Két kisgyermek vesztette életét hétfő este egy tűzvészben a Beszterce-Naszód megyei Nagyilva településen.
2013. október 22., 19:152013. október 22., 19:15
A hatóságok tájékoztatása szerint a két testvért – egy négyéves kislányt és egy kétéves kisfiút – magukra hagyták otthon, a lángok pedig minden bizonnyal a nem megfelelően működő kályha miatt csaptak fel. A helyszínre két tűzoltóautó, önkéntes tűzoltók és a rohammentő szolgálat (SMURD) is kiérkezett, a gyermekeket azonban már nem tudták megmenteni, a ház ugyanis fából épült, így a lángok rendkívül gyorsan terjedtek. A megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta: az ügyben bűnvádi eljárást indítanak, és az ügyészséggel azt is megvizsgálják, hogy az áldozatok 19 éves anyja jogi szempontból felelősségre vonható-e.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!