2010. április 29., 08:352010. április 29., 08:35
A fiatalok a Szent György-napi rendezvényen, péntek éjszaka összevesztek egy parkolóból kiálló gépkocsi sofőrjével. A lassan araszoló autó meglökte az egyik fiatalembert, és ebből támadt a szóváltás. A közelben járőröző csendőrök beavatkoztak, Cs. Csongort leteperték, majd a járőrautó felé vonszolták. Segítségére siető barátját, F. Vincét is megütötték, majd mindkettőjüket betuszkolták a járőrkocsiba, és elhajtottak. Az autóban megverték őket.
Elmondták: a csendőrkaszárnyában bevitték őket egy terembe, ahol több csendőr is ütlegelte őket, majd a két összevert fiatalembert elengedték. A fiatalok a megyei kórház sürgősségi osztályára siettek, ahol az ügyeletes orvos megállapította, hogy erőszak áldozatai voltak, mindketten több sérülést szereztek, egyiküknek betört egy bordája és a tüdeje is megsérült. Hétfőn a törvényszéki orvos adott ki látleletet a két fiatal többrendbéli sérüléséről, amelyek kettőtől nyolc napig gyógyulnak.
A két gidófalvi a látlelet birtokában a prefektúrán és a területi közrendészeti hatóságnál tett panaszt, és feljelentést tesznek a katonai ügyészségen is. Lidia Tüzes, a csendőrség szóvivője a Krónikának elmondta, tudnak az esetről, bár a fiatalok hivatalosan nem tettek panaszt vagy feljelentést az alakulatnál. A szóvivő szerint a két fiatalember és a csendőrök nyilatkozatai között ellentmondások vannak, ezért kivizsgálják az ügyet, de ha bebizonyosodik, hogy a csendőrök valóban verekedtek, viselniük kell a hivatalos következményeket.
Adrian Faur ezredes, a Dózsa György Kovászna Megyei Csendőr-felügyelőség parancsnoka belső vizsgálatot rendelt el. A csendőrparancsnok korábban már eltávolította az alakulattól egyik zágoni beosztottját túlkapás miatt. A belső ellenőrzésre létrehozott bizottság harminc nap alatt kell hogy befejezze az ügy kivizsgálását – mondta Lidia Tüzes.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.