Fotó: Bencze Melinda
Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását, a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól a Magyar Polgári Párt (MPP) felhívására összegyűlt tüntetők szombaton Sepsiszentgyörgyön.
2014. november 29., 17:022014. november 29., 17:02
Itthon vagyunk!, Autonómiát!, Vesszen Trianon! – skandálta a szervezők szerint kétezres, a csendőrség szerint ötszáz főre tehető tömeg az el-eleredő ónos esőben a Kovászna megyei kormányhivatal előtti téren, miközben Kollektív jogokat, Szabad Erdély, autonóm Székelyföld feliratú, román és angol nyelvű táblákat emeltek a magasba.
A demonstráció szónokai arra emlékeztették Bukarestet, hogy az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozatból csak az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó rész került be az alkotmányba, és beváltatlanok maradtak azok a cikkelyek, amelyekben a románság autonómiát ígért az Erdélyben élő népeknek.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
A korabeli eseményeket felidéző Kádár Gyula történész rámutatott: a modern román államot megalapozó Gyulafehérvári Nyilatkozatot az erdélyi magyarság is jogforrásnak tekinti, és amikor helyi kulturális vagy területi autonómiát követel, ma sem kér mást, mint amit a románság ígért számára.
A rendezvényen Biró Zsolt pártelnök felolvasta az MPP önkormányzati képviselőinek a teljes gyulafehérvári határozat alkotmányos megerősítését sürgető, a román kormányhoz intézett petícióját, amelyet átadtak a prefektusi hivatal ügyeletes tisztségviselőjének.
Az MPP szerint az alaptörvénynek a románok és a vele együtt élő őshonos nemzeti közösségek szuverén és oszthatatlan államaként kellene meghatároznia Romániát, amelyben az 1918. december 1-ei Gyulafehérvári Nyilatkozat a nemzeti egyenlőség erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
A pártelnök szót emelt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen, majd bejelentette, nyílt levélben hívták meg Klaus Johannis megválasztott államfőt a Székelyföldre. Az MPP a levélben rámutat: a magyarság túlnyomó többsége Johannist támogatta az elnökválasztáson, mert azt reméli, hogy véget vet a „tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás posztkommunista rendszerének”.
„Mi, Székelyföld népe, a becsülettel végzett munka, a tisztesség es a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni” – olvasható a Biró Zsolt, az MPP elnöke által aláírt nyílt levélben.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!