek részesül idén délutáni oktatásban, amely a tavalyi létszámhoz képest 174 kisdiákkal többet jelent.
„2176 családnak nyújtunk segítséget a program által, akiknek kétharmada magyar, egyharmada vegyes nemzetiségű. Meggyőződésünk, hogy a délutáni foglalkoztatások biztosításával továbbra is növelni tudjuk az anyanyelvű oktatás vonzerejét a szórványban, ahol az identitás megőrzése, a magyar oktatás megerősítése kiemelt nemzetpolitikai prioritás” – mondta el az RMDSZ közleménye szerint Nagy Zoltán Levente, a projektet működtető Iskola Alapítvány elnöke.
A program a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg.
Szeptember végétől ötven erdélyi helyszínen indul délutáni oktatási program a magyar tagozatos iskolákban az új tanévben – közölte szerdán a programot lebonyolító Iskola Alapítvány.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!