Az Omega frontembere jelentette be a Partiumi Magyar Napok időpontját

Az Omega frontembere jelentette be a Partiumi Magyar Napok időpontját

Stier Péter, Kóbor János, Kereskényi Gábor és Szőcs Péter a szerdai sajtótájékoztatón

Nem csak programfelhozatalában, de arculatában is megújul a 16. kiadást megélt Partiumi Magyar Napok. Kóbor János, a legendás Omega együttes frontembere jelentette be szerdán a rendezvénysorozat dátumát: idén augusztus 20-a és 27-e között szervezik meg a PMN-t Szatmárnémetiben.

Krónika

2017. július 05., 14:312017. július 05., 14:31

2017. július 05., 15:382017. július 05., 15:38

A Partiumi Magyar Napok az elmúlt 16 év során Erdély és a Partium egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát, amely a régió egyik legrégebbi magyar programsorozataként kiemelkedő helyet foglal el a romániai rendezvénypalettán. Az erdélyi fesztiválok úttörőjeként 2002-ben indult 17 szervezővel, a rendezvény három napja során két helyszínen, összesen hét koncerten és 21 egyéb programon, több mint 3000-en vettek részt.

Stier Péter főszervező a Partiumi Magyar Napok szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt 16 évben 121 nagyzenekar lépett fel a PMN színpadjain, de ez a szám továbbra is növekszik. Elmondása szerint az idei kiadáson közel 100 szervező és önkéntes dolgozik, a rendezvény pedig 4 helyszínen, 8 nap alatt 22 koncerttel és színházi előadással várja a mintegy 70 ezer résztvevőt. Stier arról is beszélt, hogy a PMN arculata 5 év után megújul, a régi logót lecserélték egy új, fiatalos, idei trendeknek megfelelőre, amelyet egy tehetséges szatmári grafikus Kállai Karola tervezett, megőrizve a Partiumi Magyar Napokra jellemző hagyományok iránti tiszteletet.

A szatmárnémeti sajtótájékoztatón Kóbor János, az Omega együttes frontembere volt a meglepetésvendég, aki a 16. Partiumi Magyar Napok időpontját bejelentve közölte: mindenki úgy tervezze a nyarat, hogy augusztus 20-a és 27-e között itthon legyen.

Kóbor János elmondta, az együttes idősebb, mint a Rolling Stones és ők sem készülnek nyugdíjba menni; sokat jelent számukra, hogy ismét Szatmárnémetiben léphetnek színpadra, mivel a szatmári közönség egy odaadó és hálás közönség, amelynek mindig nagy öröm játszani.

Az Omega frontemberének ígérete szerint a 16. Partiumi Magyar Napok zárókoncertjén hatalmas bulira lehet majd számítani.

Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, a rendezvény társszervezője szerint a rendezvénysorozaton nem csak a koncertek kaptak hangsúlyos szerepet, hanem a kulturális programok is kiemelt fontossággal bírtak. Az elmúlt 16 év során 113 színházi, valamint kulturális témájú előadással és kiállítással lett gazdagabb a szatmári közönség. Szőcs a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy idén Szent László-év van, amely hangsúlyos szerepet kap majd a programsorozatban.

„Amellett, hogy üde színt visz a nyárba, a város szempontjából turisztikailag is fontos tényező a Partiumi Magyar Napok" – értékelte a rendezvényt Kereskényi Gábor. Szatmárnémeti polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvény nem csak a helyi lakosságot szólítja meg, az elmúlt évek tapasztalatai szerint évről évre több látogató érkezik a megyeszékhelyre. A polgármester szerint a PMN a multikulturalitás jegyében zajlik, amelyet a sokszínűség jellemez, hiszen a város valamennyi lakosának szól, a magyarság mellett a német kisebbség és természetesen a román lakosság számára is tartogat látnivalókat.

Elhangzott, hogy a szervezők fontosnak tartják a környezetvédelmet és a környezettudatosságot is, így idén 16 facsemetét ültetnek majd a rendezvény ideje alatt, melyhez évente társul majd egy-egy új csemete. Stier Péter elárulta, idén is megmarad a régi-új helyszín, a Széchenyi utca, ahol hétköznaponként koncertek lesznek. A Tűzoltótorony és a körülötte lévő tér valamelyest átalakul, ez a gyerekeké és a fiataloké lesz, a Kossuth-kertben pedig idén is a már hagyományos programok és koncertek várják majd az érdeklődőket, míg az új központban több nagykoncertre is sor kerül majd.

A részletes programról egyelőre keveset árult el Stier, a színházi előadásokat olyan nevekkel jellemezte, mint Eszenyi Enikő, a fiatalokat és a minőségi zene kedvelőit az Ocho Machóval csalogatják ki a Széchenyi utcába. A rendezvényre pedig egy olyan zenekar teszi fel a koronát, mint a legendás Omega.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak