Fotó: Kastély Erdélyben/Facebook
Munkájukkal, ötleteikkel segíthetik az erdélyi kastélyok és udvarházak sorsának jobbra fordítását mindazok, akik külső segítőként bekapcsolódnak a Kastély Erdélyben program működtetői csapatába. Szeptember első hetében tábort is szerveznek számukra.
2019. augusztus 10., 15:182019. augusztus 10., 15:18
2019. augusztus 10., 15:252019. augusztus 10., 15:25
Első alkalommal szervezik meg a Kastély Erdélyben program működtetői a Kastélykövet-tábort, a szeptember 1–8. között a Kolozs megyei Válaszúton tartandó rendezvény célja, hogy újabb érdeklődőket vonjon be az erdélyi kastélyok népszerűsítését, turisztikai körforgásba való bevonását célzó munkába.
Ott tudnak lenni a rendezvényeinken, be tudják ajánlani a programot, eljönnek és velünk együtt gondolkodnak, hogy hogyan tovább, mi legyen a következő lépés” – fejtette ki a Krónikának a tábor alapötletét Fóris Réka projektfelelős, rendezvényszervező.
A program működtetői az elmúlt években több tábort is szerveztek, ahol ötletelés zajlott, és ezt a továbbiakban is próbálják továbbgörgetni. „De kell egy külső bázis, olyan emberek, akik friss ötletekkel jönnek, ami újabb lendületet ad a projektnek is.”
A munkába való bekapcsolódáshoz, a táborban való részvételhez nem szükséges előzetes szakmai tudás, tapasztalat, és korhatárbeli megkötés sincs. A lényeg, hogy a jelentkező legyen nyitott erre a munkára, érdekelje az erdélyi kastélyok sorsa. „Nyilván, aki eljön ide, van egyfajta affinitása, kötődése a kastélyokhoz, és ennél többet igazából nem is várunk” – árulta el Fóris Réka.
Látogatás a marosvécsi kastélyban egy korábbi tábor alkalmával
Fotó: Kastély Erdélyben/Facebook
A Válaszúton tartandó tábor programja strukturálisan három részre osztható: az általános bevezetőben
Ezt utána workshopokon boncolgatják tovább, majd terepen is szemügyre veszik. A tábor résztvevőit 12 kastélyba is elviszik, ahol vezetett túrán tapasztalhatják meg azt, amit elméletben hallottak.
A kiválasztott helyszínek között Maros, Kovászna, Brassó és Hunyad megyei kastélyok szerepelnek, de állapotukat tekintve az erdélyi kastélyok egész palettáját lefedik. Van olyan helyszín, amely már része a turisztikai körforgásnak, kastélyszállót, turisztikai központot, múzeumot működtetnek benne, de olyan is, amely felújítás alatt van, vagy csak időnként nyitják meg. És – mintegy ráadásként – olyan nemesi lakba is eljutnak a táborozók, amelybe az áldatlan körülmények miatt nincs bárkinek bejárása.
Fotó: Kastély Erdélyben/Facebook
Kérdésünkre, hogy mi is lesz a feladatuk az így kiképzett kastélyköveteknek, Fóris Réka elmondta: elsősorban ötletekkel segíthetnek, de a Kastély Erdélyben program különböző projektjeinek, rendezvényeinek a lebonyolításában is részt vehetnek.
mert akkorra már látni fogják az összképet.” A Kastély Erdélyben program keretében állandóan vannak tevékenységek, a legújabb a kastélyjátékok, amellyel gyerekek körében népszerűsítik a műemlékeket, de szakemberek részvételével kastélykonferenciát is szerveznek, és az online shopban hazai dizájnerek termékeivel népszerűsítik az erdélyi nemesi lakokat.
A szeptember 1–8. között tartandó táborba ingyenes a részvétel, a szállás, ellátás és a kirándulásokon való részvétel is biztosított, a jelentkezőknek csupán a Válaszútra való kijutást kell megoldani. A szervezők 30 fő jelentkezését fogadják augusztus 23-án éjfélig. Jelentkezni a Kastély Erdélyben program honlapján, illetve a Facebook-eseménynél lehet.
Bűnvádi eljárás indult, miután meghalt szombat este a 36 éves négyfalui férfi, akire egy rendőr rálőtt, mert az baltával támadt egy csendőrre.
Égő cigaretta okozta a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tüzet – tájékoztatott szombaton a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Két lövést adott le az irányába és megsebesített szombaton Négyfaluban (Săcele) egy rendőr egy 36 éves férfit, aki baltával fenyegetett meg egy csendőrt. A lelőtt támadó később a kórházban életét vesztette.
Kisiklott a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat harmadik vagonjának egyik kereke Kőhalom (Rupea) térségében, személyi sérülés nem történt – közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
Az Arad megyei nyomozó hatóságok elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike albán állampolgár.
Életbe lépett szombaton az ország megyéinek többségére érvényes harmadfokú, vörös hőségriasztás; a rekkenő hőség még hosszú napokig kitart. A meteorológiai szolgálat szombaton újabb riasztást adott ki.
Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetni.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
A rendkívüli hőség miatt Románia 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)