Korszerűsítik a Szatmár megyei határátkelőket

Románia schengeni övezethez való csatlakozásának előkészületeiről tartottak sajtótájékoztatót hétfőn a Szatmár Megyei Határrendészet vezetői. A jövő márciusban bekövetkező csatlakozás Szatmár megyében három, Ukrajnával határos határrendészeti pontot, a halmit, a nagytarnait és az avasfelsőfaluit érinti.

2010. július 13., 10:412010. július 13., 10:41

Mindhárom helyszínen már gőzerővel folynak a schengeni alapból finanszírozott felújítási munkálatok – nyilatkozta a sajtónak Gavril Bud főparancsnok. A nagytarnai munkálatok 282 ezer, a halmi átkelőnél folyó építkezések 340 ezer, míg az avasfelsőfalui központ korszerűsítése 619 ezer eurónyi összegből jön létre. A halmi átkelőnél a székház felújításán kívül az országba ki- és bevezető úthálózatot is kiszélesítik, mindkét irányba hat-hat sáv fogja biztosítani az átkelő forgalmát. A munkálatok határideje szeptember harmincadikán jár le, és ha az építkezési cégnél nem lép fel csúszás, azok időben be is fejeződnek – fejtette ki Bud. Ugyanakkor augusztus végéig a kormány csatlakozást elősegítő programja révén több tucat gépjármű kerül a szatmári határrendészek birtokába. Többek közt tizennégy ATV, négy Mitsubishi márkájú gépkocsi, tizenkét VW Transporter, két Audi A4-es, húsz darab VW Passat és huszonkét Iveco márkájú terepjármű. Ezekre nagy szüksége van a határőrségnek, mert jelen pillanatban a mobilitási szint alig éri el a 21 százalékot – magyarázta a főparancsnok.

Egyúttal a megszűnő, ún. belső schengeni határokról átcsoportosítások folynak a külsők felé, mind a felszerelés, mind a személyzet tekintetében. Így került a szatmáriak birtokába két 200 ezer euró értékű, hordozható hőérzékelő távcső, amelyeket Nagytarna és Avasfelsőfalu övezetében fognak használni. Ami a személyzetet illeti, a megszűnő határátkelők egykori munkatársai, ha nem akarják elhagyni korábbi lakhelyüket, kérhetik felvételüket a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségéhez, a rendőrséghez vagy a csendőrség állományába. Szatmár megye 92,5 kilométer hosszú határsávot oszt meg a szomszédos Ukrajnával.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán