Könnyes búcsúktól az extravagáns tombolásig: a leány- és legénybúcsúk erdélyi gyökereiről, a mai szokásokról

Rendkívül népszerű napjainkban Erdélyben is a leány- és legénybúcsú az esküvő előtt. Több, név nélkül nyilatkozó fiatalt faggattunk arról, manapság hogyan is zajlik valójában a modern, az esetek többségében nyugati mintára rendezett „utolsó nagy buli”.

Egy szatmári újdonsült vőlegény például Prágában intett búcsút agglegénynapjainak. „Azért választottuk Prágát, mert távolság szempontjából ez volt a megfelelő mindenki számára. Már úton oda elkezdődött a hangolódás két palack rumos kólával, amit a vonaton megittunk. Ezért jó hangulatban érkeztünk.

 – emlékezett vissza a vőlegény. Elmondása szerint a szombati nap volt a legaktívabb a programokat illetően. Tankokkal mentek terepre, és egy céllövöldében próbáltak ki különböző fegyvereket, majd visszamentek a szállásra felkészülni a nap további eseményeire.

„Este kimentünk egy sportbárba, ahol a pincér nem volt valami bizalomgerjesztő. Dülöngélt a pult mögött, és a sörcsapba kapaszkodott. Miután kikértünk tíz csapolt sört, és megfogta az öt-öt korsót, egyből megtalálta az egyensúlyát” – jegyezte meg viccesen a vőlegény.

A hangulat megalapozása után egy sztriptízbárba mentek. Útközben egy éjjel-nappaliból vásároltak alkoholt és füvet. Elszívtak egy füves cigit, és bementek a sztriptízklubba, ahol „pályát tévesztett Victoria’s Secret-modellek flangáltak hiányos öltözetben”.

A legénybúcsúsok külön szolgáltatásokban is részesültek.

„Bevittek egy privát fülkébe. Egy mini színpadon táncoltak, ahova minket is felvittek, kicsit levetkőztettek, és a nadrágszíjainkkal ütögettek. Vicces volt, és a többiek is nagyon jól szórakoztak rajtunk. Ezután a barátaim befizettek privát táncra, ahol meg is lehetett érinteni a sztriptíztáncosokat” – magyarázta a friss jegyes.

Hozzátette, hogy időközben egy barátja eltűnt, és egy sötét sikátorban találtak rá, miközben kokaint vásárolt egy Puerto Ricó-i férfitől. A szálláson felszívták a csíkokat, és lementek táncolni egy diszkóba. Egy ilyen programmal teli nap után, vasárnap egy városnéző túrával és sörözéssel fejezték be a legénybúcsút.

A menyasszonyt is megkérdeztük, hogy a vőlegényéhez képest ő mennyire „engedte el a gyeplőt”. „Én nem akartam lánybúcsút, de a barátnőim ragaszkodtak hozzá, mikor megtudták, hogy megkérték a kezem. Elkezdtünk tervezni, és körülnézni. Eredetileg az olaszországi Comói-tóhoz szerettünk volna elmenni, viszont a vírushelyzet miatt inkább Budapestre utaztunk” – mondta a menyasszony.

Első nap elmentek a Láthatatlan kiállításra, és megnézték a város szépségeit. A lánybúcsú inkább a közös kirándulásról, pihenésről szólt, viszont a meglepetésjátékok nem maradtak el. „Kaptam egy puzzle-t, amivel három órán keresztül kínlódtam, de nem sikerült kirakni. A többiek persze kacagtak rajtam, mert ez egy rólam készült ezeréves kép volt, amit nem ismertem fel” – emlékezett vissza a menyasszony. Az utolsó nap elmentek vásárolni, és hazautaztak, ahol

a vőlegényével elmesélték egymásnak a hétvége történéseit.

„Mi mindent megbeszéltünk, és kértem, hogy részletesen mesélje el a prágai hétvégét, mert nem tudtam elképzelni, milyen lehet egy sztriptízbár” – mondta a menyasszony.

Egy másik szatmári ara lapunknak elmondta, hogy az esküvő előtt két héttel tartotta a lánybúcsúját, melyet barátnői szerveztek meg. „Kérdezték, hogy mit szeretnék csinálni, hova szeretnék menni, amiből egyből rájöttem, hogy szervezkednek” – mondta a szatmári menyasszony. A lánybúcsút a Szatmár megyei Apában tartották, a tó melletti víkendházak egyikében.

A szombat reggel a készülődésről szólt, és a sminkelésről. A menyasszony elmondása szerint nagyon fontos volt, hogy tökéletes legyen a megjelenése, mivel legalább száz képpel örökítették meg ezt a napot. „Be volt kötve a szemem, és mikor levették a kendőt, minden lányon szalag volt. Rám is tettek mindenfélét.

Minden színes volt, tele unikornissal. Az egyetlen dolog, amit nem értettem, a férfi nemi szervhez hasonló torta és szívószálak, de viccesnek találtam” – egészítette ki a menyasszony, akinek különböző próbatételeket kellett kiállni.

Hozzátette, ha még egyszer lánybúcsút szerveznének neki, ugyanilyennek szeretné. Másnap elmesélte az élményt vőlegényének, akinek a legénybúcsúja a nótáknak és táncoknak köszönhetően vált felejthetetlenné.

Sz. résztvevőként volt jelen egy leánybúcsúban. Elmesélte, hogy ennek szervezése a menyasszony barátnőinek feladata, az egyeztetések, a szervezés pedig 21. századi „normáknak” megfelelően egy Facebook-csoportban zajlott. Előtte a vőlegénnyel is beszéltek, ugyanis az egyik próba az volt, hogy ugyanazokat a kérdéseket előtte feltették a vőlegénynek is, amit videóra vettek. Aztán

a lánybúcsún a menyasszonynak is meg kellett őket válaszolnia.

Például mi az, amitől a vőlegény egyből begerjed? Mikor és milyen körülmények között hangzott el az első bók? Sz. beszámolója szerint a program elég összetett volt. Reggel kezdődött egy villásreggelivel és pezsgővel egy bisztróban.

Utána bekötött szemmel vitték el a színházig a menyasszonyt, és mikor levették a szeméről a kendőt, egy lány a színpadon elkezdte játszani a menyasszony kedvenc dalát. Utána jött egy séta a színfalak mögött, a gondnok megmutatta a színház minden zugát.

Ezután elmentek egy spába, a program itt folytatódott jakuzzizással, még több pezsgővel, masszázzsal. „A hotelben egy lánybúcsús csomagot vettünk meg – úgy tűnik, nem az első alkalom, hogy ilyesmit szerveznek itt. A nap végén indultunk el bulizni.

Mi meg a többiek valami rózsaszín hajpántot vettünk a fejünkre” – fejtette ki Sz.
Á., aki aktívan részt vett egy lánybúcsú szervezésében, úgy véli, hogy nagyon izgalmas, de egyben időigényes is egy lánybúcsú megszervezése.

A legfontosabb az, hogy a menyasszonynak egy felejthetetlen élmény legyen, és mindig örömmel emlékezzen vissza erre a napra. Az ő fő feladata a meghívó elkészítése volt, próbálta viccesen megfogalmazni a szöveget, majd ezt követően becsempészni a menyasszony postaládájába.

A forgatókönyv a következőképpen zajlik: a lányok többsége a helyszínre megy a dekoráció és a játékokhoz szükséges kellékek előkészítése miatt, egy-két lány pedig elmegy a menyasszony után, akinek bekötik a szemét, és elviszik a helyszínre.

Székely Melinda az ördöngösfüzesi lakodalom változásairól írt könyvet –a néprajzkutatót az ünnepi eseményhez kapcsolódó régi szokásokról faggattuk. Kiemelte, mivel a Kolozs megyei Ördöngösfüzes elég reprezentatív mezőségi település, más helyeken is élhetett az ott dívó szokás.

Létezett a hérisz nevű hagyomány, amely egy asszonymulatság volt, de nemcsak asszonyok vettek részt rajta,

hanem a menyasszony családtagjai is a lakodalom előtti éjszakán. „Leánybúcsúnak hívják ugyan, de Hideg Anna néni adatközlő úgy mesélte nekem, hogy ez egy szomorú táncos mulatság volt. Szomorú nótákat énekeltek és szomorú táncokat táncoltak. Nem az »ereszd el a hajamat«, hanem inkább a szomorkodás, a búslakodás volt a fő téma” – nyilatkozta a néprajzkutató.

Szakemberként úgy látja: a két világ közötti óriási különbségekről beszélhetünk, hogy manapság a lakodalom tekintetében sokkal erőteljesebbé vált a mulatság vetülete, miközben teljes mértékben eltűnt a státuszváltás. A régi hagyományos paraszti társadalomban ugyanis a lakodalom a státuszváltást megerősítő, átmenetet biztosító rítus volt.

Óriási jelentőséggel bírt az, hogy a leányságból átlépett az asszonyság állapotába, ez bizonyos kötelezettségekkel járt.

Több tiltást hozott, mint amennyi jogot. A paraszti társadalomban a leányság vagy a legénység időszaka a legértéktelítettebb időszak az emberi élet folyamán. Az asszonysors nagyjából azzal járt együtt, hogy a nő nem mehetett el a férje nélkül társaságba, nem mehetett mulatságokba fiatalokkal, csak a házasokkal, be kellett kötnie a fejét, már nem mutathatta meg a hajadon fejét az utcán.

Sok-sok szigorúsággal járt együtt ez a női státusz, és akkor búsultak, amikor egy-egy leány meg kellett váljon ettől az időszaktól. Ez volt a hérisz. Ma a lakodalmakon már nem az van, hogy a nők búsulnának, amiért férjhez mennek, hanem új lehetőségek tárháza nyílik meg számukra. Teljesen lenullázódott a státuszváltás problematikája, hiszen ugyanolyan jogok illetik egy mai társadalomban az asszonyt is, mint a leányt.

Ugyanúgy öltözködhetnek, ugyanúgy járhatnak szórakozóhelyekre, ugyanazt a szabadságot élvezhetik.

Persze ez együtt jár a házasságból adódó hűségesküvel, de azért ha az ember elmegy egy szórakozóhelyre, akkor nem igazán tudja bemérni, hogy kik a leányok és kik az asszonyok. A házasság időpontja is nagyon kitolódott: nem 18 évesen mennek férjhez, hanem amikor szeretnének.

Persze ketyeg a biológiai óra, és a gyerekszülés valamelyest mégis egy olyan erő, amely arra sarkallja a nőket, hogy férjhez menjenek és gyereket szüljenek, de azonkívül semmi társadalmi elvárás nem indokolja a házasságot.

Székely Melinda 1930-tól napjainkig vizsgálta az ördöngösfüzesi lakodalom változását. Az 1930-as évektől indult, ugyanis idáig nyúlik vissza a mai adatközlők emlékezete. A mai 80–90 évesek ezekre az időszakra emlékeznek, mert ők akkor voltak fiatalok.

Például Hideg Anna néni azt mesélte, hogy hérisz már az ő idejében sem volt, ez ugyanis egy 1930 előtti szokás volt, ő nem vett részt hasonlóban, csak mesélte neki a nagymamája.

Ami társadalomtörténeti szempontból erős változásokat hozott, az a kollektivizálás időszaka volt:

jelentősen átírta a lakodalmazás szokását is, mert addig házaknál tartottak lakodalmakat, de amikor megépültek a kultúrotthonok, akkor már azokban. 1930 után nem volt leánybúcsú, mert ők nem tartották ezt fontosnak, hanem már a lakodalom rítusának keretében egy rendkívül mély rituális háttérrel bíró mozzanat van.

De az nem ért fel a mai búcsúztatók hangulatával, hiszen eredetileg egy nagyon mély érzelmű búcsúzás, amikor a menyasszony megválik a saját családjától, környezetétől, hiszen reális változáson megy át, ugyanis elköltözik. Ha a szomszéd házban is lakott a vőlegény, akkor is el kellett hagynia a szó szoros értelmében a családi házat, és a búcsúzkodás soha nem egy örömteli pillanat volt, mint a mai leánybúcsúk, amelyek a „kitombolom magam utoljára” gondolathoz kapcsolódnak.

„Ma már Ördöngösfüzesen is fellazult az erkölcs, és manapság nincs olyan közösségformáló erő, amely előírná azt, hogy például legyen fátyol vagy ne legyen. A fátyol szimbolikáját sem értik a mai lányok már: nagyon sok ismerősömtől látom, hallom, tapasztalom, hogy fátyollal mentek férjhez, holott nem voltak érintetlenek” – osztotta meg tapasztalatait a néprajzkutató.

A nővel ellentétben a paraszti társadalomban a férfiember óriási szabadsággal bírt. Addig, amíg a nőknek a ház körüli tér a mozgási területe, nagyon ritkán engedték őket a ház tájékán kívülre. Ám a férfinak, abból kifolyólag, hogy elhagyhatta a falu területét is akár, nagyobb mozgási tere volt, és nagyobb szabadsága is.

És mivel egy hölgyön könnyebben „meglátszhat” a házasságtörés, a férfiak számára nem jelentett semmiféle veszélyt.

Manapság már a vőlegényt is elbúcsúztatják a lakodalmak alatt, reggel, mielőtt elindulnának a templomba, saját násznépük körében, a vőfély búcsúztató szavaival – de ez egy fonákság, mert régen a vőlegényt nem búcsúztatták, mert nem volt értelme.

Neki nem kellett elbúcsúznia sem a legénységétől, sem a státuszától, mert ott folytatta az életét, ugyanabban a házban, ahol addig élt. Ma azért búcsúztatják mindkettőt, mert mostanra már külön otthonba költöznek, és a vőlegény számára is egyfajta elválást jelent a házasság.

Egyébként az 1990-es évektől kezdve teljesen megváltozott Ördöngösfüzesen is a lakodalom,

elsősorban amiatt, hogy elindult a külföldre való migráció, nagyon sok hollywoodi film besugárzott, és a hatások a paraszti társadalomban is érezhetőek – ma az ördöngösfüzesiek például városon tartják az ünnepi eseményt, vendéglőben a lakodalmakat.

Miközben törekszenek arra, hogy népviseletbe öltözött vőfélyek legyenek, népviseletbe öltözött koszorúslányok kísérjék az ifjú párt, egyéb régi szokások kikoptak, és megjelentek új elemek. Ilyen például a galambröptetés, és hogy bérelt autókon viszik a vőlegényt vagy a menyasszonyt.

Már falun is nagyon erőteljesen közelít az esemény az amerikai esküvők mintájához. A cél az, hogy minél extrább legyen.