Kincses Ajtay Mária beperelte Dorin Florea vásárhelyi elöljárót

Becsületsértési pert indított a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem professzora, Kincses Ajtay Mária az intézmény egykori diákja, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere ellen. Amint lapunk is beszámolt róla, az elöljáró június 16-i sajtóértekezletén durva kirohanást intézett a somostetői út megépítését bíróságon megtámadó Kincses Ajtay Mária ellen. Akkor azt mondta, hogy az efféle embereket ki kellene tiltani a városból, a MOGYE tanárnőjét pedig semmirekellőnek, leprának és hormonzavarosnak nevezte.

Szucher Ervin

2010. július 05., 10:412010. július 05., 10:41

„Bár jómagam nem tanítottam az orvosi egyetemet végzett Dorin Floreát, szégyellem, hogy intézményünknek ilyen diákjai voltak, akik képesek pedagógusaikról a nyilvánosság előtt így beszélni. Az egyetem 45 éves régiséggel rendelkező tanáraként, megbecsült szakemberként ezt kellett megélnem azért, mert a somostetői út és erdőirtás ügyében nem egyezik a véleményem egy volt diákunkkal, akit a város polgármesterévé választott” – panaszkodott lapunknak a gyógyszerészeti kar professzora. Mint ismeretes, Kincses Ajtay Mária, valamint a Valea Soarelui civil szervezet peres úton próbálja megakadályozni a zöldek által ellenzett somostetői útépítési tervet. A két felperes alapfokon veszített, de fellebbezni készül. Mindkét ügyben a tanárnő jogi képviseletét férje, Kincses Előd látja el, aki szintén döbbenten hallgatta végig a sajtótájékoztatón készült hangfelvételeket. Véleménye szerint egy európai országban az efféle modortalanságoktól nem szabad eltekinteni. „Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy a MOGYE katedráján eltöltött minden egyes esztendőért ezerlejes erkölcsi kártérítést igényelünk” – adott választ az ismert ügyvéd, akit a 45 ezer lejes összeg számítási alapjáról kérdeztünk. „Jó lenne, ha Vásárhely elöljárója, aki már számos politikai ellenfele ellen intézett durva kirohanást, végre rájönne, hogy a nevelési hiányosságoknak ára van” – mondta Kincses. 

A per hírére reagálva előbb úgy tűnt, Florea bánja, hogy ilyenszerű jelzőkkel illetett valakit. „Elnézést kérek, ha valaki úgy érezte, hogy megsértettem. Nem szokásomban, sértegetni a hölgyeket. Én általánosságban beszéltem, hiszen a terelőút prioritást jelent Marosvásárhely számára, ezért felháborodtam mindazok ellen, akik ezt akadályozzák” – mondta. Később hozzátette: kijelentései nem is annyira sértőek, és különben sem Kincses Ajtay Mária ellen irányultak. Szerinte, mielőtt pert indított volna, úgy illett volna, ha a tanárnő felkeresi őt és tisztázzák az ügyet. „A haragom nem múlt el, mert egyesek egy 17 millió eurós beruházás sorsával játszadoznak. Tőlem pereljenek, én nem félek, ez őket minősíti” – tette hozzá a polgármester. Amennyiben sikerül megakadályozni az erdeiút-építést, az önkormányzatnak egyéb fejlesztési tervre kell átcsoportosítania az Európai Uniótól érkező pénzösszeget.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen