A három térséget szimbolikusan áthidaló kopjafaegyüttest a gelencei Both fivérek, László és Imre a csernátoni tájmúzeum vezetője, Haszmann Pál irányításával készítették el.
A hármas kopjafa avatóünnepségén Szakács Tibor polgármester mondott beszédet, a műalkotást Balogh Károly tanár méltatta. „Mi is a kopjafa?” – tette fel a kérdést Balogh. „Az utóbbi másfél évtizedben a kopjafaállítás divatját éljük. Ma már nemcsak sírkerteket díszítenek, hanem térplasztikák, amelyek egy-egy fontosabb eseményre emlékeztetnek – fejtegette az oktató. – A hármas kopjafán, az összekötő faelemeken a székelyek és Háromszék címere látható. Őseink történetét idézik fel, akiket a határt őrző katonanépként telepítettek a Keleli-Kárpátok vonalára a magyar királyok.” A fafaragók szintén a Gelencei Napokra készítették el az első, a község felé vezető út szélén található, székely motívumokkal díszített buszmegállót.
Szombaton többek között a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja, valamint a kolozsvári Szomszédnéni Produkciós iroda humortársulat lépett fel, vasárnap pedig székelygulyásfőző-versenyt is szerveztek. Ezenkívül számos koncert és sportrendezvény zajlott. A rendezvényen Dunaszentgyörgy, Nagybánhegyes, Paks és Balatongyörök testvértelepülés önkormányzati képviselői is részt vettek.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.
Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.