Kolozsvári Magyar Napok először

A város alapításának méltó megünneplése, a Kolozsvárról elszármazott tízezrek találkozójának megszervezése, a magyar kultúra népszerűsítése a többségi lakosság körében – többek között ezeket a célokat szolgálja az idén augusztus 18–22. között első alkalommal megrendezendő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat.

Kiss Előd-Gergely

2010. június 25., 10:202010. június 25., 10:20

Mint Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének elnöke és László Attila kolozsvári alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a rendezvénysorozat programja 70–80 százalékban elkészült.

Az első ízben megszervezendő Kolozsvári Magyar Napok a magyar kultúra seregszemléje kíván lenni, ugyanakkor a többségi nemzetet is be kívánják vonni, ennek jegyében – többek között – kortárs magyar költők román nyelvre fordított verseit olvassák fel a  város román ajkú közönségének. László Attila hozzáfűzte, a rendezvények fő helyszíne a Farkas utca lesz, azonban a főszínpad a Főtéren lesz.

Itt lép fel többek közt a Háromszék Néptáncegyüttes, a Hot Jazz Band, a Kaláka, a Kolozsvári Állami Filharmónia és más zenekarok. De nem maradnak hoppon a rockzene kedvelői sem: bár nem a Főtéren, de a Beatrice és a kolozsvári Knock Out is fellép. A koncerteken kívül kézművesvásár, képzőművészeti kiállítások színesítik a négynapos rendezvénysorozat kínálatát. Külön vetélkedők, szabadidős és sportrendezvények, mesedélután és játszóház szól a gyerekeknek és az ifjúságnak.

A Kolozsvári Magyar Napoknak öt fővédnöke is van, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság kultúráért felelős államtitkára, dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja személyében. A Krónika kérdésére Gergely Balázs elmondta: a rendezvénysorozat költségvetése 25–30 ezer euró, de lesznek események, amelyeket célirányosan támogatnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása