A mintegy háromszázgondozott egyharmada már évek óta a külföldisegélyként kapott s a kastély szomszédságábanösszeszerelt két pavilonban lakik. Az intézményvezetősége a közeljövőben egy újabb, ötvenférőhelyes épület felhúzásáttervezi, a szükséges telket a helyi önkormányzatbiztosította. A létesítményfinanszírozására idén kell megérkeznieegy korábbi sikeres Phare-pályázat nyománelnyert pénzösszegnek. Pokorny reméli, hogy ajelenlegi Phare-támogatást újabb sikerespályázatok követik majd, hisz a 49 évreátvett földterületre több épület iselfér. „Mivel a gyermekeket már egy éveelvitték Vécsről, ha az ötven gondozott hölgyis kikerül a kastélyból, akkor már csakmásfél száz személy marad a főépületben.Abban egyeztünk meg a Kemény családleszármazottjaival, hogy amint felszabadítunk néhánytermet, esetleg egy szárnyat, át is adjuk nekik. Nemvagyunk határidőhöz kötve, de remélem, hogygördülékeny lesz a kiköltözés” –nyilatkozta a Krónikának Pokorny László.
Az igazgató fontosnak tartottamegjegyezni, hogy a költözködés nem jelenti aszemélyzet létszámának csökkentését.A marosvécsi intézetben jelenleg 250 helyi éskörnyékbeli szakember dolgozik. A kastélyvisszaigénylésekor a legtöbben munkahelyükelveszítésétől tartottak. Az örökösökhiába ígérték meg, hogy restitúcióesetén sem teszik utcára a gondozottakat, a helyzetmégis elmérgesedett: három évvel ezelőttaz állásuk elveszítésétől tartóalkalmazottak azzal fenyegették meg Kerekes Károlyjogász-politikust, hogy amennyiben nem mond le a Keménycsalád jogi képviseletéről, a falu lakosságanem szavaz az RMDSZ választási listájára.„Két héttel a 2004-es választások előttvisszaadtam az ügyet, hiszen a munkahelyük elvesztésétőlrettegő marosvécsiek nem szavaztak volna az RMDSZ-re. Pedig akastély visszaadása esetén sem kell azonnalkiköltöznie az intézménynek, erre azérvényben lévő törvények többéveshatáridőt adnak” – magyarázta akkor a képviselő.
Akkoriban a Nãstase-kormányfőtitkára, a helyszínre utazó ªerbanMihãilescu ígéretet tett egy új épületlétesítésére. „Ez meg is valósult,csak – ígérete ellenére – nem Marosvécsen,hanem Segesváron. A rehabilitációs központszemélyzete azóta teljes egészébenkicserélődött. Ezzel szemben nálunk, Vécsenjól képzett szakemberek dolgoznak, igazgatókénthozzájuk nagyon ragaszkodom” – fejtette ki Pokorny.
Lokodi Edit Emőke, a Maros megyeiönkormányzat elnöke lapunknak elmondta, arehabilitációs központ helyzeténekmegoldása érdekében folyamatosan pályáznakkülönböző pénzalapokra. Szerinte reálisesély mutatkozik arra, hogy a fogyatékos személyekvédelmére létrehozott országos hatóságtámogatásával újabb pavilon építésétkezdjék meg a közeljövőben.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.