Újabb államosítási kísérlet: ki akarja lakoltatni a váradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm apátot a premontrei rendházból

„2025. május 19-én kézhez vettem a nagyváradi polgármesteri hivatal 208681/2025.05.14. számú értesítését, melynek értelmében öt munkanapon belül el kellene hagynom azt a premontrei rendházat, amelyben 1997 óta hivatalosan és zavartalanul az Egyház szolgálatában lakom, mint a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság 26 éve ad vitam (életre szólóan) megválasztott prépost-prelátusa. E felszólítás súlyosságát nem csupán az adja, hogy személyemet célozza, hanem az, hogy kérdésessé teszi egy pápai jogú, reguláris kanonokrend jogállását, megszentelt életformáját és annak helyhez kötöttségét, vagyis azt az alapelvet, hogy a szerzetesi jelenlét nem választható el a szakrális tértől, ahol hivatása kibontakozik. A nagyváradi Roman Ciorogariu utca 16. szám alatt található épület nem egyszerű ingatlan, hanem a megszentelt élet tere, res sacra, amelyet a Román Állam hivatalosan is elismert:

Ezen túlmenően az épület a Romániai Műemlékek Jegyzékében is szerepel (kód: BH-II-a-B-01041), tehát kétszeresen is védelem alatt áll: történelmi és szakrális minőségében” – szögezte le az apát.

Nem kíván távozni az apát

Rámutatott: a szerzetesi jelenlét e térben nem lakhatási döntés, hanem hivatásbeli következmény. „A rendház nem egyszerű lakhely, hanem az örökfogadalom letételének, a közösségi életnek, az imádságnak és a szolgálatnak az elválaszthatatlan helyszíne – az a sacrarium vocationis, amely nem választható el attól, aki az életét Istennek és az Egyháznak szentelte.

Az örökfogadalom nem egy adminisztratív határozattal megszüntethető jogcím, hanem olyan krisztusi hűségnyilatkozat, amelyre polgári kategóriák nem alkalmazhatók” – hangsúlyozta az egyházi vezető.

„A megszentelt élet és az elöljárói működés e szolgálata nemcsak spirituális valóság, hanem intézményes közfeladat is, amelyet nem az önmeghatározás, hanem a rendi választás, a kánonjogi beiktatás és az állami elismerés együttese igazol. Mint a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság ad vitam megválasztott prépost-prelátusa és benedikált apátja,

– amely a közjó, az erkölcsi rend és az örök értékek intézményes képviseletét szolgálja.
Ebből következik, hogy az az ingatlan, amelyről a nagyváradi polgármesteri hivatal felszólítása azt állítja, hogy jogcím nélkül lakott, valójában nem bérlemény, hanem az a megszentelt tér, amely a rendi elöljáró törvényes és kánoni lakóhelye, hivatalának szolgálati tere és fogadalmas hivatásának fizikai kerete. A Nagyvárad, Roman Ciorogariu utca 16. szám alatti premontrei rendház nem közvagyon, nem önkormányzati kezelésű ingatlan, és nem civil jogviszony tárgya, hanem sacrarium vocationis – a megszentelt hivatás helye. Itt tettem le örökfogadalmamat, itt szolgáltam közösségemet több mint két évtizeden át, itt temettem el elődeimet, és itt végzem megszakítás nélkül szerzetesi küldetésemet. Itt nem csupán élek – ez a hely az életem céljának és értelmének tere. Ha az Úr úgy akarja, innen távozom el e földi életből is” – szögezte le Fejes Rudolf Anzelm.

„Mert miközben az állam havonta utalja számomra a rendi tisztségemhez kötődő juttatást, aközben ugyanez az állam alárendelt közigazgatási szervei útján azt állítja, hogy e tisztségnek nincs valóságos helye. Ez a két kijelentés nem egyeztethető össze” – hangsúlyozta.

Rámutatott: a szerzetesi örökfogadalom által megszentelt életforma nem visszavonható, nem időhöz vagy hatósági engedélyhez kötött, és nem sorolható be a polgári jog kategóriái alá. A rendház nem bérelhető, nem birtokba vehető, nem felmondható – mert nem szolgálati lakás, hanem az Egyház domus Dei-ja: Isten háza és a megszentelt élet tere, amelyet egyházi kánoni klauzúra védelmez.

