Kevesebben utaznak külföldre a húsvéti minivakációban

Öt százalékkal bővül idén azoknak a romániai lakosoknak a száma, akik valamely hazai üdülővárosban töltik a húsvéti minivakációt, miközben 50 százalékkal esik vissza azoknak az aránya a tavalyhoz képest, akik külföldre utaznak – közölte Traian Bădulescu, az Utazási Irodák Országos Szövetségének (ANAT) szóvivője. Mint részletezte, becsléseik szerint míg tavaly ilyenkor mintegy 70 ezer romániai utazott valamely hazai turistaparadicsomba, addig idén számuk 74-75 ezerre nőhet. Eközben azonban 10-12 ezerre csökken a külföldre utazók száma, miközben tavaly mintegy 25 ezren éltek a húsvéti ajánlatokkal.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

Végh Balázs

Nagy Orsolya

2010. március 29., 09:172010. március 29., 09:17

Az idegenforgalmi szakember tájékoztatása szerint a hazai üdülőhelyek közül a legnépszerűbbnek – az előző évekhez hasonlóan – a kiterjedt faluturisztikai hálózattal rendelkező vidékek bizonyulnak, mint Törcsvár környéke, Bukovina, valamint Máramaros, s idén először irányul többek figyelme Olténia északi részére. A külföldi célpontok közül Bulgáriát, illetve Görögországot, vagy a nagy európai városokat – Párizst, Barcelonát vagy Athént – választották a legtöbben. Romániában egy személynek egy panzióban eltöltött éjszakáért átlagosan 80-100 lejt kell fizetnie, míg a szállodákban ez az ár elérheti az 50-70 eurót is. A román tengerparton egy éjszakai szállás 401-70 euró körül mozog, hasonló ellátásért és komfortért Bulgáriában mindössze 25-30 eurót kérnek, tájékoztatott Traian Bădulescu, az Utazási Irodák Országos Szövetségének szóvivője.

Nem érződik a válság Szatmárban

Ezzel szemben a szatmáriak az előző évekhez hasonló arányban utaznak el a húsvéti minivakációban. Többségük napos kirándulásokat foglalt le, olyanokat, amelyek a rövid vakáció alatt is kifogástalan kikapcsolódást nyújthatnak. „A magyarországi wellness-hétvégék a legkeresettebbek, de több belföldi körutazást is eladtunk. Emellett többen választottak 3-4 napos távolabbi, főként repülővel megközelíthető úti célt is” – közölte lapunkkal Tóth Tímea, a szatmárnémeti Solarex Tours utazási iroda vezetője.

Az itthoni üdülőközpontok közül a gyógy- és termálfürdők a legkedveltebbek, így azok a szatmáriak, akik nem a locsolók vendéglátásával kívánják tölteni az ünnepet, Herkulesfürdőn, Félixfürdőn, Püspökfürdőn, esetleg Parajdon vagy Szovátán pihenik ki a munkanapok megpróbáltatásait.

A püspökfürdői Perlában már nincs hely
Míg tavaly ilyenkor alig több mint a fele volt foglalt a püspökfürdői (Május 1.) Perla Hotel szobáinak, az idei húsvéti hosszú hétvégére már most nem lehet szállást foglalni ott – mondta el a Krónikának Vivana Ştefan kapcsolattartó. A Bihar megyei fürdőhely egyik legelegánsabb szállodája a nagypéntektől keddig  tartó időszakra kedvezményes csomagot hirdetett. A hotel normál árai közül a legolcsóbb ajánlatot figyelembe véve egy személynek három éjszakára 108 eurót kellene fizetnie, a húsvéti csomag azonban két személyre 185 euróba kerül. Ez nem csak a szállást foglalja magában: a vendégek a reggelin kívül bejárást kapnak a szálloda medencéihez és minden egyéb kikapcsolódási lehetőséget igénybe vehetnek, valamint egy-egy masszázs is jár nekik. Ezeken kívül a feltámadás éjszakáján svédasztalos vacsorára hivatalosak, húsvét vasárnapján pedig egy hagyományos ételekből álló ünnepi ebéd várja a vendégeket piros tojással és bárányhússal. A Perla idei húsvéti vendégei egytől-egyig romániaiak, ám egyikük sem a környék lakója – magyarázta el Vivana Ştefan. „Valamennyien az ország északi részéből érkeztek, legtöbben Iaşi-ból és Suceaváról, kisebb-nagyobb csoportokban, szervezetten” – részletezte. Az idegenforgalmi szakember úgy látja, a Bihar megyei turisták az országos tendencia ellenére még mindig elsősorban Magyarországon töltik a szabadidejüket, és ritkábban választanak hazai célpontot, amikor üdülni mennek.

„Tavaly az ideihez hasonló mennyiségű utazást adtunk el, ezen a téren egyáltalán nem érezni a pénzügyi világválság hatásait. Sőt, olyan egzotikus útjaink is voltak, amelyekre már egy hónappal előre elkeltek a helyek, így a klienseket át kellett irányítanunk más üdülőövezetekbe, mert túl sok foglalás érkezett a legforgalmasabb célpontokra” – tette hozzá Tóth, aki szerint mindenkinek találtak megfelelő üdülési lehetőséget, de a telítettség miatt volt, aki lemaradt az előre eltervezett úti céljáról.

Az irodavezető adatai alapján a külföldi kirándulásokat keresők nagy része olyan déli kirándulóhelyeket választ, ahol már áprilisban is lehet fürdőzni, így Tunézia, Mallorca, Egyiptom és Tenerife kifejezetten keresett állomások. A szezoneleji kedvező áraknak köszönhető, hogy a 4 napos hosszú hétvégén egyre többen választanak üdülést az ünnepi sütés-főzés helyett. Egy magyarországi wellness-csomag ára például 150 eurónál kezdődik, amely a frissítő kezelések mellett félpanziós ellátást tartalmaz, és a vendégek 3-4 csillagos szállodában kapnak szállást. A hasonló szolgáltatást nyújtó, egzotikus helyszínű szezonnyitó ajánlatok 500 eurós személyenkénti árral indulnak.

Azok, akik a húsvéti munkaszüneti napok mellett nem szeretnének plusz szabadságnapokat kivenni, a közeli európai nagyvárosokat látogatják meg. „Kedveltek az európai körutazások, és a városnéző kirándulások. Sokan Prágában, Bécsben vagy Pozsonyban szeretnék tölteni a húsvétot. Mások az idegenvezetős Spanyolországi utazásokat részesítik előnyben” – részletezte Tóth.

Bizakodók a székelyföldi vendéglátók

Székelyföldre több turista látogat a húsvéti ünnepekre, azonban a helybéliek inkább otthon maradnak, és a hagyományokhoz híven, családban ünneplik meg a keresztények legfontosabb ünnepét. Daragus Attila, az ANTREC faluturisztikai egyesület Kovászna megyei elnöke a Krónika kérdésére elmondta, a háromszéki panziók mintegy negyven százalékát foglalták le a húsvéti időszakra. A vendéglátó tulajdonosok abban bíznak, hogy ez az arány a következő napokban növekedni fog, miután székelyföldi ajánlatokat a március 24-26. között a bukaresti turisztikai vásáron népszerűsítették.

Daragus Attila közölte, a tavalyhoz képest általában nem emelték az árakat, egy három margarétás panzióban egy éjszakára a szoba reggelivel együtt 100 lejbe kerül, míg a két margarétásban a szoba 30 lej. Azok a panziótulajdonosok akik mégis megpróbálkoztak a drágítással, kevés vendégre számíthatnak, véli a szakember. Mint elmondta, akik úgy döntenek, hogy valamely háromszéki panzióban töltik a húsvéti ünnepeket, általában hagyományos menüre számíthatnak, piros tojással, báránysülttel, tárkonyos báránylevessel, kaláccsal, sonkával, pálinkával, borral. Az előző években is általában 70 százalékban foglalták le a szálláshelyeket. Daragus ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy a panzióknak áprilisban még az Egy hét a hegyekben mottóval, kedvezményes áron meghirdetett program jelenthet némi bevételt.

Ştefan Joós, a sepsiszentgyörgyi Suntravel utazási iroda tulajdonos-igazgatója is megerősítette azt, hogy a székelyek inkább otthon, családban ünnepelnek. Lapunk kérdésére elmondta, eddig mindössze egyetlen külföldi utat adtak el, a hajdúszoboszlói termálközpontba vásárolt egy család fejenként 150 euróért egy kirándulást. Joós tapasztalata is az, hogy az erdélyiek általában nem utaznak el húsvétkor, ebben az időszakban inkább a bukarestiek használják ki utazásra a hosszú hétvégét. Az iroda több húsvéti ajánlattal várja az ügyfeleket, a hazai panziókban a teljes ellátás egy főre 450 lej három napra, Görögországba 120-130 euró, Izraelbe 600-700 euró, valamennyi ajánlat tartalmazza az ünnepi ebédet vagy vacsorát. Az utazási irodában mégis inkább a nyári ajánlatok iránt érdeklődnek és azokat foglalják le, tájékoztatott Joós.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány