Költözik az obeliszk

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Folytatódik a sepsiszentgyörgyi parkrehabilitáció. A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park korszerűsítése során új helyre költöztetik a szovjet hősök emlékművét. Albert Álmos polgármester tájékoztatása szerint a sepsiszentgyörgyi országzászló alapköveiből épült 1944 centiméteres szovjet obeliszket még ebben az évben lebontják, és a hősök temetőjében állítják fel.

2007. március 21., 00:002007. március 21., 00:00

Az emlékműről – amelyetvárosnapokon mászófalként használnak– már korábban eltávolították avörös csillagot, a szovjet hősök dicsőségérőlárulkodó márványtáblákatpedig a Székely Nemzeti Múzeumban tárolják.
A szentgyörgyi önkormányzatnyolc évvel ezelőtt hozott határozatot az emlékműelköltöztetéséről, de pénz hiányábaneddig ezt nem sikerült megvalósítani. CzimbalmosKozma Csaba alpolgármester lapunknak elmondta, hogy márcsak bürokratikus akadályai vannak az obeliszkátköltöztetésének, a törvényszerint ugyanis a katonai emlékhelyek költöztetésétkormányhatározatnak kell jóváhagynia. „Azidei nagyszabású parkrehabilitálásimunkálatok részét képezi az emlékműköltöztetése, ezért már készítjüka kormányhatározathoz szükségesdokumentumokat, és reméljük, a kormány elis fogadja” – mondta az alpolgármester.

Májusban újrakezdik

A parkfelújítástervei ugyan már két évvel ezelőtt elkészültek,és az eredeti tervek szerint idénre már amunkálatok nagy részét is be kellett volnafejezni, a kivitelezésnek csak 2006-ban fogtak neki.Czimbalmos szerint 2005-ben azt tervezték, hogy többlépésben négy év alatt korszerűsítika parkot, hogy ne terheljék túlságosan a városköltségvetését, idén azonban úgydöntöttek, „nagyobbat lépnek”, ésegymillió lejt különítettek el erre a célra.„Reményeink szerint ebből az öszszegből sikerülújjáépíteni a park a belvárosikatolikus templomtól a gróf Mikó Imre-szoborigterjedő részét teljes mértékben. Aperfektúráig terjedő rész közművesítésétidén elvégeznénk, de csak a versenytárgyalásokmegszervezése után derül ki, mennyi pénzértvállalják a munkát a cégek” – mondtaaz alpolgármester. A versenytárgyalásokatáprilis végéig rendezik meg, a munkálatokpedig az április utolsó hetében rendezendőSzentgyörgy Napok után kezdődhetnek.
A park felújítását2006 nyarának végén kezdte el az ÖrdögKft. A belvárosi katolikus templom és a MikóImre-szobor közti szakaszon felásták a sétányokatés zöldövezetet, lefektették a víz- éscsatornarendszert, illetve a villanyhálózatot. A télbeállta előtt részben befejeződtek a munkálatok,a gödröket visszatemették, de sok városlakópanaszkodott a járhatatlanná vált sétányokmiatt. Ördög Gábor, a kivitelező cégigazgatója a Krónikának elmondta: tavaly 260ezer lejes költségvetést utalt ki az önkormányzata park felső részének közművesítésére,ezt a munkálatot részben elvégezték, aköztéri lámpatestek felállításaerre az évre maradt. „Még nem tudom, idénmekkora költségvetést szán az önkormányzata park rehabilitálására. Ha lesz rá elégpénz, idén befejeződhet a felújítás”– mondta Ördög. Czimbalmos Kozma Csabának isvannak kifogásai az elvégzett munkálattalkapcsolatosan, szerinte jobban oda kellett volna figyelni a gödrökvisszatemetésére és a csatornafedőkelhelyezésére, de ezeket a hibákat idénkijavítják.

Park mindenkinek

A Domahidi Ildikó műépítészés Sztáncsuj Krisztina kertészmérnökeredeti parkfelújítási tervébe néhányúj elem is „költözött”. Ilyen példáula szovjet emlékmű helyére épülőüvegborítású kávéház,amely nyáron nyitottá válik, illetve az egységesarculatú virágárus-üzletsor. Teljesenfelújítják, színes aszfaltborítássallátják el a sétányokat, továbbikét játszóteret képeznek ki. A lépcsőketis újjáépítik, s minden szükségeshelyen feljárókat alakítanak ki amozgássérültek, illetve gyerekkocsik számára.
A park egységes bútorzatotés világítótesteket kap, a nyugati részenlévő domboldalban egyfajta szoborsor kap helyet, ugyanottvízesések igyekeznek majd egyszerre látványtnyújtani és párásításifeladatokat ellátni. Egy 400 négyzetméteres ésegy kisebb, szabályos formájú tótavirózsákkal, a parton évelő növényekkel,bambusszal izgalmas újdonságot ígérfelnőttnek és gyereknek egyaránt. György Ignácsepsiszentgyörgyi főkertész lapunknak elmondta: az újnövényzet betelepítése ősszel, az építésimunkálatok befejeztével kezdődik, addig a városikertészetben előnevelik a szükséges növényeket.„Célunk az, hogy a parkban megjelenjen az aljnövényzetés a középső szint egyaránt” –hangsúlyozta György Ignác. A parkot nyírfákkalkereteznék, de igyekeznek meghonosítani apáfrányfenyőt, az örökzöld tölgyetés a tulipánfát is.
A közkert különlegességénekígérkezik egy illatok kertje fantázianevű rész,ahol a magasított ágyások révén amozgássérültek, az aroma- és fűszernövényekrévén pedig a vakok és gyengén látókis parkban érezhetik magukat. Tájékozódásukatkőlappal és fenyőkéreggel borított sétányokrévén is segítik. Arra is figyelnek, hogy arózsakert, az orgonasétány, a hortenzia vagyhavasszépe révén az év majd mindenszakaszában legyen virágzó növény azErzsébet parkban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában