Kezdődik: hét községet helyeznek karanténba Szatmár megyében a fertőzés berobbanása miatt

•  Fotó: Kolozs megyei prefektúra

Fotó: Kolozs megyei prefektúra

Elrendelte az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) hét Szatmár megyei település vesztegzér alá vonását a koronavírus-fertőzöttek arányának megnövekedése miatt. A hatóságok először foganatosítanak karantént a járvány negyedik hullámában.

Krónika

2021. szeptember 10., 21:462021. szeptember 10., 21:46

2021. szeptember 10., 23:002021. szeptember 10., 23:00

Az intézkedést Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár jelentette be pénteken este a Digi24 hírtelevízió stúdiójában. A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője elmondta, Szatmár megyében 1,5 ezrelék, az érintett településeken pedig 6 ezrelék fölé ugrott a koronavírus-fertőzöttek száma, emellett más körülményeket is figyelembe vettek a karantén elrendelésekor.

Az érintett települések Szatmár megye északi részén, az Avasvidéken helyezkednek el.

A katasztrófavédelmi felügyelőség 7467-es számú határozata értelmében Batarcs, Bikszád, Kányaháza, Komorzán, Kisgérce, Tarsolc és Turc községközpontokról van szó, amelyek összlakossága meghaladja a 34 ezer embert. A központi szervek a Szatmár megyei vészhelyzeti bizottság és a területi egészségügyi igazgatóság javaslatára hagyták jóvá az ún. zonális vesztegzárat a térségben. Az érintett településeken a koronavírus-fertőzöttek aránya meghaladja a 6 ezreléket.

Az ezeket a településeket felölelő térséget Raed Arafat bejelentése szerint szombat éjféltől vonják karantén alá, a vesztegzár pedig 14 napig tart. Helyi sajtóhírek szerint a megyei rendőr-főkapitányság és a csendőrség alakulatai máris nekiláttak az érintett községek közigazgatási határával egybeeső övezet lezárásának, az ellenőrző pontok felállításának. Altfatter Tamás Szatmár megyei prefektus egyébként csütörtökön válságtanácskozást folytatott az érintett települések polgármestereivel. A kormánymegbízott közölte, az elmúlt két hét alatt 239 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a térségben, és a gócpontok kialakulása szerinte annak tulajdonítható, hogy az elmúlt időszakban nagy számban érkeztek haza külföldről az avasi településekre, és esküvőket, keresztelőket tartottak itthon.

A kéthetes karantén idején szigorú szabályok lesznek érvényben: a településekre való ki- és bejárás csak a megjelölt útvonalakon történhet.

Akárcsak a tavalyi lezárások idején, alapos indok nélkül ezúttal is tilos lesz közlekedni és megállni a köztereken, ehhez pedig saját felelősségre kitöltött nyilatkozatra, munkáltatói igazolásra vagy igazolványra lesz szükség.

A hatósági döntés értelmében 5 és 20 óra között kizárólag a következő esetekben hagyhatják el otthonukat a szatmáriak: ha oltakozni akarnak koronavírus ellen, ha a munkahelyükre mennek, ha létfontosságú javakat kívánnak beszerezni maguk vagy háziállataik számára, amennyiben halaszthatatlan egészségügyi szolgáltatást, orvosi ellátást kénytelenek igénybe venni, mezőgazdasági munkára vagy terményeiket eladni, időseket, betegeket gondozni, gépkocsijukat javíttatni, alkatrészt beszerezni stb. Emellett testmozgás céljából is elhagyhatják a lakóhelyüket, de csak rövid távolságra, továbbá kutyát sétáltathatnak, illetve humanitárius tevékenység és önkénteskedés céljából is kijárhatnak otthonról. Este 8 és reggel 5 között csak kivételes esetben járhatnak ki otthonról a karanténba zárt települések lakosai.

A járvány negyedik hulláma minden korábbinál gyorsabban emelkedő fertőzési mutatókat produkál az országban: míg múlt héten a napi 1500 új eset számított kiugróan magas számnak, ezen a héten már kétezernél több fertőzést diagnosztizáltak naponta, pénteken pedig az új esetek száma a 2500-at is túllépte, ami 85 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A napi jelentésben 41 újabb haláleset szerepel, ami több mint másfélszerese a kéthetes mozgóátlagnak. A kórházakban csaknem 4300 koronavírusos fertőzöttet kezelnek, számuk két hét alatt több mint duplájára emelkedett. Hasonló arányban nőtt a súlyos esetek száma: immár 543 fertőzöttet ápolnak intenzív terápián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése