Fotó: MTI
2010. július 23., 15:402010. július 23., 15:40
Semjén beszéde szerint kulcsfontosságú, hogy a nemzet az állampolgárság révén közjogi értelemben is egyesülhessen. Ezét nyújtották be a választásokat követően azonnal az állampolgársági törvény módosítására tett javaslataikat, melynek lényege: egy magyar nemzet van egy állampolgársággal. Ezt egyedi kérelemre, gyorsított eljárással január elsejétől lehet igényelni, az igénylőnek három hónapon belül a kezében van az állampolgárságot bizonyító okirat és útlevelet is kaphat. „Ha Románia törekedhet havi tízezer útlevél kiadására akkor ezt Magyarország is megteheti” - szögezte le, utalva arra, hogy Bukarest a Moldova Köztársaságban élő románoknak teljes körű állampolgárságot nyújt.
Semjén szerint a módosított állampolgársági törvény nem tartalmaz etnikai diszkriminációt, sőt, súlyos hátrányos megkülönböztetéseket hoz helyre. „Ahogy a körülöttünk levő országok – Románia, Szlovákia, Horvátország - kiterjesztették az állampolgárságot, ugyanúgy mi is megtehetjük” - mondta, hozzátéve: ahány valós identitása van valakinek annyi állampolgársága lehet.
A kormányfő-helyettes szerint erkölcsi kötelesség is volt az állampolgársági törvény a 2004 december 5-i „nemzetárulást” követően. Hangsúlyozta: Magyarország szomszédai közül egyedül Szlovákia támadta a törvényt. Mint mondta: hiába vártak volna pár hónapot (a felvidéki magyar szervezetek ugyanis azt kérték, hogy a szlovákiai választások után módosítsák a magyar állampolgársági törvényt), a Szlovákiával kapcsolatos problémák sokkal mélyebb gyökerűek. „Ma is hatályban vannak a Benes-dekrétumok, nincs megoldva Malvina Hedvig ügye, Sólyom László államfőt nem engedték be Szlovákiába, de ott van a nyelvtörvény ügye is. „A mi kezünk most is ki van nyújtva, de soha többé más ország belpolitikájának nem rendeljük alá a nemzeti elveket” - hangsúlyozta Semjén.
Leszögezte: Magyarországnak nem mindegy, hogy a Kárpát-medence magyarságának milyen természetű politikai szervezetei vannak. Úgy látja: az asszimilációval szemben az etnikai párt nyújt leginkább védelmet, „nem pedig valamilyen ideológiai pártnak a magyar tagozata”. Helyenként utóbbinak is haszna lehet, azonban ez már az asszimiláció felé mutat. „Ezért abban vagyunk érdekeltek, hogy ahol lehetséges etnikai magyar pártok legyenek” - mondta.
Semjén a nyugati emigrációban élő magyarságra is kitért, mint mondta létre kell jöjjön egy olyan intézmény amely a világ magyarságát nyilvántartja. Ennek érdekében egy a magyar államhoz kötődő szervezetet kell létrehozni.
Kitért arra is, hogy ősszel újra összehívják a Magyar Állandó Értekezletet és a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumát. Előbbiben a magyar szervezetek, utóbbiban pedig a magyar képviselők kapnak helyet és mindkét testületnek megvan a maga fontossága.
Következtetésként úgy fogalmazott: a nemzetpolitikának a magyar nemzet fennmaradását kell szolgálnia, erre számos eszköz van, a budapesti kormány politikája pedig arra irányul, hogy az egységes magyar nemzet fennmaradjon.
Tőkés László úgy látja, az új magyar kormány meghirdette nemzeti együttműködés rendszerébe szervesen kapcsolódik a határon túli összefogás rendszere. Azonban az erdélyi magyar összefogás felemás és hiányos. „Össze kell hangolni politikánkat és és meg kell teremteni a Kárpát-medencei összefogás széleskörű rendszerét” - mondta, mivel így váljon tartalmassá a KMAT és így haladhat előre a nemzeti önrendelkezésért folytatott közös küzdelem.
Berényi József, Magyar Koalíció Pártjának elnöke a szlovákiai választásokon elszenvedett vereségük okait vázolta fel, amikor is nem az MKP jutott be a pozsonyi parlamentbe, hanem a szlovák-magyar MOST-HÍD nevű szervezet. „Ránk sütötték a radikalizmus bélyegét, miközben mindössze a kivivott jogaink akartuk megőrizni.” - mondta. Hozzátette: mégsem reménytelen a helyzetük mivel van helyi, megyei és európai parlamenti képviseletünk. Berényi attól tart, hogy a következő népszámláláskor kiderülhet: a rossz irányban téréssel tíz százalék alá csökken a felvidéki magyarság aránya, ez a kisebbségek anyagi támogatásának csökkenéséhez vezet, ugyanakkor a nyelvhasználati jogaikban is gondot okozhat.
A Székely Nemzeti Tanács meglátásában az autonómia az asszimiláció megakadályozásának eszköze, olyan intézményi garanciák, amelyek a döntéshozatal mellett lehetővé teszik a végrehajtást is – mondta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke úgy látja: A határmódosítás nélküli integrációhoz szükséges a kettős állampolgárság és a tényleges autonómia.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke figyelmeztetett: a magyar nemzetet nem lehet Budapestről sikeressé tenni, a határon túli magyar politikumnak meg kell még vívnia a saját csatáját. „Az autonómia kivívása nem egy csodálatos pillanat elkövetkezte, hanem apró lépések sorozata, e folyamat alatt pedig rengeteg nehézséggel kell szembenézni. A VMSZ-elnök a vajdasági sikerekről is beszámolt, a nemzeti tanácsokról szóló törvény a szerbiai belpolitika felső tűréshatárát súrolja ugyan, azonban jelentős előrehaladásról számolhat be. A nemzeti tanácsot közvetlen úton válasszák meg és intézmények működtetését vehetik át az államtól, amelynek igénylés esetén kötelessége átadni. Más kérdésben kevésbé látványosak az eredmények, több kérdésben csak véleményező szerepük van.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.