Költséges, időigényes orvosi vizsgálatok

A legtöbb szatmári egészségügyi laboratóriumban már a hónap elején sem lehet kedvezményesen elvégeztetni a háziorvosok által kért vizsgálatokat. Az utóbbi időben a hónap utolsó hetében kell előre jelentkezni a jövő havi vizsgálatokra, de így is csak a kérvényezők töredéke jut hozzá az ingyenes szolgáltatáshoz. Liviana Lup Szatmárnémeti régi klinikáján működő laboratóriumot vezető orvos lapunk kérdésére elmondta, az intézet napi 400 minta kiértékelését tudja vállalni, ám havonta alig több mint 800 beteg keresi meg őket.

Bíró Blanka

Végh Balázs

2010. július 06., 09:552010. július 06., 09:55

„A megyei egészségbiztosító pénztárral kötött szerződés alapján már előre tudjuk, mennyi pénz jut egy hónapra. Ennek függvényében osztjuk el a betegek között. Minden hónap utolsó hétfőjén kifüggesztjük, hány igénylőnek tudjuk ingyenesen elkészíteni a teszteket, és ők egymás között elosztják, feliratkoznak a listára” – részletezte az orvos. Lup szerint a betegek már vasárnap éjjel tömött sorokban állnak, hogy fel tudjanak iratkozni a hétfő reggeli névsorra. Az említett partiumi laboratórium júniusban 5 ezer lejt kapott erre a célra, novemberre pedig egyetlen banit sem irányoztak elő számukra. „Nagyon kevés ez a pénz, és idén egyre rosszabb, ilyen ínség még egy évben sem volt. Megpróbálunk igazságosak lenni, és egy betegre átlagosan 100 lejt számolunk, így nagyjából 50-en kapnak ingyenes lehetőséget havonta, holott 5-6-szor többüknek lenne rá szüksége. Akinek van pénze, az kifizeti a vizsgálatokat, akinek nem jut rá, vár egy hónapot” – tette hozzá Lup. A 2001 óta működő labor forgalmának csupán 5 százaléka származik a társadalombiztosítási alapból.

Az általunk megkeresett 4 szatmárnémeti magánlaboratóriumból csupán egy helyen mondták azt, hogy még maradt egy kevés pénzük az ingyenes vizsgálatokra, a kórház tőszomszédságában működő állami laboratórium recepciósa szerint pedig nincsenek szerződéses viszonyban a biztosítóval. Egy teljes vérkép, valamint egy garatvizsgálat például a labor hírnevétől és elhelyezkedésétől függően 75 és 133 lej között mozog. A betegek szerint nagyon rossz ez a rendszer, hiszen a sürgős esetekkel nem lehet hónap elejéig várni, a hormonvizsgálatok pedig rendkívül költségesek.

Biológiai bomba Sepsiszentgyörgyön?

Kiszámíthatatlan következményekkel járhat az intézkedés, mely révén felére csökkentették a tüdő- és tébécéosztály ágyainak számát Sepsiszentgyörgyön – hívta fel a figyelmet dr. Sipos András tüdőgyógyász. A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház osztályvezető főorvosa tegnaptól gyászszalagot visel, mint mondta, így gyászolja a betegeket, akik nem kaphatnak megfelelő ellátást. A szakorvos a Krónikának elmondta, eddig 45 tébécés és más tüdőbetegségben szenvedő beteget kezelhetett a kórházban, az ágyak számát azonban július elsejétől lecsökkentették, így jelenleg a fertőző betegeknek elkülönített részlegen tíz tébécés beteget és a többi kórteremben tizenöt más tüdőbeteget tudnak gyógyítani. Jelenleg az osztályon 22 tébécés beteg fekszik, ha őket kiteszik, tovább terjeszthetik a kórt. „Ez az intézkedés egy biológiai bomba, ha a fertőző betegeket nem tudják elkülöníteni, egyre több lesz a tébécés, akiket ugyancsak nem lesz ahol kezelni” – hívta fel a figyelmes Sipos András. Az ágycsökkentéssel létszámcsökkentés is járt: az osztályról elküldtek egy asszisztenst, egy ápolót és egy takarítót. A szakorvos szerint ezzel a döntéssel teljesen ellehetetlenítették az egészségügyi ellátást, hiszen nincs elég asszisztens, hogy a műszakokat lefedjék.

Albert István, a kórház orvos-igazgatója a Krónikának elmondta, a tüdőosztály karcsúsításáról központi szinten döntöttek, a tüdőosztályról beérkezett statisztikai jelentések alapján. Az igazgató szerint nem annyira drámai a helyzet, a tébécéseket továbbra is el lehet látni, ha a tüdőrákos és más tüdőbetegeket átirányítják az onkológiára vagy a belgyógyászatra.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen