Fotó: Horatiu Suciu/Facebook
Elvégezték kedden az idei év első szívátültetését a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézetnél (IUBCvT); romániai viszonylatban is ez volt idén az első ilyen beavatkozás.
2023. január 18., 12:572023. január 18., 12:57
Dr. Horaţiu Suciu, az intézmény szív- és érsebészeti osztályának vezetője elmondta, egy Krassó-Szörény megyei, 54 éves férfi kapott új szívet. A páciens súlyos szívelégtelenségben szenvedett, hozzávetőlegesen két éve volt várólistán. A beültetett új szerv a bukaresti egyetemi sürgősségi kórházból érkezett, a rohammentő-szolgálat helikopterével szállították Marosvásárhelyre.
A szakember hozzátette, az volt idén az első szívátültetés Marosvásárhelyen, de bíznak benne, hogy sokat el tudnak még végezni, mert hosszú a várólista, a marosvásárhelyi és a bukaresti központban is sokan várnak az életmentő új szervre.
Technikai szempontból a IUBCvT-nél már „rutinnak” számít a beavatkozás, tavaly mégis csak három szívátültetést tudtak végezni, elsősorban a donorok csekély száma miatt – magyarázta a szakember.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.
Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Hosszú évek halogatásai és ígéretek után végre megoldódik a kolozsvári filharmónia székhelyének gondja, ősztől az új zeneakadémia épületébe költözik – közölte Facebook-oldalán szerdán Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.
A XXXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) idei mottója – Ránk számíthatsz! – nem csupán szlogen, hanem a rendezvény lényegét összegzi, ami a közösség, bizalom és összetartozás – jelentette ki Popa Ilona erdélyi főszervező.
Három személy megsérült szerdán a Hargita megyei Gyimesközéplokhoz tartozó Antalokpataka településen, miután autójukat elsodorta a vonat a közúti vasúti átjárón – közölte a megye katasztrófavédelmi felügyelősége.
A témaválasztást a közbeszéd „diktálja”, legyen szó politikáról, sportról vagy tudományról, a fő szempont pedig a nemzeti egység megbontására tett kísérletek elhárítása, az erdélyi szellemiség bemutatása.
Egy országosan körözött férfit, valamint három másik – nemi erőszak, rablás, és minősített lopás vagy közlekedési bűncselekmények miatt elítélt – férfit azonosítottak és börtönöztek be kedden a Bihar megyei rendőrök.
Előre kitervelte az erőszakos támadást, és baltával felfegyverkezve próbált betörni az áldozat otthonába a múlt heti Maros megyei gyilkosság azóta is körözött gyanúsítottja – legalábbis ez derül ki az ügyészségi jelentésből.
szóljon hozzá!