E helyet nem azért lakom, mert kaptam rá engedélyt, hanem mert Istennek ígéretet tettem – és ezt az ígéretet az Egyház elfogadta, a közösség elismerte, a Szentszék megerősítette, a román állam pedig hivatalosan nyilvántartásba vette.
Ez az a valóság, amelyet sem hatósági felszólítás, sem közigazgatási nyomásgyakorlás nem semmisíthet meg anélkül, hogy egyidejűleg meg ne sértené a jogállamiság elvét, az Egyház intézményi méltóságát és a megszentelt élet lelkiismereti szabadságát. Mert nem lehet egyszerre elismerni egy papi tisztséget, és megtagadni annak gyakorlati feltételeit. Nem lehet ugyanazon jogviszony alapján havonta állami javadalmazást folyósítani, és közben ugyanazon jogviszony helyi megvalósulását jogcím nélküli lakhatásként feltüntetni. A párhuzamos jogállítások nem állhatnak fenn egymással ellentétben anélkül, hogy az egyik ne semmisítse meg a másikat – és ebben az esetben az igazságot a valótlan állítás nem írhatja felül” – hangsúlyozta az apát.

Hozzátette: a szerzetesi örökfogadalom és az elöljárói minőség nem tárgya állami mérlegelésnek, nem időleges jogviszony, és különösen nem minősíthető visszavonható döntésnek.

Nem lehet tehát közigazgatási üggyé redukálni azt, ami valójában egy megszentelt életforma közjogi kiszorítása – mert ez már nem jogalkalmazás, hanem factum impeditivum, tényleges akadályozás, amely lelkiismereti kényszert idéz elő, és ezzel az állam önként feladja a semleges szerepét. Egy ilyen lépés nemcsak az Egyház belső rendjét sérti, és egy egyházi elöljáró küldetését, hanem Románia alkotmányos és nemzetközi kötelezettségeit is – hiszen a vallásszabadság, a szakrális javak védelme és az egyházi önkormányzat nem csupán belső egyházi elvárás, hanem nemzetközi szerződésekben is rögzített kötelezettség” – mutatott rá az egyházi vezető.

Egy factum impeditivum, azaz tényleges, de elsősorban lelkiismereti és szentségi akadály áll fenn: olyan akadály, amely nem pusztán egy egyházi normát, hanem egy méltóságban tett, Istennek szóló örökfogadalmat és elöljárói esküt érint. Ezt sem figyelmen kívül hagyni, sem felülbírálni nem lehet anélkül, hogy ne történne súlyos jogsértés. És ilyen esetben – ex injuria jus non oritur – jog nem fakadhat jogtalanságból.

Miközben a jogot hirdeti, valójában morális csődöt produkál: mert nem védi, hanem megtagadja a megszentelt élet méltóságát, nem biztosít, hanem kiszorít.
A 366/2018. számú alkotmánybírósági határozat világosan megerősíti: a szakrális javak nem képezhetik közigazgatási beavatkozás tárgyát. Az Alkotmány 29. cikke garantálja a vallási autonómiát; a CEDO 9. cikke, valamint az ENSZ által elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 18. cikke pedig rögzíti: a vallásszabadság része annak szabad meghatározása is, hogy egy szerzetesi közösség hol és miként kívánja megélni liturgikus és közösségi életét.

– szögezte le Fejes Rudolf Anzelm.

„De mi, premontreiek – ahogyan 1130 óta mindig – jelen vagyunk, szolgálunk, és megmaradunk. Ezért alázattal, de megingathatatlan belső meggyőződéssel fordulok az Egyházak népéhez, a megszentelt élet testvéri közösségeihez, a lelkiismeretükben élő keresztényekhez, és minden jóakaratú emberhez – akár hívő, akár nem hívő –: álljunk együtt az Egyház szabadsága, a megszentelt élet sérthetetlensége és a közösségi hűség védelmében. Mert amit ma egy préposttal szemben meg lehet következmények nélkül tenni, azt holnap bármely közösséggel meg lehet. De ahol az igazságtalanságot hallgatással fogadják, ott az igazság eltűnik. „Qui tacet, consentire videtur” – Aki hallgat, beleegyezik. „Ex injuria jus non oritur” – Jog nem fakadhat jogtalanságból” – zárul a közlemény.

Jogi trükközések az önkormányzat részéről

A Krónika megkeresésére Fejes Rudolf Anzelm apát megjegyezte: ha nem tudják őt másként „ledönteni”, akkor ehhez a lépéshez folyamodtak. Kérdésünkre, hogy milyen jogcímen akarja kilakoltatni az önkormányzat, kinek a tulajdonában áll most a rendház, leszögezte: az ingatlan a premontrei rend tulajdonában van.

