Fotó: Ilusztráció
2009. június 15., 14:262009. június 15., 14:26
A Hargita megyei munkaerő-elosztó ügynökség adatai szerint idén mindössze 1500 munkahelyi alkalmazást jelentettek a hivatalban, ez a szám a tavalyi év azonosidőszakában 2400, 2007-ben pedig több mint háromezer volt. Az ügynökség szerint az elmúlt évben sok szabad munkahely volt, mindössze a betöltéséhez szükséges szakképzett munkaerőből volt hiány. Idén jelentősen megugrott a munkanélküliek száma, egyre kevesebb ugyanakkor az üres állás is.
Hargita megyében 11200 munkanélkülit tartanak nyilván, a munkanélküliségi ráta jóval meghaladja az 5,6 százalékos országos átlagot, elérve a nyolc százalékot. A munkaerő-elosztó hivatalnál azonban alig 150 szabad állás van bejelentve.
Tiberiu Pănescu, a hivatal igazgatója szerint a gazdasági válság miatt a következő hónapokban újabb elbocsátásokra lehet számítani.
Ahhoz, hogy a munkakeresők nagyobb eséllyel pályázzanak meg egy-egy állást, a hivatal rendszeresen különböző ingyenes tanfolyamokat szervez, ilyenek például a számítógép-kezelői valamint az idegen-nyelv tanfolyamok. Szakmai továbbképzéseket ellenben nem szerveznek, mivel a megyei vállalatok jelenleg egyetlen szakképesítést igénylő területen sem keresnek alkalmazottakat.
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.