Kormányzati akarat kell az emlékezetpolitikai közeledéshez – Ablonczy Balázs történész Trianonról, a halk normalitásról

– Immár negyedik éve működik a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programja keretében a Trianon 100 kutatócsoport, amely a száz évvel ezelőtt aláírt békeszerződés politikai, társadalmi, gazdasági jellemzőit, előzményeit és következményeit elemzi. Hogyan értékeli a testület eddigi tevékenységét, eredményét?

– Nyilván mindig lehet jobban csinálni, és én magam is érzem, hol voltunk lanyhábbak: jobban rá kellett volna feküdni az idegen nyelvű publikációkra. Ebből most is bőven van, csak azoknak sokkal hosszabb az átfutásuk, és kevesebb energia jutott volna a magyar nyelvű megjelenésekre.

– Van-e olyan, a csoport tagjai által elért kutatási eredmény, amelyet kiemelkedőnek, akár korszakosnak nevezne?

– Révész Tamásnak a magyar állam 1918–1919-es katonapolitikájáról írott monográfiája biztosan ilyen. Bódy Zsombor vagy Tomka Béla írásai a közellátás vagy a gazdasági talpra állás témakörében ilyen jelentőségűek. És nyilván fontos a magyarul még meg nem jelent diplomáciai dokumentumok kiadása, és szerintem ilyen lesz Romsics Gergely monográfiája a magyar külpolitikai gondolkodásról.

– Milyen érdeklődés övezi a szakmában a csoport tevékenységét? Gondolok itt elsősorban a nemzetközi – és nem utódállami – történészekre?

– Járjuk a konferenciákat, vannak nemzetközi kapcsolataink, a hátteremből adódóan nekem nyilván a frankofón világban: épp áprilisban lett volna egy konferenciánk a Sorbonne-on, ez a járvány miatt elmaradt, de novemberben talán pótolni lehet. Ahogy az általunk szervezett júniusi, nagy, háromnapos konferencia is őszre tolódik. Kollégáim és én is jelen vagyunk a nagy nemzetközi, Kelet- és Közép-Európával foglalkozó konferenciákon (ASEEES, BASEES). A környező országok nyilván más eset, de megjártuk Ljubljanát, Bukarestet, Kolozsvárt, a szlovák–magyar vegyes bizottságot, és vannak kimondottan jó személyi kapcsolataink, ebből születő rendezvények és publikációk. De ez alapvetően személyi alapú, nem intézményi.

– Hogyan reagált a szakmán kívüli, „laikus” közvélemény? Így a diktátum századik évfordulóján nőtt a nagyközönség érdeklődése a téma iránt?

– Érzékelhetően nőtt. A járvány ezt megakasztotta, de ha csak a honlapunk látogatottságát, a nekünk érkező visszajelzéseket és a Facebook-kommentek hevületét, illetve a logónk illetéktelen használata miatt írott levelek számát nézem, egyértelmű az érdeklődés.

– A csoport – és többek között személyesen ön is – sokat tett azért, hogy publikációiban, kutatásai során megpróbálja eloszlatni a Trianonnal kapcsolatos legendákat, téveszméket. Hogyan látja, mennyire sikeresek ezek az erőfeszítések? Sikerült legalább részben bevinni a köztudatba az objektív, fölösleges önviktimizálástól mentes megközelítést? Mennyire hajlandó elfogadni a magyar nagyközönség, hogy egyrészt a korabeli magyar elit sem teljesen bűntelen, másrészt a közkedvelt mítoszok ellenére nem igazán lehetett volna megakadályozni az országcsonkítást? Mekkora az ellenszél?

– Akinek szilárd meggyőződése van ilyen témában, az nyilván nehezen fogad el bármi újat. És az egytényezős magyarázatok mindig nagyon jól használhatók identitáspolitikai küzdelmekben. De nem akarok pesszimistának tűnni:

– Miért van szükség egyáltalán a száz évvel ezelőtti történések mitologizálására?

– Mert így lesz egy nagyon bonyolult nemzetközi jogi és belpolitikai eseménysor felfogható a nagyközönség számára.

– Ha már centenárium: nem lehet szó nélkül elmenni az utódállamok – elsősorban Románia – Trianonnal, illetve magával a Trianon 100 kutatócsoporttal kapcsolatos reakciói mellett. Ioan Aurel Pop, a Román Akadémia amúgy történész elnöke már három éve kirohanást intézett a csoport ellen, a magyar kormány Románia-ellenes szervének próbálva beállítani. Hogyan sikerült ennek ellenére együttműködni a román szakmával? Van legalább a fiatal román történészgeneráció soraiban olyan, aki hajlandó túllépni a román nemzeti mitológián, és legalább elfogadni, hogy ez a kérdés magyar szempontból semmilyen pozitívumot nem hordoz?

– Nem is kell annyira fiatalokat keresni. Nekem nagy élmény volt néhány bukaresti kolléga nyitottsága: neveket nem mondanék, mert nem biztos, hogy akarnák. Pop elnök úr véleményét nem kommentálom. De az egész ügyet nem habosítanám: nem mondom, hogy nem ütött meg, de úgy tűnik, az ilyesfajta hangulatkeltés immár a mesterségünk része.

– Lát lehetőséget arra, hogy a közeljövőben valamilyen közeledés legyen a kérdés magyar és román megközelítése között? Főleg annak fényében, hogy Romániában hivatalos ünnepnappá nyilvánították június 4-ét.

– Nem tudok nagyon sok vidámat mondani: nem nagyon látom a lehetőséget a közeledésre.

– Van-e még olyan aspektusa Trianonnak, amit nem vizsgáltak eléggé vagy egyáltalán? Mik a további tervek?

– A kutatócsoportnak van egy éve még, jönnek még kötetek, így remélhetőleg Szűts István Gergellyel íródó könyvünk a menekültekről, okmányközlések, tanulmánykötetek, angol nyelvű kötet a földrajztudomány és Trianon viszonyáról. Engem személy szerint nagyon megfogott a magyarországi Erdély-kép kiépítésének történetisége, az egyháztörténeti vonatkozások, illetve a Monarchia kulturális örökségének felosztása, az arról való gondolkodás. És a menekültek témája úgyszólván kimeríthetetlen.