Mi próbáltuk ennek a pernek az iratait megnézni, de nekünk soha nem adták ki az anyagot, mivel azt mondták, hogy illetéktelenek vagyunk. Bolojan úr rájött arra, hogy csak az épület közepe van államosítva, és akkor, amikor államosították, ezt át is vitték egy más telekkönyvi betétbe. Tehát nem volt nehéz elfogadni, amit a prépostság mindig is mondott, hogy csak a közepe van államosítva, a többit csak úgy elfoglalták” – mutatott rá az apát.

Hozzátette: a volt polgármester biztos akart lenni a dolgában, mert ilyen ingoványos jogi helyzetben levő ingatlan kapcsán nem lehet munkálatokat végezni és pályázni sem.

– hangsúlyozta az egyházi vezető.

Kérdésünkre, hogy mit tud tenni a kilakoltatás ellen, próbál-e jogi lépéseket tenni, kifejtette, hogy készül erre. „Természetesen visszavonási kérelemmel fogok fordulni a polgármesteri hivatalhoz. Lényegében ők nem mondanak semmi konkrétumot, hanem azt állítják, hogy én jogcím nélkül, tehát illegálisan lakom itt, már 26 éve” – hangsúlyozta. Felvetésünkre, hogy ha elutasítják a beadványt, akkor van-e valamilyen egyéb jogi út, elmondta, hogy létezik.

Ez egy ilyen faramuci helyzet. Ha megfigyeli, nem a prépostsággal van baj, hanem az én személyemmel. Magánszemélyként kezelnek, ugyanakkor én nem magánszemélyként lakom itt, nem is engedtek volna ide. A vallásügyi államtitkárság a kolostornak megadta a jogi státusát, és nemcsak ennek a kis résznek, hanem az egész 16-os számnak, ami az egész kolostor volt régen mert azt el se vehették” – húzta alá Fejes Rudolf Anzelm.

Az önkormányzat a saját verziójához ragaszkodik

A Krónika megkeresésére a nagyváradi önkormányzat ingatlanügyi osztályának helyettes ügyvezető igazgatója, Cristian Popescu ugyanakkor tagadta, hogy visszaélést követtek volna el. Az igazgatóhelyettes szerint az apát „olyan helyiségeket foglal el, amelyek nincsenek a tulajdonában”.

„Létezik egy bírósági ítélet, amelyet nem kíván elismerni. Az ítélet arra az ingatlanra vonatkozik, amelyben ma a Mihai Eminescu Főgimnázium működik. Az általa használt öt helyiség ugyanis a gimnáziumhoz tartozik. A szóban forgó ingatlan az Eminescu-gimnáziummal azonos helyrajzi számmal rendelkezik. Hozzáépült a templomhoz.

– mondta Popescu. Felvetésünkre, hogy az apát szerint az ingatlan nem az önkormányzat tulajdona, az igazgatóhelyettes úgy válaszolt: „Minek higgyek? Amit ő mond, vagy a hivatalos iratoknak?”

„Ahogy én tudom, amíg élünk, dokumentumokkal takarózunk, amikor meghalunk, földdel. Ő vajon melyik zónában tartózkodik? Azt kellene elfogadnom, amit ő mond, vagy amit a dokumentumok? A telekkönyv Nagyvárad önkormányzatának tulajdonjogát rögzíti az ingatlan fölött, ő viszont azt mondja, hogy ez nincs rendben” – jelentette ki Popescu.

A Krónika felvetésére, miszerint a szóban forgó telekkönyvet törvénytelenül módosították, az igazgatóhelyettes feltette a kérdést: ezt mire alapozzuk?

Kérdésünkre, hogy amennyiben az apátot kilakoltatják, mi a tervük a szóban forgó ingatlanrésszel, az igazgatóhelyettes kifejtette, a főgimnáziumnak adnák át a helyiségeket. „A teljes ingatlanban felújítás kezdődik. Ennek során a jelenleg az iskolához tartozó helyiségek mellett ezeket a helyiségeket is felújítják, majd átadják őket az iskolának.

ahogy azt a bírósági ítélet is kimondja” – nyilatkozta lapunknak az igazgatóhelyettes.

A premontrei apát egyébként hosszú évek óta pereskedik az államosított ingatlanai visszaszolgáltatása érdekében – többek között a ma a Mihai Eminescu Főgimnáziumnak otthont adó, a kilakoltatási felszólításban is szereplő és az igazgatóhelyettes által is említett rendház tőszomszédságában álló Premontrei Gimnázium épületéért is –, de máig csupán a korábbi tulajdona elenyésző részét szolgáltatta vissza a román állam.